A szon.hu egy cikket jelentetett meg a miskolci szülészetről. Minden megtalálható benne, ami egy fajvédő írástól elvárható: annak NEM megnevezése, hogy bizony a szegregáció azért alakul ki pillanatok alatt, mert a fehér kismamák menekülnek a gyárkémény-szerűen füstölő cigányok egészségkárosító hatása (újszülöttekről van szó!), a lopásaik, a terrorjuk elől, és ezért kérik magukat fehér szobákba.
""Színre szín" a B.-A.-Z. megyei kórház szülészetén?
Miskolc - Azt állította egy olvasónk, hogy a B.-A.-Z. megyei kórház szülészetén elkülönítik a romákat és a nem romákat, van cigány és nem cigány folyosó. Felkerekedtünk, hogy utánanézzünk.
"Színre szín" a B.-A.-Z. megyei kórház szülészetén?
A szokásostól eltérően éppen nincs zsúfoltság. Tömörülés inkább csak a bejárat előtt: dohányzó kismamamák, valamint csoportban álló nagycsaládok. Romák? Nem romák? Nem kérdezzük.
Szobáról szobára végigjárjuk a folyosókat, kalauzunk dr. Nagy Gábor orvosigazgató és a főnővér, akik viszont kérésünkre nem zavarják a beszélgetéseket jelenlétükkel.
A megkérdezettek többsége felvetésünkre rázza a fejét: nem tapasztaltak efféle megkülönböztetést, illetve néhány nő csak nem rég került ide. Öt megkérdezett után Kótai Klára (21) az első, aki azt vallja, flegmábban viselkednek velük, romákkal mint a nem romákkal. Ő állítja, külön helyezik el őket, alig van ezen a folyosón egy-két szoba, ahol nem cigányok vannak. (Alighanem ezekben jártunk az előbb.) Azt mondja, most költöztek Tarcalra Debrecenből, az ottani kórházakban nem tapasztalt ilyet.
Vegyes, nem vegyes
Egy másik folyosón lévő szobában Sisári Ágnes (31) mellett békésen szundikál újszülöttje, Ádám. Ágnes szerint az ő folyosójukon egyetlen roma sincs, de nem gondolná, hogy ez direkt alakult így. A pathológián például biztos, hogy vegyesen voltak.
- Engem sem kérdeztek, hogy kivel szeretnék egy szobába kerülni szülés után. Valószínűleg, ahol épp hely van. Én egyébként is olyan osztályokban tanítok, ahol sok a roma gyerek, engem nem zavart volna, ha cigány kismama mellé kerülök.
Lemegyünk a pathológiára, a társalgóban több sötét bőrű asszony, egy nagyon fiatalka várandós leány. Megvalljuk jövetelünk célját, mire egy kivételével mindannyian magunkra hagynak. Aki marad: Jónás Judit (38), Kázsmárkról.
Mint a társadalomban
- Én is úgy tapasztalom, hogy jobbára külön szobákban vannak a romák meg a nem romák, hisz ez így van a társadalomban is. De a vécé, a mosdó közös, és az ellátásban sem tapasztaltam semmi különbséget. Ha megkérdeznék, akkor én inkább roma szobatársakat választanék: én is roma vagyok, ő is roma. Más a kultúránk, így kevesebbet kell alkalmazkodni. A romáknál az a szokás, hogy többen járnak be látogatni. Többen és minden nap. Hiába a hetedik gyermekem lesz, az épp olyan ünnep, mintha első volna. Nagy öröm, amit mi máshogy fejezünk ki.
A főnővér
Az utolsóként megszólaló kismama szavaira rímel, amit a főnővér, Bársonyné Gocza Ilona mond: nem a roma és a nem roma kismamák között van különbség, hanem az újszülött fogadtatásának szóló hozzátartozói látogatások között. Míg vannak, akikhez 1-2 látogató jön, s betartják a házirendet, a roma szokások szerint csapatostól jönnek a látogatók. Olykor a nagy örömre való tekintettel felöntenek a garatra. Ilyenkor ugyan hogy lehetne megakadályozni, ha látni akarják a gyermeket, s mind bemennek a szobába?! Más kultúrájúak ezt kevésbé tudják elfogadni. (Kuruc.info: baszki, mit kéne elfogadnunk? Hogy – ahogy a főnővér is mondja – beb*sznak istenesen a cigók, és nem lehet megakadályozni, hogy ricsajozzanak, mert akkor esetleg meglincselik az orvost, a védőnőt, ahogy azt oly sokszor teszik-tették – mint például Gyöngyösön? Vegyük már észre, hogy Európában vagyunk, a XXI. Században, európai törvényekkel, és nem egy vad, kulturálisan több tízezer évvel lemaradt afrikai ősközösségben!)"
A cikk mellett nagyon sok (jelenleg kb. 170) hozzászólás is van. Ezek között vannak nagyon jól sikerültek. Idézzük például egy orvos véleményét:
“egy kis tabu
Cigánykérdés?
Igen, kedves liberálisok, bizony van. És egyre inkább van! Lehet, hogy MÉG a Szabadságharc utcáig nem jutott fel, de aggodalomra nincs ok: előbb-utóbb csak ott lesz...
Orvosként látom azt, amit ma még nem mindenki lát (akar látni): percek választanak el a robbanástól. Könnyű díszújságíróként, díszpolitikusként, sőt díszcigányként néha-néha ki- és felvonulni, rasszizmust kiáltani aztán gyorsan visszahúzódni a barikádok mögé, de aki akarja, láthatja: nagyon nagy a baj.
Nem egyszer hallottam már rendelőkben cigánytól: mi, dolgozó fehér kisebbség azért vagyunk, hogy őket eltartsuk.
És ezt hihetetlen önbizalommal és meggyőződéssel képesek mondani-gondolni. És amíg a mi fizetésünk egy jelentős része rájuk megy el, addig nem is robban a bomba, csupán halkan ketyeg. De ha egyszer...
Milyen ország az, ahol előbb oszt segélyt a csődbe jutott önkormányzat, és csak aztán fizeti ki az alkalmazottainak járó bért?
A tisztelt elitünk bizony fél. Éhség-lázadástól fél. Volt már ilyen, máshol. És lehet még itthon is.
Meddig képes feszülni a húr?
Egy lépés előre: fizetünk, nem is keveset azon romáknak, akik hajlandóak tanulni . Vagyis beülnek pár órára (természetesen a pénzért) olvasni-számolni tanulni. Vajon a tanár, aki őket tanítja ilyenkor, mennyit keres? Nem sokkal többet...
Tudják nagyon jól, hány gyereket kell csinálni ahhoz, hogy megéljenek. Belőlünk. Az sem baj, ha kicsit sérült az "inas" (terhes romák tudnak egy-két "fogást" erre vonatkozóan - bármennyire is hihetetlen ez!), hiszen akkor emelt összegű a pótlék, nagyobb a kosár hó elején a Tescóban... Élni tudni kell!
És ha valami kell: azonnal! Ha nem: "mert én roma vagyok?" A tanár féljen, az ügyeletes doktornő meg... örülhet, ha eljön a reggel... Borsod, Szabolcs: folyamatos fenyegetések, most rögtön de máris - az én fejemet is akarták (szóban) baltával kettévágni. Kedves liberál-rózsaszín tollnokok, tudják-e, miről írok?
Érdemes (ha már a Megyei Kórház Szülészetét vették elő) GYEK-ben dolgozókkal is elbeszélgetni. Vajon miért van kiírva több emeleten, udvariasan: egészségügyi személyzet bántalmazása 3 év börtön is lehet???!!!!
Itt tartunk... Ez lehet, hogy egy ötös BMW-ből még nem látszik, de ha a "nyolckerben" egyszer ezt a kocsit feltörik, vagy a tulajt meglincselik gázolásért... Apropó, gázolás: tudni kell, hogy cigánykölkök gyakran szórakoznak azzal, hogy autók elé ugrálnak. Ismerős?
Eljutottam oda, hogy menekülök ebből az országból. Nem is feltétlenül magam miatt, hanem gondolok gyermekeimre: vajon mi vár itt rájuk? Mi lesz itt 15-20 év múlva?
Hány környékbeli faluban vált a cigányok miatt reménytelenné az élet? A ház eladhatatlan (ki lakna cigányok mellett????), az egykor fehér és csendes utcában már csak mutatóban élnek még fehérek, azoktól meg mindent ellopnak: tyúkot, almát, kapát, mindent... Élet ez?
Ne süssük le a szemünket, ha cigánykérdésről esik szó: én sem akarom, hogy a feleségem cigány-csürhe mellett szülje meg közös gyermekünket!”
Kuruc.info - Arppi S.