Szerkesztők!
Én egy észak olaszországban lakó romaának születette 25 éves férfi vagyok, elmondhatom magamról hogy soha nem drogoztam, bűnöztem, ráadásul nem iszok, jó állásom van, normális életet élek itt már cirka 4 éve, bár otthon is ugyan így éltem!
viszont felháborít ahogy maguk a zsidókról és cigányokról írnak, antiszemita, rasszista írásaik magyarország szégyene, remélem a hatóságok megszerzik azon bizonyítékokat melyek eléggl teszik ezen lap tagajinak elbírálását, és büntetését!
2 diplomával, 3 nyelvel rendelkezem, és mind ezt otthon, Budapesten értem el, az hogy a semmiből jöttem, soha nem volt se gyerekszobám, se nintendóm, nem változtatott meg! mégsem lettem se tolvaj sem hazug! önök mégis úgy állítják be a teljes cigányságot, és zsidóságot mint valami fertőzést annak ellenére hogy a magyar volt mindig az a nemzet ki mindig valaki seggét nyalta, a tatártól kezdve az oroszokig!
iu: ezen mail másolatát elküldtem az origo.hu-nak is. remélem kinyomtatják!
Kuruc.info:
1. ha ez az óhaja Kedves Olvasónknak, “kinyomtatjuk”. Minden durva helyesírási hibájával (észak olaszországban, magyarország, ugyan így, nyelvel stb.) egyetemben, amikkel csak önmagát minősíti. Nesze neked állítólagos két diploma (25 évesen?), ill. három nyelv. Tudja, Kedves Olvasónk, Goethének volt egy mondása: “Wer keine fremde Sprache spricht, kennt seine Muttersprache nicht.” Csak a miheztartás végett – ha már idegennyelv-tudásról és magyar helyesírásról szó esett. Ha tényleg annyira beszél idegen nyelveket, biztos megérti. Hihi.
2. Kedves Olvasónk IQ-ját és állítólagos diplomáját minősíti az, hogy például a Cigány Kisokosban olvashatókat képtelen volt megérteni: „Előljáróban hangsúlyoznunk kell, hogy kisokosunk nem a cigányság egészéről, hanem “csak” nagy többségéről szól. Nem általánosítunk; elismerjük, hogy a cigányság 1-5%-a beilleszkedett, és tisztességes. NEM róluk szól a következő kisokos, hanem a fennmaradó 95-99%-ról.“ Ahogy azt sem, hogy általában nem A cigányokról beszélünk, hanem A putriscigányokról vagy A cigánybűnözőkről. Talán megérti a különbséget. Ha nem, adja vissza az állítólagos diplomáit.
3. a magyar seggnyaló nép? Igen, kinyaljuk a cigányok seggét, sehol máshol Kelet-Európában nem élnek ilyen “urassan”, mint nálunk, tudjuk.
4. Ha már úgyis Olaszországban van: Esetleg elmagyarázhatná Kedves Olvasónk azt, hogy miért rúgták ki onnan páros lábbal a romániai putriscigányokat. Volt valami oka, nem?
***
A köv. levelet CC-zve kaptuk a Népszabadság és egyéb ballib sajtótermékek illusztris újságíróinak társaságában:
Kerekerdő Sajóhídvég
Az erdészeti most meg arra kötelez, hogy én Sajóhídvégen a másik két erdőtulajdonossal tegyek eleget az erdőtelepítési kötelezettségemnek. Úgy látszik az a bányanyitási ötlet, amiben a Magyar Állam és az erdő/bánya vállalkozó megegyezett nem jött be. Persze, miután a Bizottság fel kívánja jelenteni a Magyar Államot a Brüsszeli Bíróságon.
Nem zavarja ezeket a állam nácikat, hogy 14 évig elzártak az ingatlanom feletti rendelkezésemtől, és ők vágatták tarra az erdőt, a kibaszott állam adta ki a bányaengedélyt, amiért is a cigók mint a sáskák aztán végképpen rámentek a maradék területre.
A rám eső költség tuskózással együtt úgy 10 millió forint körül lenne.
Ha nem teszem meg hatóság által már a határozatban előre jelzett összege 500.000 forint.
Természetesen nem teszem meg, mert a cigók úgyis kinyírják a területet, azonkívül a vagyonomból az állam már rég kifosztott.
Ha meg megfelelően fellépnék, akkor még én lennék a neonáci azok szerint, akik mindig csak akkor kezdenek elhallgatni egy-egy ilyen ügyről, amikor az eszkalálódik, oda dobva az embert az állami érdekkörbe tartozó pribékeknek, de egyébként sem lenne nagy a kedvem behívni a Magyar Gárdát.
Azonkívül azoknak még önvédelmi fegyverük sincs, erkölcsileg pedig nem tehetem ki őket életveszélynek.
Perlaki Tamás
***
Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket a Duna TV Sajóbábonnyal foglalkozó, ITT található riportjára , amelyből kiderül, hogy (természetesen) a gyilkosok putriscigányok. Sajnos a snittbe egy kis hiba is csúszott, ugyanis – valótlanul – azt állítja, hogy az áldozat is roma volt. Ez nem igaz. Ettől függetlenül érdemes lehet megnézni a riportot, különösen a hihetetlen értelmet sugárzó putriscigányokat (a gyilkos szüleit), amikor azt magyarázzák, hogy nem kéne visszaállítani a halálbüntit: “nem volna jó, ha visszahoznák a halálesetet... hát mer egy ember nem érdemli meg a halált, akármit csinált”. A hiányos putris szókincs eme bizonyítéka mellett még azt a kérdést tesszük fel, igen halkan: tessék mondani, a kölykük által meggyilkolt fehér megérdemelte a halált?!
(Bővebb infó Sajóbábonyról ITT)
***
Tisztelt Szerkesztőség!
Mónus Áron bácsi írja az általa megjelentetett könyvek bevezetőjében,hogy zsidóknak vissza kellene fizetniük a hollókauszt kárpótlásért felvett pénzeket(megjegyzem:kamatostul),még inkább nekik kéne kárpótlást fizetni a magyaroknak az ellenünk elkövetett bűneikért(szintén kamatostul).
Megjegyzem:a cigányoknak is ezt kéne csinálni,plussz vissza kellene fizetniük a segélyeket(kamatostul)
Joseka
Kuruc.info: ami késik, nem múlik.
***
Köv. levelünk szintén CC-zve érkezett, ezért is írjuk ki küldőjének nevét:
BKV 2008.04.16
Tisztelt szerkesztőség! Javaslom a Homár oldalra kitenni, mert különösen érdekes esetet írok le Önöknek! ________________________________
Zsebre dolgozó rasszista ellenőr a BKV-nál?
Leszögezem: soha sem voltam rasszista!
A történet:
2008.04.16-án este egy kisebb 3 főből álló baráti csoport az esti munka befejezése után elindult a nagy Budapesti éjszakában hazafelé. Mivel már elég késői időpont volt ezért választották a BKV M-2-es Metró alagútrendszerét az úti céljuk eléréséhez.
Indulás a Déli PU Metrómegállóba
Időpont, 21:25
1 fő automatából, egy fő a pénztárnál vásárolt jegyet, egy fő éves bérlettel rendelkezett.
A jegykezelő automatákon belül, a mozgólépcső lejáratnál ellenőrök várták hőseinket, melyeket a jegyek, illetve bérlet ellenőrzését (!) követően leengedtek a metró aluljáróba, hogy eljussanak úti-céljukhoz.
Időpont: 21:40 indulás a Deák-tér felé
Időpont: 21:51 Érkezés a metró szerelvénnyel Deák-térre, indulás a kijárat felé!
(Hőseink közöl 2 fő szállt le, 1 fő (tanú a fentebb említett ellenőrzés tényére!) tovább utazott az Őrs Vezér tere felé megérdemelt pihenését tölteni /utólagos információ szerint őt simán elengedték gond és probléma nélkül az Őrs Vezér téri ellenőrök!/).
Láss csodát, a BKV ellenőrei szintén ellenőriznek, kifelé menet, illetve befelé menet! Voltak vagy 10-en! A Deák-téri aluljáró kerengőben a kijárat előtt!
Két Hősünk mutatja az érvényes jegyet, illetve bérletet és távoznának a kijárat felé, azaz, hogy csak távoznának.
Itt kezdődik el az automatából vásárolt jegy tulajdonosának (hősünk) kálváriája.
A hivatástudatának és felsőbbrendűségének tudatában az ellenőr (a továbbiakban „réti néger"-nek hívom) megállásra szólítja fel egy szem Hősünket, hogy probléma van a jeggyel, mert nem volt lekezelve, illetve ellenőrizve! Ezért most a helyszínen fizessen 3.000 Ft-ot. és akkor tovább mehet. Hősünknél speciel nem volt 3.000 Ft, és kifogásolta, az eljárást, hiszen a Déli PU-i ellenőrök ellenőrzés után engedték csak le a metrószerelvénybe!
„Réti néger"ünk erre politikát változtatva, az javasolta, hogy vegyen tőle Hősünk 1 db jegyet 350 Ft-ért (mellékesen ez sem lett volna lekezelve géppel ????!!!! újabb büntetési lehetőség????), hősünk barátja, aki mellékesen éves bérlettel utazott 500 Ft-os bankjegy formájában az összeget átadta réti négerünknek és várta a visszajáró pénzt (150 Ft-ot).
„Réti néger"-ünk átadta a jegyet hősünknek, majd bőszen kotorászott zsebében (csörgött az aprótól!), kijelentette, hogy „nincsen nála ennyi apró és ezért nem tud visszaadni".
„Réti néger" ellenőrünket erre hősünk barátja megkérte tisztelettudó módon, az udvariassági és a magatartási szabályokat betartva, hogy „uram akkor legyen szíves egy ÁFÁ-s számlát biztosítani a jegyvásárlásról és az átvett pénzösszegről". Többször is fel lett szólítva az úriember, a számlaadási kötelezettségére!
Nos itt kezdődtek a bajok! „Réti néger" ellenőrünk erre azt mondta, hogy számlát nem hajlandó adni és mostmár a büntetés 6.000 Ft-lesz! Hősünk adja vissza a jegyet!, amit előzőleg neki eladott, (de valahogy furcsa módon a pénzt csak vonakodva nyújtotta át) és igazolja magát Hősünk!
„Réti néger"-ünk közben bőszen tegező módban kifejtette, hogy „Ő azért van itt, hogy mindenkit megbüntessen, és hogyan néz az ki, hogy a külföldieket megbünteti, minket „büdös magyarokat meg nem" és ha még sokat okoskodunk, akkor most a helyszínen 12.000 Ft-ra is megbüntet !!!!!
Közben Hősünk, barátja többször figyelmeztette „réti néger"ünk, hogy „talán azért nem kellene tegeződni, mert nincsenek olyan viszonyban" „réti négerünk" egy kiadós köpés mellett odabiggyesztette, hogy akkor „jólvan! Uram! és írja csak fel nyugodtan a számomat".
(Zárójelben: Nos nem is tudtam, hogy BKV „réti néger" ellenőrünk hirtelen rendőri jogosítványokkal rendelkezik, illetve hogy joga van személyes adatokat kezelni. Habár hiszek a csodákban, hirtelen rendőri képesítést is szerethetett rövid idő alatt! Mellékesen pedig az udvariasság és a tisztelettudó viselkedés sajnos nem az erőssége.)
Hősünk, ragaszkodott ahhoz, hogy Őt csak a rendőrhatóság igazoltassa. (hiszen csak neki van hozzá jogosítványa a törvények szerint)
„Réti négerünk értesítette a „rendőrhatóságot"(mint utólag kiderült, hogy a Deák-téri Metró Biztonsági szolgálat vezetőjét???), mely kb. 22:08 órára elő is került.
És hősünknek, megjegyezte fenyegető módon, hogyha a rendőrség kijön, akkor az már 24.000 Ft-ba mint eljárási költség, plusz 6.000 Ft-ba fog kerülni a büntetés és jobb lesz, ha igazolja magát hősünk és átveszi a 12.000 Ft-ról szóló csekket.
Hősünk, már minden elképzelhető buszt elkésett és szabadulni akart a folyamatos zaklatástól ezért átadta személyes iratait a „réti néger" ellenőrnek (aki időközben és javasolta, „hogy a kisebb büntetés érdekében???? Hősünk barátjának!!!! éves bérletét mutassa be Hősünk személyesen a BKV Akácfa utcai székhelyén!), majd a csekket átvéve 22:20 órakor távozott a Metró kijáraton és elindult hazafelé.
Ami több mint gyanús mint külső szemlélődőnek:
Miért nem ad ÁFÁ- számlát a jegy eladója,
miért „nem" tud visszaadni 500 Ft-os címletből?,
mióta rendelkezik rendőrhatósági jogosítvánnyal egy BKV ellenőr?
hogyan lehetséges, hogy össze vissza repkednek a büntetések értékei ez mindig az ellenőr hangulatától és nem a szabályoktól függ?
Az ellenőrzés alatt szem és fültanúja voltam, hogy 2 fő külfüldi diák, vélhetőleg vietnami, vagy japán büntetése is érdekesen történt meg!
A diákok ketten jegy nélkül léptek be a metró területére és közülük csak egy főt büntettek meg!
Hogyan is van ez?
Várnám a tisztelt BKV fejeseinek, illetve belső ellenőrzésének reagálását ezekre a felvetésekre, illetve magáról az esetről a véleményeket!
A BKV ellenőr száma: 486 (ez volt olvasható a kitűzőjén)
A jegy a birtokomban van, száma: 109476,
Vásárlás ideje 2008.04.16 21:28 jegykiadó automata ideje szerint.
A nem szabályosan kitöltött 12.000 Ft-ról szóló csekk eredetije.
A fentebb leírtakat bíróság előtt is hajlandó vagyok eskü alatt tanúsítani!
Üdvözlettel:
Egy tisztességes BKV-utas.
Fazekas István József
***
Mszp-s szavazatvásárlás
Elgondolkodtatásra szánnám a köv. képet. A felső térképen a cigányfertőzött területek láthatóak. Ilyet önök is kerestek, írták az egyik cikkben.
Az alsó két képen pedig az mszp-s többségű területek találhatóak. Meglepő az átfedés. (az mszp direkt kisbetű).
(eredeti méretben ITT)

![]() |
(eredeti méretben ITT)