 Az ávós már akkor is ávós volt |
Akkoriban betonoztuk annak háznak az alapjait, melyben ma a családommal lakom. Emlékszem, 2-án, 3-án rettenetesen hajtottunk, hogy minél többet haladjunk, mert féltünk, hogy utána nem lesz lehetőség rá egy ideig. Ma is alapokat csinálok, de ez csak egy kis kerti szerszámos kamra lesz. Érdekes egybeesés…
Ha a jelentését akarnám megfejteni, mondhatnám azt is, hogy öt év telt el, mégsem jutottunk túl az alapokon, vagyis egyhelyben toporgunk. És bizonyos nézőpontból igaz is lenne, hisz ugyanazon a bûnbanda ellen küzdünk most is, csak annyi történt, hogy a jövő még sokkal kilátástalanabb, és harc sokkal nehezebb lett azóta.
De értelmezhetem úgy is, hogy mint ahogy a házam felépült ezen idő alatt, úgy épült a nemzeti ellenállás is folyamatosan. És valóban. Megszaporodtak a különböző hazafias szervezetek, lett Magyar Sziget, egymást érik a hagyományőrző rendezvények, és 2006 őszén a hatalomnak is szembe kellett végre nézni egy forradalom kirobbanásának lehetőségével.
De azt hiszem a leghelyesebb értelmezés mégis az, hogy azért kell alapozunk most is, mert ez az öt év alapjaiban kellett, hogy megváltoztassa a gondolkodásmódunkat. Vagyis a tisztán látóknak rá kellett végleg ébredniük, hogy csak egy alapjaiban új rendszerben gondolkodva lehet megtalálni a kiutat nemzetünk számára ebből a reménytelennek látszó helyzetből.
Miért is álltunk az Erzsébet hídon öt évvel ezelőtt eme nyári délelőtt? Azt követeltük, hogy számolják újra a szavazatokat. Abban hittünk – és hiszünk ma is – hogy ha ez megtörtént volna, abban az esetben nem az a bolsevik csürhe kerül többségbe a parlamentbe, amelynek regnálása ma is tart. Azt gondolom, hogy pusztító ténykedésük megakadályozására tett erőfeszítésünk helyességét fényesen igazolta a történelem. Csakhogy volt ezalatt az öt év alatt valami más is, amelyről végleg lehullott a lepel. Ez pedig a rendszeren belül mûködő ellenzék, és a beléjük, mint lehetőségbe vetett hit értelmetlensége. Pont úgy árulták el már 2002-ben a harcunkat, mint ahogy most 2006-2007-ben. Undorítóan gyáva, megalkuvó módon. Őszintén szólva, én ma már biztos nem állnék ki azért, hogy ők többségbe kerüljenek a parlamentben. Mert már nem akarok többé a kisebb vagy a nagyobb rossz közül választani, mert csak a jót akarom már. Naivság azt gondolni, hogy a 89-90-es rendszerváltás rendszerének létrehozói közül bárki is lenne, aki szembe merne nézni azzal, hogy még a csődbe ment szocializmusnál is sikerült csődebb rendszert létrehozniuk. Mert ez a rendszer, amelyben élünk minden eddiginél nagyobb csőd. Egy szóval nevezhetjük meg: liberalizmus. Mindegy, hogy milyen párt kerül benne hatalomra jobb vagy baloldali, a rendszer akkor is liberális marad, mert alapjaiban az. És ezen nem lehet belülről változtatni, mert az viszont jól ki van találva, hogy ne lehessen.
Ezzel eredményesen szembeszállni csak könyörtelenül következetes tradicionalista gondolkodással lehet. A szakralitást, a tekintélyt, a rendet, és az egyén helyett a közösséget előtérbe helyezve kell egy alapjaiban új, kidolgozott rendszert felkínálni a nemzetnek, és győzelemre vinni azt. Most sokan bólogatnak. De kevesen értik igazán, hogy miről is beszélek, akik értik, azok már legutóbb se tették és az elkövetkezőkben sem fognak pártokra szavazni. Sajnos a liberalizmus, rendkívül fertőző „vírus”, mert az emberi gyengeségre játszik, amely mindenkiben megvan, csak van, aki tudatosan le tudja küzdeni. A közösségen, a tekintélyen, és a renden alapuló társadalom segít az egyénnek legyőzni a gyengeségeit. A liberalizmus segít felerősíteni azokat. Az előbbi a felelősségtől áthatott gondolkozással adja generációról generációra tovább az életteret, a javakat melyekben a közösség él, és a messzi jövőbe tervez.
Az utóbbi egy-két generáció alatt felél maga körül mindent, és rövid úton az anarchiába torkollik. A dolgok helyes megközelítésének érzékeltetésére mondok egy példát. Ha mondjuk a hatalom Magyarországon – mint ahogy azt tennie kéne – betiltaná a buzi-felvonulást, de a homokos, transzvesztita csürhe mégis kimenne magamutogató parádét rendezni az utcákra, és rendőrség őket brutális keménységgel begyûjtené, előállítaná, és bíróság elé citálná, hát én biztos nem kezdenék felháborodottan a jogvédelmükre sietni, mint tennék ezt sokan, akár még azok közül is, akik most az őszi eseményekben résztvevőkkel szemben történt atrocitások ellen ágálnak. Látni kell, hogy nem az a fő probléma, hogy a rendőrség milyen módszerekkel dolgozik – bár azokat is lehet kritizálni –, hanem az, hogy milyen célok szolgálatában cselekszik. És a nemzet által fenntartott rendőrség, tavaly pont a közösségünk jövőéért aggódó hazafiak ellen lépett fel brutálisan, és mindezt a jövőnket felemésztő liberalizmus érdekében téve. Ez a probléma!
Kétféle embertípus tolja a liberalizmus szekerét. Az egyik azon idióták csoportja, akik elhiszik, hogy tényleg ez az üdvös az emberiség számára. A másik csoportba azok tartoznak, akik azt várják, hogy az istentelen rendetlenségbe megcsömörlött embertömegek Istenért és rendért kiáltsanak, és akkor megadhassák nekik az ő „Istenüket” és „Rendjüket”. És azt gondolom, hogy ez az a csoport, akivel mi valójában szembeállunk.
2002-ben még inkább csak rövid előállítások és pénzbüntetések voltak a módszerek. Most már nehezebb időket élünk, többen közülünk börtönben sínylődnek, házi őrizetben, lakhelyelhagyási tilalom alatt vannak, vagy a felfüggesztett börtönbüntetéssel kecsegtető tárgyalásra várnak. És ez még rosszabb lesz. Minél lassabban szánja el magát a nemzet a cselekvésre, annál inkább. Ezért azt mondom nektek, győzzétek le magatokban a félelmet és támadjatok, mert nincs más esélyünk.
Hazafiak! Bármi is történik velem a következő a hagyatékom számotokra:
Ha ki akartok emelkedni egyszer ebből a trágyából, akkor semmit ne hagyjatok megtorlatlanul, sem annak vonatkozásában, ami már megtörtént, sem annak, ami ez után fog történni. Nincs megbocsátás, a gazságot meg kell büntetni. És nincs megváltás, aki vétkezett, annak helyre kell azt hozni.
Budaházy György
