Magyar nők és pakisztáni állampolgárságú illegális bevándorlók álházasságának szervezése címén ítélték több évi börtönre egy magyar-pakisztáni társaság tagjait Angliában - közölte hétfőn a brit belügyminisztérium.
A társaságot egy magyarországi és két pakisztáni férfi irányította. Magyarországról három nőt csaltak hamis ígéretekkel Angliába, ahol tavaly pakisztániakkal kényszerítették őket álházasság megkötésére. Az észak-angliai Boltonban most befejeződött tárgyaláson a vád részéről elhangzott, hogy a budapesti illetőségű három nő nem tudta, mi vár rá, amikor megérkezett Angliába.
A banda magyarországi tagját a brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint négy és fél év börtönre ítélték, a két pakisztánira hat év három hónap, illetve három év szabadságvesztést róttak ki.
Nagy-Britanniában nem ez az első olyan álházassági büntetőügy, amely magyar állampolgárokat érint.
"Walesben három éve két magyar nőt tíz hónap, illetve fél év börtönre ítéltek, miután pénzért szerveztek álházasságot egy illegális bevándorlóval. Az akkor elítélt magyarok egyike 400 font (150 ezer forint) ellenében vállalta, hogy felségül megy egy pakisztáni fiatalemberhez, akinek diákvízuma lejárt, és az álházassággal remélte meghosszabbítani nagy-britanniai tartózkodási engedélyét. A másik elítélt magyar a szervező volt" - írja szemérmesen az MTI, csak az a gond, hogy már megint összemossa a magyart a cigánnyal.
Mondanunk sem kell ugyanis, hogy az MTI által is felidézett esetben cigányok voltak az elkövetők. Az "első látásra szerelembe eső" Balogh Erzsébet és cigánybandája bűncselekményéről ide kattintva olvashatnak bővebben.
A cigányt annak idején a házasságkötő teremből, fehér esküvői ruhájában vitték el megbilincselve, még mielőtt a frigy megköttetett volna.
Akkor a pakisztáni férfi 12 hónap, a "magyar" ara 10 hónap börtönt kapott. Ez a jelképes büntetés persze már rég letelt, azóta ismét "szabad a csók"...
(MTI hazugságai korrigálva)