Finoman szólva nem kedveljük a Fidesz balliberális szárnyát képviselő, bennünket is úton-útfélen gyalázó Reakció-blogot. Cigányügyben most mégis idézzük őket: kitűnő kritikát hoztak le a Magyar Narancs c. ballib lap cigánysajnáltató, fehér-, és azon belül leginkább svábgyűlölő cikkét. (A szőlészet ugyebár tradícionálisan sváb mesterség. A ballibek valami elementáris erővel gyűlölik is őket. Tisztességük? Rendszeretetük miatt talán? Vagy azért, mert ők német, azaz "náci" származásúak? Ki tudja.)

"Ballibaság, bolondság

2008.10.29. 07:45 Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Parázs vita alakult ki a minap egy rövidke posztból, amely a lényeget tekintve egyetlen kérdésből állt: Önök szerint nem mennek kurva rossz irányba a dolgok cigányügyben?

A vita megmutatta, hogy alapvetően négyféle hozzáállás létezik a cigánysággal kapcsolatos problémákhoz.

Vannak a nettó rasszisták - e blog kommentelői között nem sokan -, őket most hagyjuk.

Aztán vannak azok - mi is közéjük tartozunk -, akik szerint szintén van cigányprobléma, ugyanakkor, bár egy ilyen vitában használják a cigány/roma szót, de nem etnikai értelemben teszik, hanem egy jól körülhatárolható szociokulturális csoportot jelölve, amelybe sok cigány etnikumú (ezt a szót még lehet használni?) ember nem tartozik bele. Ezt a csoportot, egy korábbi megjelölésünket bővítve, nevezzük mondjuk „cigány származású kiállhatatlan köcsögnek” (CSZKK). Nos, a CSZKK-k Magyarország egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb problémáját jelentik. Ők nem dobálják a tojást, hanem lopják, méghozzá ipari mennyiségben. Meg minden mást is. És kiabálnak a villamoson. És egy részük odaszarik az utcára. És egyre többen vannak. Az ő problémájukat meg kell beszélni, és pár évtizedes-évszázados munkával meg kell oldani. Az értelmes beszélgetést azonban lehetetlenné teszi, hogy mivel a jószándékú megoldáspártiak az egyszerűség kedvéért általában cigányokról, és nem CSZKK-król beszélnek (noha mellékmondatokban mindig leszögezik, hogy nem általában a cigányokról beszélnek, hanem a CSZKK-król), vitapartnereik diadalittas mosollyal csapnak le rasszizmusukra, előítéleteikre. Mintha életszerű volna elvárni, hogy valaki élőszóban vagy egy blogkommentben folyton „cigány etnikumú magyar honfitársunkat”, illetve „nem cigány etnikumú magyar honfitársunkat" mondjon.

A harmadik csoportot a megkülönböztetés elleni harc minden bizonnyal jószándékú, ám rosszhiszemű zászlóvivői alkotják. Nos, ők igen kártékonyak: jelentősen hozzájárultak és hozzájárulnak ahhoz, hogy cigányproblémáról értelmes módon még beszélni se lehessen, hiszen az szerintük valójában mélyszegénység-probléma vagy franc tudja mi. Mintha a segély két nap alatti elivása szegénységi, és nem kulturális probléma lenne. A fő érvük: a nem cigányok között is vannak kiállhatatlan köcsögök, tehát cigányprobléma nem létezik.

Nos, azt mi sem tagadjuk, hogy vannak „fehér” kiállhatatlan köcsögök: e blog bejegyzéseinek nagy része például őróluk szól. De úgy véljük, a probléma mégiscsak létezik, legalábbis pár millió honfitársunk mindennapi tapasztalata erre enged következtetni.

E nézet képviselőinek azt üzenjük: ha nem tekintenének minket rasszistának, csak mert beszélünk az ügyről, s pongyola szóhasználatból adódóan néha „cigány-magyar”, és nem „cigány-nem cigány” megkülönböztetést teszünk, akkor talán együtt gondolkodhatnánk e rendkívül fenyegető gond megoldásáról.

A negyedik csoport - ők nemigen járnak e blogra - a rossz szándékú antirasszistáké. Ők abból élnek, hogy feszültség van az országban, ezért aztán keltik ezerrel. Most őket is hagyjuk.

***

Az eddigieket szükségesnek láttuk elmondani, mielőtt mai tárgyunkra térnénk. A tárgy pedig a negyedvonalbeli, kissé konfúzus ballib gondolkodás anatómiája, amit ezúttal egy múlt heti cikk felől közelítünk meg, amúgy Árokásó módra. A cigányokhoz is van köze, de itt fontosabbnak tartjuk annak bemutatását, hogy miféle zavaros, önellentmondásos és unalmas gondolatvilág a szellemi muníciója azoknak, akik a világ legokosabb embereinek tartják magukat, és szeretnek belénk-belénk rúgni.

Kovács Éva Sóhajok hídja - Hogyan lopjunk disznót? című írása a Magyar Narancs október 23-i számának Egotrip rovatában jelent meg. Engedjék meg, hogy csaknem teljes terjedelmében idézzük, néhány megjegyzéssel. (Kuruc.info: mi dőlt betűtípussal szedjük az eredeti cikk idézeteit.)

Sóhajok hídja - Hogyan lopjunk disznót?

Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi) (1), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszítani az önkormányzatot. (2) Oldják meg a cigányok, ahogy akarják, az életüket. (3) Ha sírnak a kicsi gyerekek, amikor reggel óvodába viszi őket a menetrend szerinti járat, kísérje el őket az anyjuk, hogy ne sírjanak annyira. (4) Ugyan vissza nincs busz, így aztán az anyáknak reggelente hóban-sárban is 4 kilométert kell hazagyalogolniuk a szomszéd faluból, ahol az óvoda van; és ezt még délután is megismétlik, mikor a gyerekekért kell menni, mert akkor meg oda nincs busz. (5) A bicikli nem játszik, mert azt meg a buszon nem lehet szállítani. Osszák be magukat és rotáljanak (6), javasolja magabiztosan (7) a pógi.


(1) A vidéki bunkók hülye tájszólásban beszélnek, és hülye tájszavakat használnak. A polgármesterük is bunkó; ha nem lenne bunkó, akkor Gáborként emlegetnénk, mint mi szoktuk a miénket, nem pedig pógiként. Amúgy nem lenne sokkal egyszerűbb és észszerűbb, ha mi Pestről neveznénk ki a helyi vezetőket - nevezhetnénk őket mondjuk tanácselnöknek, azt nem lehet ilyen suttyó módon rövidíteni -, ahelyett, hogy ezek a parasztok mindenféle bajszos köcsögöt választanak maguknak?

(2) Geci rasszista, nem akarja eladósítani az általa vezetett települést. Chemotoxszal kéne irtani az ilyet.

(3) Pedig mi, a Magyar Narancs szerzőgárdája mindig azt hirdettük, hogy az emberek problémáit az államnak kell megoldania.

(4) A falusi óvodák és iskolák megmentéséért is többször alkottunk élőláncot Horn Gabival, Kóka Janival és a Mihályi Petivel, de a szemét náci pógik ennek ellenére megszüntették őket, így aztán mindenki járhat a szomszéd településre. Bezzeg ha SZDSZ-es polgármestert választottak volna! Vagy ha mi nevezhettünk volna ki nekik egy tanácselnököt!

(5) A kistelepülések busz- és vasúthálózatának fejlesztéséért Gusztos Péter egy demonstráció során egyenesen felgyújtotta magát, akkor égett le a haja. A póginak igenis meg kéne vennie a Volánt, s saját kezűleg furikázni a gyerekeket!

(6) Ez a paraszt rotációs kapának nézi szegény anyukákat! Rotálás - milyen undorító már maga a szó is!

(7) Nem elég, hogy a pógit póginak nevezik, még magabiztos is a kis tetű. Emberkedik itt, ahelyett, hogy meghúzná magát, s vasúti szárnyvonalat építene a falujába, amelyen tízpercenként járnak a vonatok. Pedig hány szenvedélyes kiáltványt tettünk közzé ez ügyben a Mancsban!

A múlt hónapban 38 betörés volt a faluban, tyúkólakat, hűtőládákat, füstölőket rámoltak ki, és az egyik házból elloptak egy 120 kilós disznót. A szemétszállítás után, még hajnalhasadtával egyszerűen kővel leütötték, és a kárvallott még üres, gurulós kukájában kitolták a faluból. Általában valaki helyi (a pógi szerint cigány) (8) adja a fülest, hogy hol vágtak éppen disznót, hol tették be épp a hurkát-kolbászt a füstölőbe, vagy hol cseperedtek fel a naposcsibék. Aztán megjelenik a "kommandó", és mindent elvisz. A tolvaj színvak: onnan lop, ahonnan van mit. (9) Így aztán, amikor "ellenkommandót" - kétes, bár törvényes nevén polgárőrséget (10) - szerveztek a helyiek, romák és nem romák közösen, abba a falu lakosságának 20 százaléka (a felnőtt férfiak fele!) jelentkezett. Azt hitték, ezért fizet az önkormányzat, kacag (11) a pógi - mikor mondta nekik, hogy ez társadalmi munka, a fele ki is lépett.

(8) A póginak fingja nincs, hogy mi megy a saját falujában. Én innen a kerületből viszont pontosan tudom, hogy a bűnös egész egyszerűen nem lehet cigány. Ebből is látszik, hogy ezek a pógik mind rasszisták.

(9) Hoppá, ezek a kommandósok cigánytól is lopnak, ez is mutatja, hogy nem lehetnek cigányok!

(10) Így megy ez ezeken a putri helyeken: vannak kommandósok, akik lopnak, és vannak ellenkommandósok, akik a törvényes magántulajdont védik, s nem átallják magukat polgárőrségnek nevezni. De mi átlátunk a szitán, egyik kutya, másik eb!

(11) Ezt a pógit tényleg meg kell verni, képes kikacagni azokat, akik önkénteskedésért pénzt várnak. Pedig igenis, fizessen csak az önkénteseknek, a pártunk egy csomó pénzt nyomott a falvak kasszájába, de ezek a szemét pógik biztos elisszák!

Az első napokban persze voltak túlkapások (jobb nem is belegondolni, mennyi, a másik faluból ide látogató szerencsétlen flótást kergettek ki vagy vertek meg az újdonsült polgárőrök azon az alapon, hogy nem itteni cigány) (12), össze is kellett hívni a férfiakat, és "szépen" elbeszélgetni velük. (13) Azóta nem törtek be sehová, mindenki legnagyobb megelégedésére. (14) Felvetettem, nem túl magas-e még mindig a polgárőrség létszáma az ellátott feladatok mennyiségéhez képest (15), s nem volna-e elképzelhető, hogy ők is beszálljanak a gyermekek kísérésébe, ad absurdum, iskolába szállításába saját autóikon a benzinpénz megtérítése ellenében - elvégre ez is csak egy "polgári" és "őrzési" feladat lenne (16). A pógi felhúzta a szemöldökét (17): csak nem gondolom, hogy ilyenre - és ezeknek - kaphatók volnának a férfiak? (18)

(12) Ezek az ellenkommandók már csak ilyenek. Azt én sem tudom, hogy pontosan mennyi szerencsétlen flótást vertek meg, ezért erről a szálról nem is írok többet, viszont biztos jobb nem belegondolni.

(13) Nyilván a pógi üvöltözött a polgárőrökkel, ez is bizonyítja, hogy egy falusi tapló.

(14) Ez nagy kár, mert sokkal jobb lenne azt írni, hogy a polgárőrös bohóckodás hatására megszaporodtak a betörések.

(15) Ezért jó okos pestinek lenni: egy egynapos riportút alatt az ember pontosan fel tudja mérni, hogy a faluban mennyi feladatot kell ellátni, s ahhoz hány polgárőr kell. Ezek a köcsögök persze ötven éve ott élnek, de olyan sötétek, hogy nekem kell minderre kitanítanom őket.

(16) Én is taxival viszem a gyereket iskolába, ez a gedva pógi is megtehetné. Mint már említettem, a Janiék annyi pénzt pumpáltak az önkormányzatokba, hogy pár hektó benzin havonta igazán nem osztana, nem szorozna. A nemzetközi példák azt bizonyítják, hogy normálisabb helyeken - ahol nem egy ilyen szar alak a vezető - a polgárőröknek a személyszállítás a fő profiljuk.

(17) Vastag, zsíros szemöldöke van neki, és apró disznószeme!

(18) Hoppá, ez a pógi nemcsak rasszista, hanem hímsoviniszta is! A büdös parasztjaival egyetemben.

(...)
Azt mondja a polgármester, hogy az itteni cigányok közül egy sem dolgozik. (19) Amikor másnap reggel kilenc tájt megérkezünk a faluba, és körbesétálunk a két utcán, egyetlen munkaképes embert sem találunk otthon. (20) Amikor a gyerekekre vigyázó nagymamákat kérdezzük, hol vannak a szülők, megtudjuk, amit úgyis sejtettünk: már hajnali fél négykor (21) elvitte őket a kisbusz a napszámba. És ti mit fogtok csinálni, ha befejezitek az iskolát, fordulunk a kamaszokhoz. Hát napszámba, oda nem fogunk menni. (22)

(19) Mint mindjárt kiderül, hazudik.

(20) Pedig baszki tényleg mindenhova becsöngettünk, isi-bizi.

(21) Szörnyű lehet ilyen korán kelni, én ilyenkor szoktam hazamenni a Sirályból! Micsoda szemét hely ez, ahol nem elég, hogy a szerencsétlen kisebbségnek dolgoznia kell, még korán fel is kell kelnie!

(22) Helyes, gyertek a Narancshoz újságírónak, nehogy véletlenül nektek is dolgoznotok kelljen, mint szegény kizsákmányolt szüleiteknek!

Ülünk a terméskőből (23) épített cháteau (24) teraszán a Toscanába illő dombok egyikén (25), és bort kóstolunk. (26) A tulajt faggatjuk, mennyi napszámost alkalmaz, és hozzávetőleg mennyi ideig. Rövid tanakodás után (27) kiderül, kábé egy hektár minőségi bort adó szőlő tart el az év tizenegy hónapjában egy, itt többnyire roma napszámost. A szőlővel mindig van munka, és korántsem csupán kapálás, hanem metszés, kacsolás, fürtválogatás stb. is. (28) A napszámost a borász mégsem alkalmazza, mert az drágább volna. (29) A napszámost a borász nem is "látja" (30), érte nem felel, ő a "bandát" összeállító toborzó vállalkozókkal szerződik, így a feketemunka nyűge és kockázata is a toborzóra és a napszámosra hárul. (31) A napszám nyomott (2800-3500 Ft/nap) (32), mert a beiktatott vállalkozó a borásszal megalkudott ár akár 30-40 százalékát is zsebre teszi (33); így a törvényes, "kiskönyves" idénymunkabélyeget csak néhányan ragasztják be, a többiek feketén dolgoznak.(34) A napszám sokszor csak arra elég, hogy az aznapi étele-itala meglegyen a családnak. (35)

(23) Kurva drága anyag, én csak tudom, nálunk is ebből épült a kocsibejáró oldalfala.

(24) A „pincészet” szó nem lenne elég hatásvadász.

(25) Én tudom, a nyáron is Toscanában nyaraltam, a Napsütötte Toscana című könyv hatására.

(26) Tényleg, miért van az, hogy a cigányok befejezetlen szocpolos házakban laknak, ez a pénzes fasz meg egy ilyen kastélyban? Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha a kastélyba beköltözhetnének a cigányok, ezt a görényt meg kitelepítenénk egy putriba!

(27) Persze annyira leszarja más ember kínlódását, hogy nem is tudja azonnal megmondani, hány néger rabszolgája van.

(28) Micsoda geciség! Valakinek egy csomót kell dolgoznia, hogy én otthon borozgathassak a kollegákkal!

(29) Engem sem alkalmaz a Narancs, hanem töltögethetem ki a számlákat, meg írathatom le az adómból a gyerek kockás füzetét. Ezért is szavazok mindig az SZDSZ-re, mert ők hetente kétszer csökkentik az adóterheket, így előbb-utóbb státuszba kerülhetek.

(30) Mondom én, hogy egy szemét geci. Bezzeg a Jani az Elendernél a takarítókkal is naponta sörözött, s csak utána repült haza a helikopterével!

(31) Még szerencse, hogy a Gábor nem áll szóba feketemunkásokat foglalkoztató alvállakozókkal a metróépítésnél!

(32) Ezek a szerencsétlen elnyomottak alig kapnak többet kézhez, mint egy kezdő tanár nettója.

(33) Egy hasonló ügyről volt nemrég egy cikksorozatunk a Mancsban. Arról szólt, hogy valami madarak egy osztrák céggel építtettek valami hidat, amely azt mindenféle alvállalkozókkal felépíttette, de egy csomó pénzt megtartott magának a megbízási díjból, így abból még a madaraknak is jutott.

(34) Biztos ez is a pógi meg a tulaj műve. Ha ők nem lennének, mindenkinek lenne bélyege.

(35) Sokkal igazságosabb lenne, ha mindenki, aki dolgozik, kapna plazmatévét és Audit is. Mert az mégiscsak hallatlan, hogy valaki azért dolgozik, hogy etetni tudja a családját!

A borászok az elmúlt közel húsz év negyedik, mára több százmilliós, vissza nem térítendő vagy kamatmentes (most éppen uniós) kölcsönét, illetve támogatását hívhatják le a gazdaságaikra. (36) Nincs minőségi boruk palackonként ezer forint alatt, de vannak 20 ezer forintos boraik is. (37) A minőség garanciája a szakértelem és a manufaktúraszerű szőlőnevelés és bortermelés: a kézi munka. (38) Weboldalaikon (39) ízléses pincészetek és hordók, elbűvölő táj és csillogó borok (40), szeretetteljes borász-családok (41), webes fotógalériáikban híres politikusok (42), közéleti személyek, díjazott írók és költők láthatók a szélrózsa minden irányából, s a munkafázisok pontos és ízes leírása sem hiányzik. (43)
Csak azok a munkás "fekete" kezek. (44)


(36) Hát itt van a kutya elásva. Abból a sok pénzből, amit ezek kaptak, simán lehetett volna venni plazmatévét és Audit a napszámosoknak.

(37) Szemét geci gazdagok, egy csomó pénzt keresnek a boraikon, hát hogy képzelik ezt? A jövő heti egotripben most már tényleg megírom, hogy vegyék állami tulajdonba a borászatokat, a gyárakat és a földeket, sőt minden termelőeszközt és a lakóházakat is!

(38) Amit persze cigányokkal végeztetnek el, pedig sokkal igazságosabb lenne, ha a tulaj maga kacsolná a kurva szőlőjét.

(39) Még weblapra is van pénzük, pedig fogadjunk, hogy a napszámosaik azt sem tudják, mi az az internet.

(40) Sokkal jobb lenne, ha a borászatok honlapjain döglött fókabébik lennének.

(41) Nincs undorítóbb, mint egy jólétben élő, sikeres, szeretetteljes borászcsalád.

(42) Persze mind jobboldaliak, azok szeretik a minőségi borokat.

(43) Ez aztán tényleg pofátlanság. A honlaptervezők nem átallanak olyan munkáról írni, amit nem is ők végeznek el.

(44) Bezzeg a BMW-katalógusokban csupa izzadó felsőtestű munkást mutatnak! A szalámigyárak honlapjai pedig nyakig véres mészárosokkal vannak tele! Persze, hiszen ők nem cigányok.