Frissítés: amint az a fenti összeállításban látható, a Jobbik felborította az azonnali kérdések órájának megszokott menetrendjét a parlamentben. A jobbikos képviselők összesen 50 azonnali kérdést nyújtottak be Orbán Viktor miniszterelnöknek a korrupció témájában.
A házszabály szerint Lezsák Sándor alelnök felolvasta az összes kérdést, megkérdezte, megfelel-e Lázár János válaszadóként, a jobbikosok pedig ezt mind az 50 esetben visszautasították egy-egy rövid megjegyzéssel. Orbán távollétében ugyanis Lázár János válaszolt volna a kérdésekre.
Erre az akcióra reagált a többi parlamenti párt frakciója.
Lázár János szerint a kormány mindig készen áll arra, hogy a munkáját firtató kérdésekre válaszoljon, ezt akadályozta most meg a Jobbik az akciójával. Sőt, szerinte megdöbbentő, hogy a jobbikosok elvették az ellenzéki képviselők jogát attól, hogy a kormánytól kérdezhessenek. Megakadályozták tehát, hogy az MSZP vagy az LMP feltehesse kérdéseit. Lázár szerint ez házszabályellenes, és kéri, hogy vizsgálják ki az esetet. Szerinte ráadásul "aljas módon" a kérdésekben vádakat fogalmaztak meg, amikre nem adták meg a válaszadás lehetőségét akkor sem, amikor egyértelműen miniszteri hatáskör lett volna válaszolni. Lázár szerint ha ebben az ellenzéki pártok benne voltak, azaz lemondtak a kérdezés jogáról, akkor visszaéltek választóik felhatalmazásával.
Novák Előd visszautasította Lázár szavait, és azt mondta, a házszabályt nem ők, hanem a kormány alakította úgy, ahogy, ők csak kérdéseket tettek fel. Kérdéseket, amikre Orbán Viktornak kellett volna válaszolnia, ahogy korábban is lett volna lehetősége ezekre a kérdésekre válaszolni, de vagy nem jött be, vagy a függöny mögött bujkált. Novák szerint ennyi érdemi kérdés a Parlamentben a korrupcióval kapcsolatban még nem hangzott el korábban, és jó lenne válaszokat kapni rájuk.
Az MSZP részéről Bárándy Gergely reagált az akcióra.
"Erkölcstelen, pofátlan, a joggal való visszaélés" − foglalta össze, mit gondol a dologról. Elmondta, hogy ők is indítványozni fogják az akció kivizsgálását, mert ez "a joggal való visszaélés a Jobbik részéről". Ráadásul szerinte pontosan tudja a Jobbik, hogy egy hónapja vár az MSZP Matolcsy György megjelenésére, hogy kérdéseket tegyenek fel nekik, de a három kérdésből az akció miatt csak egyet tudtak feltenni. Bárándy szerint, amikor valaki ilyen módon él vissza a jogosítványaival, azzal nem a kormánypártnak, hanem a többi ellenzéki pártnak árt.
Schiffer András, az LMP elnöke visszautasította Lázár „vádaskodásait", rögzítette, hogy nem mondtak le a kérdéseikről. Hozzátette, hogy nem tudtak feltenni egy sor kérdést, de annak egyik oka épp a kormány házszabályai miatt van. Ráadásul a kormánypárti képviselők is visszaélnek a házszabállyal, amikor csak az ellenzéki pártok képviselőit oltogatják olyan interpellációkban, ahol az adott képviselő nem is tud reagálni.
Révész Máriusz végül arról beszélt, hogy a Jobbik hekkelése indokolatlan volt, mivel a házszabályban az szerepel, hogy a miniszterelnöknek három héten belül kell válaszolnia. De hiába mondták el az 50 kérdést, három héten belül maximum két kérdésre kell válaszolnia Orbánnak, „így teljesen egyértelmű, hogy nem jóhiszemű az eljárás", házszabály szerint ebből 48-at feleslegesen mondtak el.
(Index nyomán)