Tisztelt Szerkesztők!
Néhány gondolatot kűldök el Önöknek. Ha nem is közlik őket, nekem megnyugvás volt megírni!
A gondolataim:
"Miért szeretem a cigányokat és a hasonló pedagógiai kérdések.
52 éves gyakorló pedagógusként, szeretem a cigányokat!
Szeretem Őket, mert ha csak rájuk gondolok, eszembe jut az emberiség minden hibája, minden olyan ocsmányság, amit ember a Földön csak elkövetni tud. Látom magam előtt az evolúció egyik zsákutcáját, a neandervölgyi ősember túlélésének tipikus példáját. Látom a Teremtő tévedését. Esetleg lehet mégsem melléfogás, hisz a cigányság a csimpánzzal egy fokon álló állatfaj, amit az említett (és lehet megsértett) főemlőstöl csak az különböztet meg, hogy valami csoda folytán beszélni tud, bár ennek semmi értelme. Igaz magyar embernél a cigány, roma és hasonló káromkodások a legdúrvább sértéssel egyenrangú. Én igazán mégsem ezekre, a patkányszerű lényekre haragszom hisz ők élik ösztönös állati létüket -, hanem a turáni faj árulóira, a barna gnómokat ajnározó, a szavazataikért a nemzetet eláruló és rombadötő, az igaz Magyart letiporni igyekvő liberál-kommunista-populista hatalombanlevőket. Ezek az ilyen-olyan oldali álszent cigánybérencek, kiket aljanépgyökereik kötik a zsidó-cigány mentalitáshoz, ki nem mondottan ugyan, de tudatosan pusztítják a magyart!
Pusztítják, mert a magyar értelmes, küzdő, dolgos, öntudatos, be nem hódoló faj, akit mindenféle álszent átlátszó ígéretekkel nem lehet félrevezetni. Ez a faj tűr egy darabig ....., aztán a Jóisten segélje azt, ki haragja útjába áll. Ezt a fajt írtja a mai piszkos politika, sokszorozza minden kedvezmény útján a gondolkodára nem, csak szaporodásra képes emberfekáliát. Ez a söpredék egyet meg tud tanulni, X-et írni (semmi többet), mit aztán oda ír, ahova azt a felbérelt szutykos állattársaik mondanak.
Szerencsére azonban vannak a Hazában bátor, öntudatos, cselekvésre kész igaz emberek, kik, ha nem is tettel, de erkölcsi és anyagi támogatással segítik a Nemzet olyan védőbástyáit, mint a magyar Gárda vagy a Nemzeti Őrsereg.
További kitartást kívánok Nemzetünk védelmezőinek, kiknek bátor, következetes tevékenysége magamnak is példa, de szolgáljon útmutatásul az esetleg bizonytalankodók számára is!!
Szuti"
***
"Bea terhes? Mégis lesz harmadik gyerek? - Győzike nem engedi magyar iskolába születendő fiát
Gáspár Bea sokáig tiltakozott egy harmadik gyermek ellen, ám úgy látszik mégis beadta a derekát,ugyanis - ha a híreknek hinni lehet - három hetes terhes.
Igaz! Bea asszony tényleg terhes – ujjongott Győzike a Blikknek, aki állítja a terhességi teszt szerint jön a kis Viktorka , akinek nincs nagyobb álma, minthogy két lánya után végre egy fia is szülessen. Néhány hónapja még a pár válásáról szóltak a hírek, ám úgy látszik minden jóra fordult, ráadásul a ötfősre bővül a családjuk.
Győzike azonban akkor sem keseredik el, ha esetleg most is lánya születik.
- Ha mégis kislány érkezik hozzánk, édesanyáink iránt érzett tiszteletből Mária Arankának kereszteltetjük. Egy biztos, ha fiam lesz, már most tudom, hogy nem engedem magyar iskolába, sőt magyar történelmet sem tanulhat. Nagyon oda fogok figyelni arra, hogy milyen taníttatásban részesül – mondta Győzike."
Kuruc.info: már csak azt nem értem, hogy ha ennyire gyűlöli és lenézi a szaros TV-műsorán, illetve a népes adócsaló rokonságon keresztül a Győzike-famlíát eltartó magyarokat, akkor miért nem fárad el egy másik országba? Fel is út, le is út. Ha meg marad: ezek szerint ő a szegregáció híve. Ám legyen! De akkor ne nácizzon, és a fajvédők sem!

Sziasztok Kurucok!
Már írtam párszor hogy helyileg igyexünk kezelni a norvég problémákat, minap jutott a fülembe a hír, egy konkurens csapat is munkálódik a városban. Tudom kik ők, de a konspiráció jogos.
Tavaly ősszel esett meg az eset, egy fiatal kislány a belváros közepén autóval, rányitja az ajtót egy retkes ork, kést szegez a nyakához, majd egy közeli kiserdőben megerőszakolja. Rendőrség szokás szerint nem tett semmit. Még hír sem volt sehol, biztos ezt szabad.
Nemrég hallom hogy az elkövető egy ideje csövön táplálkozik, gyakorlatilag csak a szeme mozog, 200-nál több törése van egy "balesetből"... Pár haver elbeszélgetett vele... Ha agyoncsapták volna sem lenne baj :-)
Eltartunk x millió retkest, nem kéne, de az ilyet igen. Éljen még vagy 70 évet, szenvedjen amíg él, mutasson példát a fajának, Magyarral ne kezdj ki, mert szarul végzed!
Kuruc.info: jáj, báncsák á szegíny cigányokát!!
***
Sziasztok!
A retkes orkok a fajukhoz illő zenével szórakoztatják Pesterzsébet főterén a jónépet és nem mellékesen a közelben lakó több ezer embert.
A mellékelt videót az erkélyemről rögzítettem. A videó első másodperceiben látható világos kabátban lévő kancigány éppen könnyített magán, levizelte az ott látható épületet, ezután eldobta a kezében lévő borosüveget, majd két társa kíséretében távozott.
A rendőrségen 6 alkalommal jeleztem nemtetszésemet az elviselhetetlen hangzavar miatt.
Természetesen a rendőrség nem tett semmit, hanem először azt mondták kiküldenek egy járőrt, a többi alkalommal pedig azt lódították, hogy úton vannak!
Az ügyeletes rendőr többször próbált hülyének nézni.
Egy példa:
Kértem a rendőrt, hogy szíveskedjen megkérni a rendezvény szervezőjét, hogy a hangzavart szüntessék be. Ezt a rendőr azzal hárította, hogy "honnan tudja ő a rendező telefonszámát?"
Ezután megkérdeztem az ügyeletestől, hogy a rendezvényt bejelentő személy a bejelentőlapról lefelejtette volna a telefonszámát?
Természetesen a rendőr hazudott.
Ezután azt kamuzta, hogy telefonon nem fogja megkérni a rendezőt, hogy csökkentsék a hangerőt.
Ennyit a rendőrségről!
A cigánybálról van több (telefonnal készített) videóm is.
Kuruc.info: köszönjük. A videót majd valamikor felrakjuk a YouTube-ra.

Üdv az olvtársaknak, vigyázzon mindenki, mert dominó kártyás csalók garázdálkodnak. Úgy két órával ezelőtt felhívták a lányomat a T-mobil nevében, hogy nyert 700000Ft ot Raiffeisen bankkártyán, csak mindössze regisztrálni kell, a regisztráció, csak fél percig tart és csak 20000Ft értékben kell vásárolni valamelyik benzinkúton dominó feltöltő kártyát, a lányom mivel csak 13 éves odaadta a telefont az anyjának, hogy vele beszéljenek, a feleségem viszont mondta a telefonos ügyintézőnek, hogy a férje nélkül nem tud dönteni pénzügyekben így engem is felhívtak, szép kis konferencia beszélgetés 3 résztvevővel eléggé érdekesen zajlott. Kérdeztem az ügyintézőtől, hogy miért kell a nyereményhez nekem dominó feltöltést vásárolnom? érdemleges válasz nem volt, csak mert kell a regisztrációhoz, kérdeztem tőle, hogy a regisztráció miből áll? meg a tudomására hoztam szó szerint hogy szerintem ez átkúrás. Mire arrogánsan válaszolt, hogy sorsolhatnak más nyertest is stb, meg ne beszéljek csúnyán mert ő a szolgáltató és hangrögzítésre kerül a beszélgetés, rákérdeztem még párszor, hogy miből áll a regisztráció de nem volt hajlandó elárulni csak egyre idegesebb és arrogánsabb lett és letette a telefont. Rögtön hívtam a feleségem mobilját de a lányom vette fel, hogy anya még beszél a bácsival az ő mobilján, még mindig próbálkozott a dominó kártya vásárlásra rábeszéléssel. Mondtam a lányomnak, hogy szóljon az anyjának tegye le a telefont. Felhívtam a T-mobil ügyfélszolgálatot, hogy van e valamilyen nyereményjátékuk és elmeséltem a történetet, mondták nincs semmi hasonló és ők soha nem kérnek dominó feltöltéses regisztrációt és hogy már tudnak a csalás sorozatról amit a nevükben követnek el , szóval mindenki legyen résen, adjátok tovább a történetet nehogy a rohadék csalók be tudjanak fűzni valakit. (zsIndex cigánytopic-idézet; természetesen cigányok az elkövetők)