"Újabb gyerekeket vitt el a gyámügy

2008. szeptember 16 - 20:24 | Frissítve: 4 órája.

Zoom | Hat gyereket vitt el az önkormányzat egy sátoraljaújhelyi roma családból. A gyámügy azzal indokolta a döntést, hogy a gyerekek nem járnak iskolába és nem megfelelőek az otthoni körülmények. A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke etnikai tisztogatást emleget és valószínűleg ombudsmani vizsgálatot kezdeményez. (Kuruc.info / Arppi S.: hát ez nem igaz. Ahelyett, hogy a gyámügy mellé állna, a törvénytelenséget, az iskolakerülést, végső soron a nemtanulás folyományát, a bűnöző-, de legalábbis parazita jövőt védelmezi... Annyira, de annyira tipikusan fajvédő bűnözőcigány... Fejétől bűzlik a hal? Még az a ***** kisebbségi önkormányzat se tudja moderálni magát, rögtön etnikai tisztogatást visít, ha a fehérek be akarják tartatni a törvényeket?!)

Egy határozattal érkeztek a gyámügy emberei kedd délelőtt a Jókai Mór Általános Iskolába. Az igazgatónő miután elolvasta a dokumentumot, a tanterembe vezette az önkormányzat embereit, akik magukkal vittek egy kisfiút.

A Zoom információja szerint a most elsős gyereket azért emelték ki, mert idén mindössze három napot járt iskolába és a családjában nem megfelelőek a szociális körülmények. A gyámügy emberei ezt követően még öt gyerekért mentek egy másik iskolába. Mindannyian egy családban élnek. A szomszédok azt mondják, régóta lehetett sejteni, hogy a tizenkét gyereket nevelő (Kuruc.info: tizenkét parazita-/bűnözőpalánta! És még egyes cigányfajvédőknek van pofájuk azt állítani, hogy a putriscigányoknál sincs átlag több gyerek, mint 3-4!) anyánál előbb utóbb megjelennek az önkormányzat képviselői.

Etnikai tisztogatásról beszélnek

Márton Mihály a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke felháborítónak tartja a mostani intézkedést. Szerinte etnikai tisztogatás folyik a városban, amely mögött a város vezetése áll. A sátoraljaújhelyi roma vezető úgy tudja, eddig 20-22 gyereket szakítottak ki a családjából a városban és környékén, a múlt héten például Alsóbereckiből vittek el gyerekeket. Azt beszélik, hogy még legalább ugyanennyi kiskorúra ez a sors vár.

A kisebbségi önkormányzat még a héten dönt, milyen lépéseket tervez a kialakult helyzet miatt. Valószínűleg az ombudsman segítségét kérik, hogy vizsgálja meg törvényesen járt-e el az önkormányzat.

Sátoraljaújhelyen még júliusban tört ki botrány, amikor tíz gyermeket akaratuk ellenére vitt el a gyámügy, rendőri segítséggel. A romák még demonstráltak is, hogy a család visszakaphassa a gyerekeket, de hiába. A jegyző ugyan megígérte, visszakerülnek a gyerekek, ők azonban jelenleg is egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gyermekvédelmi intézményben laknak.

A gyermekvédelmi törvény csak általánosságban ír az ideiglenes elhelyezés lehetséges jogszerű okairól, így aztán egyedi értelmezés kérdése, mi tekinthető annak. A szöveg szerint az elhelyezés akkor indokolt, ha „a gyermek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete súlyosan veszélyezteti”.

A rugalmas kategóriába pedig sok minden beleférhet, nyilatkozta korábban a Zoomnak a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) munkatársa. Iványi Klára elmondta, gondozási folyamatnak kell megelőznie a hatósági intézkedést. Így például, ha a gyermek nem jár iskolába, először a Gyermekjóléti Szolgálatnak kell kezdeményeznie a gyermekek védelembe vételét Fontos azonban, hogy ez együttműködés, és ne csak számonkérés legyen. (Kuruc.info: putriscigányokkal együttműködni? Ez vicc, Iványi fajvédő úrelvtársnő? Megtagadnak mindent. A jó szóra nem hallgatnak, igenis erőszakkal kell hozzájuk, a parazita bűnözőkhöz nyúlni.)"
(zoom)
Kuruc.info: Az iskolábajárásról persze egy szót sem szólt az elnök, meg arról sem hogy milyen körülmények között "tartották" azokat a gyerekeket. Aljas, hazug, fröcsögő alak. Hozta a szokásos formát... Rögtön rasszizmust, "etnikai tisztogatást" emleget. Holott az illetékes gyámügy csak a hatályos törvényt szeretné betartani.
Milyen gusztustalan már? Aszongya: "etnikai tisztogatás". Hogy merészel ilyen szót használni? Kivakarják őket a koszból mocsokból, ez meg tisztogatásozik... Kérdem én: hová vitték azokat a gyerekeket? Haláltáborba? Hát nem, hanem emberi körülmények közé. Köszönje meg inkább az adófizetőknek. Ostoba uszító majom. Elképesztő, etnikai tisztogatás....
Frissítés: a helyi, a történéseket jól ismerő "jacekanyó" húga régebbi, de nagyon hasonló témában született nyílt levele + két egyéb hozzászólása következik (forrás: zsIndex cigótopic). Belőlük, többek között, kiderül, hogy a gyámvédelmist egy előző, hasonló akciója miatt halálosan megfenyegették a cigányok; kocsiját kromofággal leöntötték, családja fenyegető telefonokat kap, bedobták az ablakukat stb... Hiába, a cigányok a segílykéért gyártják a purdékat, és ha azokat elveszik tőlük, akkor ugrott a segílyke is, azaz ugrik a pia, a játékgép...

És még ezután pattognak a mocskos fajvédők, hogy ugyan miért halhatott meg a piricsei purdé (lásd ezügyben: Új infók a piricsei ork-gyerekgyilkosságról; a polgármester kipakol; a védőnő retteg a cigóktól). Hát ezért, a kutyamindenit! Azért, mert, ahogy az ebből az esetből is látható,  halálosan megfenyegetik a cigányok azokat a gyámügyiseket, akik ki próbálják szakítani a putriból a purdékat! Nem csoda, hogy azok nem mernek közbeavatkozni!
"Nyílt levél Sátoraljaújhely város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának vezetőjéhez

Tisztelt Márton Mihály Úr!

Megdöbbenve figyeltem az Ön által (is) szervezett tüntetésről szóló tudósítást a ZTV 2008. július 28.-i est híradójában.
Megdöbbentem azon, hogy Magyarországon nem csak nekünk, az úgynevezett „többségi társadalomnak”, hanem a kisebbségeknek (itt konkrétan a cigány kisebbségnek) is mennyire felelőtlen politikusai vannak. A riportból – na és persze azóta az országos médiákból is – arról értesülhettünk, hogy tüntetésük célja az volt, hogy a tiltakozzanak a „cigány gyerekek törvénytelen állami gondozásba vétele ellen” (idézet az Önök egyik nyilatkozatából).

Eddig tartott a döbbenetem, amit innentől kezdve – a riportot végignézve - felváltott a felháborodás.
Az Önök ugyanis – ha szabad így fogalmaznom – alaposan mellétrafáltak.
Ma Magyarországon egyetlen szerv, vagy hatóság sem emelhet ki a családból törvénytelenül gyermekeket, és ebben az esetben sem ez történt. Nem vagyok sem családvédelmi, sem szociális szakember, sőt Önnel ellentétben még politikus sem, csak egy egyszerű kismama, de annyit azért én is tudok, hogy ebben az esetben a családból való kiemelés elsődleges oka a higiénia – vagyis inkább annak hiánya - volt, valamint az, hogy a nevezett gyermekek nem jártak iskolába. Az országos napilapok hírei szerint a legkisebb elszállított gyermeket azonnal kórházba is szállították, éppen elhanyagolt állapota miatt!
És ekkor jön Ön, természetesen idecsődíti a Roma Polgárjogi Alapítványt Horváth Aladárostul (itt jegyzem meg: ha már folyton jogokról beszélnek, kötelességekről mikor halljuk Önöket beszélni???).
Teljesen jóhiszemű vagyok, ezért feltételezem, hogy Horváth urat elfelejtették tájékoztatni a tényekről (gyurcsányul: „nem bontották ki az igazság minden részletét”), ezért talált aztán ki olyan butaságokat, amelyeket a téren hangosbeszélőbe is kiabált (nyilván azért, mert azt hitte: aki hangosabb, annál az igazság). Az én szemem előtt azzal lengette meg a vörös posztót, amikor azt fejtegette: a családból való kiemelés egyetlen oka a szegénység volt.
Ekkor határoztam el, hogy levelet írok Önnek, tisztázandó néhány tényt.

Először: A szegénység, mint a kosz, piszok és elhanyagoltság a legnagyobb demagógia, amelyet Önök valaha is kitaláltak, és rendületlen hévvel alkalmaznak. Megsértenek ezzel nagyon sok becsületes, tisztességes szegény embert. Többek közt személyesen is sértve érezhetném magam, hiszen édesapám a világháború kellős közepén, 11. gyermekként született egy szabolcsi parasztcsaládba – ha valaki, hát ő tudta, mi az a szegénység. Mégsem volt soha tetves, nem volt koszos vagy szakadt a ruházata, nem kerülte az iskolát, és ha „megélhetési bűnözés” felkiáltással lopni merészelt volna, nagyapám kitekeri a nyakát (persze csak átvitt értelemben, mielőtt ezen felháborodva a gyermekek elleni erőszak címén is gyorsan szervezne egy tömegtüntetést…).
Első tény tehát: felejtsék el a legkedvesebb demagóg frázisukat, amelyet csak azért nem veszek személyes sértésnek, mert tudom, hogy Önök is tisztában vannak vele: ez egy hazugság, de Önöknek jelenleg roppant hasznos.

Másodszor: a hazai cigányságnak minden (ismétlem MINDEN) lehetősége megvan rá, hogy gyermekeit iskoláztassa, tisztességben és becsületben felnevelje. Arra hivatkozni, hogy egyes családok szociális helyzete nem teszi lehetővé gyermekeik felemelkedését, ismét csak egy nagy hazugság.
Feltételezem, olvasott Ön is Féja Géza vagy Illyés Gyula szociográfiákat, vagy esetleg Sinka Istvánt, jártas a társadalomtörténetben, hiszen politikus. Akkor bizonyára Ön is tudja, hogy Magyarországon soha, és egyetlen népréteg sem volt annyira kiszolgáltatott helyzetben, mint a két világháború között a pusztai cselédség.
Ők mégis éltek azzal a lehetőséggel, amit a háború utáni változások hoztak, amikor az ingyenes közép-, és felsőoktatás megnyitotta gyermekeik számára az utat a másfajta, méltóbb élet felé. Gyermekeik sokszor „csak” gyári munkások lettek, de unokáik már diplomások – én egy vagyok közülük!
Önöknek minden lehetőség az ölükbe hullik: ingyenes tanszerek és tankönyvek, ingyenes iskolai étkezés, pozitív diszkrimináció a felsőfokú tanulmányokhoz, és még hosszan sorolhatnám.
Mi lenne, ha arra fordítanák az erejüket és idejüket hogy meggyőzzék a hazai cigányságot: éljenek ezekkel a lehetőségekkel, hiszen a szociális hátrányok egyetlen leküzdési módja a tanulás, az iskolázottság.

Végül tisztázzunk néhány fogalmat is.
A tüntetésen az egyik résztvevő büszként tartott a magasba egy táblát, melyen ez a felirat szerepelt: „Csináljatok magatoknak gyereket!”
Na erről van szó. A fogalmak zűrzavara.
Hát valóban nem vették észre ezt Önök, jelenlévő felelős (?) cigány vezetők?
Gyereket csinálni ugyanis mindenki tud, aki túlvan a pubertás koron. Azt megszülni pedig már akár egy 12 éves kislány is képes… De felnevelni. Az már egészen más tészta.

Önök a cigányság választott képviselői. Idejüket és energiájukat nem mondvacsinált indokok alapján szervezett, és hangulatkeltő módon megtartott tüntetésekre kellene fordítaniuk, hanem pl. arra, hogy ezt az „apró különbséget” megértessék azokkal, akik anyagi háttér nélkül vállalnak újabb és újabb utódokat, sőt szinte megélhetési formává teszik a gyerekszülést. Emberi joguk. De akkor neveljék is fel azt a gyermeket, amihez az én fogalmaim szerint hozzá tartozik a tisztességes étel, megfelelő ruházat és oktatás biztosítása is. Ugyanis csak ezzel tudnak perspektívát biztosítani gyermekeiknek, a segélyen leélt egész élet pedig minden, csak nem perspektíva. Ebben ugye egyetértünk?

Önökön is múlik, hogy az ország vezetőivel karöltve tegyenek valamit, mert 20 év múlva már nem lesz, aki ennek a rétegnek az eltartásáról gondoskodjon. Magyarul: akinek az adójából levonják a segélyre valót.

Levelem teljes egészében magánvéleményemet tükrözi, melyet Magyarországon bárkinek joga van megfogalmazni. Ugyanakkor tudom azt is, hogy városunkban nagyon sok tisztességes ember így gondolkodik, de ők – ki tudja, miért – nem mernek hangot adni ennek.
Soraimat az ő nevükben, helyettük is írtam. "

Még további, elképesztő adalékok Újhelyhez (még az első rááásssszistá gyermekelvételek idejéből):
 
"A ma reggeli Mokkában 7-től 7.10-ig horvátáládár, és kis városunk polgármestere "beszélgetett" a fent vázolt cigóügyről, megtámogatva azurákcsaba kissésemelfogult, bbc-komform moderációjával...
A főcigó feszt azt ajvékolta, hogy a "roma gyermekeket" a szegénység miatt "szakították ki"a családjukból.
Idézem (beszarás, a stílus és a cigány-barokk szóhasználat árulkodó!!!): 10 rendőr és 2 kutya segítségével tépték ki a legkisebb gyermeket az édeasanya karjaiból!" (hüpp-hüpp...)
Erre Péter (a polg.mest-ünmk) elmondta, hogy a büdös nagy lófaszt volt ott kitépés, mivel a gyámügyes a karjaiban hozta ki a járásképtelen (!) másfél éves gyereket a "ház"-ból, akit aztán, a testét ellenpő "emberhez nem méltó élősködőktől" (idézet Pétertől), a kórházban szabadítottak meg, csakúgy,mint a gyámügyest, aki a 10 perces út során mindent összeszedett a kicsitől...

Az egyik csecsemős-nővér/szülésznő mesélte (szomszédunk), hogy amikor behozták a gyereket, tetves volt és ótvaros. oké, láttak már ilyen cigánygyereket nem egyszer. De szemmel lehetett követni, ahogy a karján, a bőre alatt mászik a féreg!!!!!!!!!!!!!
Gyengébb idegzetűek csak eddig olvassák, a java csak most jön:

a gyereknek alig van foga. Kórosan alultáplált (minek fog, úgysincs mit rágni vele, poénkodhatnánk, de nem tesszük). A haja csomókban hiányzik az előrehaladott tetvesség miatt. Járásképtelen. A testén van egy nyílt seb, amelyben kukacotkat találtak (magyarán: élve ették a férgek a gyereket!).
És a non-plusz-ultra: a kicsi mindezt szinte katatón módon tűrte. A megoldás (szinte hallom, ahogy a cigány-népismeretben jártasabbak már kórusban kiabálják): a gyerek vérében különböző nyugtatók maradványait találták."
Még néhány adalék, mert folytatása is van a dolognak, amit megintcsak nem hoztak le a médijákok:

"na ez nem dühöngeni, hanem röhögni való: a tregnap délutáni "roma tüntetés" érdektelenség miatt dugába dőlt. Ott volt Áládár, Márton (a helyi cigóvezér), a két "szülő", meg avgy két-három lézengő cigó.
A többiek rájöttek, hogy nem lehet verekedni, nem adnak sört, fizetni se fizetnek érte, úgyhogy ők nem fognak a polgármesteri hivatal előtt álldogálni ebben a melegben! "

Magjelent a nyílt levelem a helyi lapban, azóta ismeretlenek is megállítanak és gratulálnak (hmmm...honnan tudják, hogy ki vagyok?).ma reggel bevásárlás közben összefutottam a köztörvényes helyi ÖCO képviselővel, Dancs Mihály "úrral". látszott rajta, hogy nagyon mondani akart valamit, de aztán inkább bevágta magát a Toyota RAV4-es terepjárójába(!!!) és elhajtott...


A cigókölyköt kórházba szállító gyámügyes csaj szabin van. Na ezt eddig is tudtam. Azt hittem, egy hát szabival piheni ki, hogy őt is tetvetleníteni kellett.
De nem.
Ma mondták a városban, hogy egy év fizeté nélküli szabit kért, mert idegösszeomlást kapott, mivel
- a kocsiját leöntötték kromofággal,
- fenyegető telefonokat kap családostul,
- bedobták az ablakukat, stb...

Szerintem (mindenki más szerint is) a cigók tették.
Nem is tudom, miért nem a néptáncfesztiválon résztvevő portugál csoport tagjaira gonodlunk...

Ja! eszembe jutott! Azért mert rasszista náci vagyok!

A néptáncfesztivált "színesítő", s városunk jó hírnevét öregbítő cigóink megnyilvánulásairól késő délután, mivel kurva lassú a net."
Végül "jacekanyó" a levélről:

"A levelet nem én írtam, hanem a húgom, és el is küldte a helyi érdekű sikolynak, ahol a levél olvasói levélként meg is jelent. Én csak idéztem. A többit egy mindkettőnk által látogatott fórumra írta az ügy fejleményeivel kapcsolatban.

A húgom szavahihető ember, tehát virtuális seggberúgás bekészítve. (Ezt csak a forrásokért, "dokumentumokért", bizonyítékokért csaholóknak írom ide.)"

Olvasó: "Kedves Kurucok!

Kivesznek az állati sorból 6-16-26 koszos purdét, ez azt jelenti, hogy állami kezelésbe veszik őket. A mi adófizetői pénzünkből próbálják nevelni, írás-olvasásra tanítani, mosdatni, levakarják róluk a koszt, tetvetleníteni, megóvni, hogy a nagypapi meghágja őket, zsebesnek neveljék,..stb.

Előbbiek szó szerint azt jelentik, hogy egy etnikumot rendbe tesznek , megtisztítanak, egyszóval ez az etnikai tisztogatás. Erre a retek fajvédők üvöltenek, pejoratív felhangot kölcsönözve ennek a kifejezésnek és amire milliárdokat pazarol az állam közpénzből!

Kitartás!

M.T."