Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható nőket és férfiakat fogtak el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói és „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2022. november 15-én este és 16-án reggel.
A rajtaütés több településen zajlott. Este Tiszabőről és Orosházáról állítottak elő hét embert. Az orosháziak a gyanú szerint a Jász megyei településen élő kapcsolataiktól szereztek be rendszeresen kábítószereket, amelyeket aztán Békésben adtak el. A hét ember közül négyen, két férfi és az ő élettársaik őrizetbe kerültek. Az egyik pár tiszabői, a másik orosházi.
A nyomozás adatai szerint a férfiak szervezték a beszerzést és az értékesítést, de a velük élő nők is tudtak arról, mit csinálnak, és ha a férfiak nem tudták személyesen átadni a megrendelt anyagokat, ők fogadták a vásárlókat.
Az esti elfogások után másnap reggel Kétegyházán csaptak le a Gyulai Rendőrkapitányság és a Közterületi Támogató Alosztály rendőrei egy gyulai, de Kétegyházán élő férfira, aki a gyanú szerint szintén ennek a terjesztői hálózatnak a tagja, ezért őt is őrizetbe vették. Közben a rendőrök előállítottak több Békés megyei fogyasztót, akik ezen az ellátási láncon keresztül szerezhették be a tiltott bódító hatású anyagokat.
A rendőrök minden gyanúsítottnál kutatást tartottak, és különböző kábítószer gyanúját keltő anyagokat, az adagolásukhoz, csomagolásukhoz szükséges eszközöket találtak. Emellett a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható emberektől feltehetően bűncselekményből származó pénzt, a haszonból vásárolt arany ékszereket, autót is foglaltak le - közölték honlapjukon.