A Jobbik minőségi munkahelyteremtéssel, a szakképzés piaci viszonyokhoz történő alakításával és otthonteremtéssel állítaná meg a fiatalok elvándorlását.
Hazánkban a több mint félmillió kivándorló nemcsak egy szociális és társadalmi krízist okozott, hanem komoly gazdasági válságot is. A Jobbik számítása szerint, ha csak a most regisztráltan kint tartózkodó polgárok itthon és átlagosan minimálbéren dolgoznának, az is mintegy 30-40 milliárd forint bevételt jelentene Magyarország költségvetésének havonta - mondta Z. Kárpát Dániel csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A KSH más szervezetekkel közösen végzett kutatássorozata arra enged következtetni, hogy a 18 és a 39 év közöttiek korosztályaiban mintegy 300 ezer emberről tudunk, akik fontolgatja a kivándorlást.
Z. Kárpát Dániel szerint - ha megvalósul - Magyarország számára ez gazdasági, társadalmi és szociális kataklizmával érne fel. Kis túlzással azt is mondhatnánk, indifferensé válna, hogy ki kormányozza Magyarországot, hiszen a bolgár modell valósulna meg, ahol a fiatalság színe-java, a legjobban képzettek hátat kellene, hogy fordítsanak saját hazájuknak - mondta.
A Jobbik nem tör pálcát senki fölött, aki itt hagyja az országot egy rövid időre, hiszen jelen pillanatban külföldön jobban tud érvényesülni. Ugyanakkor a magyar politikum kötelessége, hogy ezen 300 ezer ember számára bebizonyítsa, hogy igenis élhető országot lehet építeni, a kint tartózkodó 600 ezer ember közül pedig a lehető legtöbbet kell hazacsábítania. Ez nemcsak emberbaráti kötelességünk, de gazdasági érdekünk is - tette hozzá.
A párt három pontban dolgozta ki a fiatalok itthon tartásának és a kivándorlók hazacsábításának programját.
A párt szakpolitikusa szerint rendkívül fontos a minőségi munkahelyteremtés, amely magyar tulajdonú, magyarországi adófizetéseket generál, és a multiplikátor hatását is hazánkban fejti ki. A Jobbik tehát minőségi munkahely alatt, hazai, magyar tulajdonú, állami hátterű munkahelyekre gondol.
A Jobbik alapvető fontosságúnak tartja második pillérként a szakképzés valódi piaci viszonyokhoz történő igazítását. Z. Kárpát Dániel hozzátette: elképesztő jelenségek figyelhetőek meg a munkaerőpiacon: így például hegesztőket, kőműveseket már az iskola elvégzése pillanatában külföldi strómanok találnak meg, és azonnal kezükbe adják a külföldi álláslehetőséget. Így adott esetben ők egy percet nem dolgoznak a saját hazájukban.
Nem természetes, hogy egy hazánk fiataljainak tulajdonképpen teljes egészét kiszivattyúzzák az országból. Egy felelős politikai vezetés erre nem mondhatja, hogy ez kalandvágyból történik, nem hívhatja őket szerencselovagoknak.
A harmadik pillérről szólva Z. Kárpát Dániel elmondta: egy átfogó otthonteremtési program megvalósításával, magyar kivitelezőkkel, magyar beszállítókkal tulajdonképpen minden magyar ember számára elérhető áron kell bérlakást biztosítani. Ezen bérlakások már pár év után, nyomott áron a tulajdonukba is kerülhetnek. Ez financiális szempontból még mindig megéri Magyarország számára, hiszen a kivándorlási okok közül első helyen szerepel a pénz, de ott kullog mögötte rögtön az önálló otthon megszerzésének kilátástalansága is - tette hozzá.
Meg szeretnénk spórolni minden magyar fiatal számára az önálló otthon megszerzésére fordított 10-15 évet. Ha ez sikerül, akkor ezzel versenyképessé válhatunk a nyugat-európai munkavállalás csábításával is.
Látható, hogy a kivándorolt magyarok többsége igen komoly nehézségekkel küzd, talán ha 10 százalékra tehető azok száma, akiknek az országváltás minden tekintetben bejött. A párthoz érkező panaszok arra engednek következtetni, hogy a kint lévő polgárok nagy része is haza hívhatóak lennének, ha minőségű munkahelyeink lennének, és az otthonteremtés terén előre tudnánk lépni - véli a politikus.
A nemzeti radikális képviselő szerint az állam súlyos milliárdokat szán a költségvetésből otthonteremtésre, ezt ugyanakkor elviszi az árfolyamgát 2.0 állami lába és egy lakás sem épül. Hozzátette: évente 43 ezer új ingatlannak kellene épülnie, ezzel szemben tavaly 7 ezret építettek. A Jobbik programja az építőipart és a kapcsolódó ágazatokat is mozgásba hozná - emelte ki.