Kedves komcsitól kapott levelet Budaházy + eredeti 2008-02-23. 23:31
 Trotty elvtárs színvonalas alkotása |
Az alábbi „baráti” hangvételű levelet tegnap kaptam. Megosztanám mindenkivel, már csak azért is, mert ez most nemcsak nekem szól. Már három ilyen levél érkezett hozzám 2006 ősze óta. A tapasztalatokat összegezve: mindegyiket más írta; mindegyik idősebb ember volt; egyik sem tudta a pontos címem, csak annyit, hogy Diósd, és a postás a nevemet ismerve hozta ki.
Hazafiak! Ezek vén trotty kommunisták. Még arra sem képesek, hogy kinyomozzák a címem. Ezek nem tudnának velünk szemben kiállni az utcán. Nincs ma a hazafiságon kívül semmi olyan eszme Magyarországon, ami az elszánt – akár kockázatvállalásra is kész – fiatalok ezreit mozgósítani tudná. És ez a legfontosabb!
Az ilyen szerencsétleneket, mint eme levélíró is, meg az Orosz József félék hergelik fel ellenünk, pedig állítom, hogy ugyanaz hiányzik nekik is legfőképpen a mai világból, mint nekünk. A REND! És pont ez kell a közös nevező legyen a magyar társadalom pártok által szétszakított tagjai közt. A rend utáni vágyakozás. Azt kell mindenkivel megértetnünk, hogy miközben a rendszerváltás kezdete óta itt szinte minden csak pusztult, aközben egyvalami folyamatosan épült. A LIBERALIZMUS! Akkor is az épült, amikor mi hittük, hogy végre konzervatív, meg keresztény, meg nemzeti Magyarország épül, és akkor is, amikor a baloldalra szavazók hitték, hogy a szociális igazságosság, a baloldali értékek, meg hasonlók kerültek hatalomra. Nem! Itt folyamatosan a liberalizmus van hatalmon mindig más álarcban, és építgeti agyament világát. És ez az „esztelen eszme” nekiállt felszámolni a rendet. És ez lesz a veszte itt is, és a világon mindenhol!
Budaházy György |