Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtják a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat verekedős, lányokat molesztáló tolvaj cigánynak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek (volna) részt (ha lopáson kívül is akarnának iskolába járni) - közölte Borovszky Tímea, az oktatási tárca roma integrációs titkárságának (attól is sokat lehet várni...) vezetője a vizsgálat részeredményét ismertetve.
Hozzátette: a határozatot az oktatási tárca megkapta, tudomásul vette, s ha fellebbezés érkezik, érdemben megvizsgálják. Ezentúl további vizsgálat lefolytatására utasították a hivatalt, hogy az esetet teljes körűen fel tudják deríteni.
Borovszky Tímea elmondta: hátra van még a dokumentációk teljes áttekintése, s megnézik, hogy az iskola által a tanulókkal szemben lefolytatott fegyelmi eljárás jogszerű volt-e.
(Kuruc.info - MTI)