Budaházy: A legújabb ÁVÓ-s „furfang” 2007-10-20. 22:29
A tegnapi napon felhívta telefonon a nagymamámat egy férfi, és kérte, hogy a legbizalmasabban közölje velem, hogy folyton-folyvást figyelnek, ha kimegyek 22-én, biztosan elkapnak, és legalább 15 évet fogok kapni, de még a házamat is elveszik.
Elképzelheti mindenki, hogy a 82 éves nagymamám hogy megrémült (bár nemzeti érzelmű, mindig jobboldalra szavazott, de a szabályokat a világért meg nem szegné, így is ki van borulva, hogy az ő unokája „összeütközésbe került a törvénnyel”).
Ráadásul ő volt az, akinek őrmezei harmadik emeleti lakásának ablakán még tavaly ősszel – mikor égre-földre kerestek – hajnali négykor (a hőszigetelés miatt felállított állványzaton felmászva) bekopogtattak valami túlbuzgó rendőrbarmok, és engem kerestek. Már akkor majdnem szívrohamot kapott.
Igazi mocskos pszichikai terror! Mert a jó szándékú segítő esete nyilván kizárható. Akkor miért nem a feleségem keresik meg, vagy a húgom, ha már nem engem. Ráadásul a telefonkönyvből sem lehet kinézni a mama számát Budaházyra rákeresve, mert teljesen más néven szerepel.
Továbbá hatalmas blöff is, hiszen mi történhetne, ha netalántán a Szabadság téren elkapnának, legfeljebb házi őrizetet kapnék a lakhelyelhagyási tilalom helyett. Na puff! Ráadásul hétfőtől péntekig, 8-tól 18-ig munkavégzés céljából bemehetek a Móricz Zsigmond körtérig Budapestre is (más kérdés, hogy nem használom ki, mert a fő munkahelyem a Semmelweis utcában lenne, de azt már „veszélyes övezetnek” minősítették, és oda már nem engednek be).
Szóval komolytalan a fenyegetőzés is. Így nyilvánvaló, hogy a nagymamám rémisztgetését, mint eszközt próbálják felhasználni, hogy a számukra veszélyes szándékaimról (ha vannak) mindenképp tegyek le. Rettegnek, hogy valami kirobban, és próbálnak minden vezéregyéniségnek alkalmas embert leállítani, és persze ennek érdekében nem átallnak a legmocsokabb eszközökhöz nyúlni. Gazemberek, ezért is lakolni fogtok!
Budaházy György
Kapcsolódó felhívása: Készüljetek egy hosszú hétre! |