Süß Oppenheimer, a gátlástalantalmudista(Ferdinand Marian)
Tisztelt Kuruc.info! Érdekes videóra bukkantam a Google videomegosztóján. Az 1940-ben, Németországban forgatott Jud Süß (mai írásmóddal inkább: Jud Süss) c. filmre, mely egy igazi ritkaság. Talán a világ leghíresebb "antiszemitának" kikiáltott alkotása. Annak idején természetesen hazánkban és Európa-szerte is nagy sikerrel játszották, még a franciák is csípték.

Valaki a nyár folyamán feltöltötte a Youtube-ra is, de világméretű botrány keletkezett belőle. Németországi zsidó szervezetek tiltakoztak folyamatosan, melynek a Youtube egy ideig ellenállt, de végül eltávolította a filmet.

Érdekes, hogy a Google-on fennmaradt - írja egyik kedves olvasónk, mi pedig természetesen nagy örömmel tárjuk a nagyérdemű elé a kiváló alkotást.


És áldozata, a német polgárlányDorothea Sturm (Kristina Söderbaum)
Kuruc.info: Más országokban működik, de Németországban élő szerkesztőnk film helyett azt az üzenetet kapta a Googlevideo-ról, hogy ő ezt onnan nem nézheti meg. Megoldható azért, de németországi olvasóink készüljenek fel az akadályokra (a cionista irányítás alatt álló "német" kormányok évek óta próbálják cenzúrázni a Google német változatát és általában a német internetet, persze szerény eredménnyel, miközben álságosan Kínára mutogatnak, ha a cenzúra szóba kerül).

A  filmtörténeti kuriózum, (a tehetséges német rendező, Veit Harlan alkotása, főszereplők: a Jud Süß-t, Josef Süß Oppenheimert játszó Ferdinand Marian, a Dorotheát alakító, svéd születésű német filmsztár, Kristina Söderbaum és Heinrich George, a zsidó korrupció és züllés csapdájába eső Károly Sándor württembergi herceg megszemélyesítője, aki a Magyarországon jól ismert kortárs színész, Götz George édesapja) amelyet minden európai iskolában vetíteni kellene, sajnos csupán angol felirattal van ellátva.


A szereposztás a korabeli magyar műsorfüzetben

A felirat is töredékes, a hangminőség pedig érthetően nem a legjobb. Mégis fantasztikus élmény. Akinek van ideje, egy profi magyar feliratot elkészíthetne. Megköszönné szerkesztőségünk és főként a közönség.

Egei