Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfőn délután háromkor két autó ütközött össze a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében, majd az egyik autó az ottani trolibuszmegállóba csapódott. Egy szemtanú szerint a fehér Mercedes áthajtott a piroson, már akkor majdnem elütött egy zebrán gyaloglót, utána ütközött össze a két jármű.
Zoom
Zoom
„Végignéztem az egészet, már a zebrán majdnem elütött valakit, pedig zöld volt a gyalogos jelzés. Egy halott van eddig, ő egy hajléktalan. Hét sérült, ebből kettő életveszélyes. Ha jól tudom, az egyikük egy kislány, aki életveszélyes állapotban van” – mesélte a szemtanú.
Zoom
A Hírpressnek Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, a baleset egyik érintettje, a megállóban várakozó 23 éves férfi életét vesztette. A buszmegálló két várakozója, illetve az autó két utasa súlyos sérülést szenvedett.
Zoom
Zoom
A szemtanú szerint a mercedeses a baleset után ki tudott magától szállni a kocsiból, majd a kocsijáról törölgette a vért, „nem érdekelte, hogy ott fekszenek a földön”.
Egy másik embert ballonnal lélegeztettek, rossz állapotban volt ő is – tette hozzá a szemtanú.
Zoom
Zoom
A Bors értesülése szerint a Mercedes tulajdonosa a baleset előtt félórával vette az autóját. A 24.hu úgy tudja, a Mercedest vezető férfi a kecskeméti maffiaper egyik korábbi vádlottja volt, a lap értesülése szerint a bűnbanda egyik oszlopos tagja volt, el is ítélték a perben. (A méregdrága új autó pedig nem arra enged következtetni, hogy felhagyott korábbi foglalkozásával. Hacsak át nem tért ő is bodzaszedésre...)
Zoom
A kecskeméti maffiaper ügyében több mint tíz évvel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki a vádlottakra, egyebek mellett kábítószer-kereskedelem, prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények miatt.
Közben meghalt a baleset egy másik sérültje, egy 37 éves férfi a kórházba szállítást követően vesztette életét.
Zoom
Frissítés: több olvasónk egybehangzó információja szerint Molnár "Ricsi" az elkövető (Fb-oldala itt, Instagram itt):
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Százzal mehetett a Mercedes az ütközés előtt
A Híradó.hu értesülései szerint körülbelül száz kilométeres sebességgel haladt hétfő délután a budapesti Dózsa György úton az a fehér sport Mercedes, amely a Kassák Lajos utcai kereszteződésben nekiütközött egy szemből jövő, kanyarodó autónak.
A rendőrség egyelőre tanúként hallgatta ki a német rendszámú sportkocsi vezetőjét, de úgy tudják, mindkét sofőrt meg fogják gyanúsítani.
A kanyarodó Citroen vezetőjét az intenzív osztályon ápolják, egyelőre nincs kihallgatható állapotban. A balesetben a Citroen két utasa halt meg.
A sofőrrel együtt mindhárman a Fővárosi Vízművek dolgozói voltak, akik munkavégzésből tértek vissza.
Az ütközés után a két autó a troli-megállóba csapódott, ahol három embert elütöttek. Ők könnyebben sérültek meg.
Közben az is "kiderült" - micsoda meglepetés! -, hogy Ricsike valójában ártatlan:
Korábban írtuk: Halálos baleset: buszmegállóba csapódott egy autó
Két autó karambolozott Budapesten a XIII. kerületben, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca találkozásánál. Az egyik jármű az ütközés erejétől a buszmegállóba csapódott. Az elsődleges információk szerint a balesetben öten sérültek meg, az egyik sérült a helyszínen életét vesztette, két sérült állapota súlyos. Ketten közülük az egyik autóban ültek, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.