"Bandák fosztogatják a százhúsz fős falut

Németh Gergő    2008. október 31. 07:56

A Törökszentmiklóstól tíz kilométerre fekvő Óballa egy csendes, békés százhúsz lelket számláló település. Az elmúlt két hónapban azonban, többeket is megpróbáltak ismeretlenek megszabadítani értékeiktől.

Mint azt a helyszínen a lakosoktól megtudtuk Óballán jó, ha kétévente egy bűncselekmény, lopás történik. Ez a bűnügyi mutató mostanság azonban megdőlni látszik. A lakosok elmondása szerint legalább öt esetben is tolvajok tették „tiszteletüket” a csöppnyi település portáin. A nagy sorozat ötven tyúk ellopásával kezdődött, amit a tolvajbanda két helyről fogott össze. Egy másik háztól motoros fűkaszát vittek magukkal, míg kicsit távolabb két kerékpárt akartak eltolni, ám a számításaikba hiba csúszott

Mára elöregedett az óballaiak nagyrésze

A jelenleg százhúsz fős lakosú Óballán az 1940-es években még hatszan laktak. A végeláthatatlan kukoricaföldjeiről híres településről azóta sokan beköltöztek a városba, a hátramaradók zömét az idősebb korosztály adja. A helyzet azonban annyira nem rossz, mivel akadnak fiatalok is, illetve más településről betelepültek is gyarapítják a lélekszámot.

— Arra lettünk figyelmesek, hogy a kiskutya nagyon ugat — mondja az egyik helyi fiatal. — Csak nem hagyta abba, tovább fogott, ekkor a bátyám kilépett a házból, hogy megnézze mi folyik odakint. Ekkor látta, hogy egy nő az udvaron lévő kerékpárt akarja eltolni, a másikat addigra már eltüntette. Ekkor a bátyám határozottan, de nem erőszakosan lefogta. Értesítettük a rendőrséget. Kisvártatva egy autó ment el a ház előtt. Megállt, majd visszatolatott. Két férfi szállt ki belőle. Kimentünk, láttuk, hogy bámészkodnak, megkérdeztük, mit akarnak. Akkor mondták, ha elengedjük az asszonyt, visszaadják a már eltolt biciklit. Sőt. Még adnak ötezer forintot is, csak hagy menjenek.

A Szolnokon tanuló fiatalember hozzátette nem voltak benne az alkuban, így fél órával később a kiérkező rendőrök le is kapcsolták a háromfős bandát. Azonban ezzel nem ért véget a fosztogatások sora, így valószínűsíthető, hogy nem ugyanazon csapat lépett újra akcióba.

— Múltkorában nagy zörgésre és kutyaugatásra ébredtem — veszi át a szót a nyolcvan éves Erzsike néni. — Azt hallottam, hogy a szomszédban Icuska nagyon kiabál, hogy kihívom a rendőrséget, és Pumukli nevű kutyáját is uszította az idegenekre. Annyit láttunk, hogy a földek felől, három ismeretlen akart bejönni a portára, ám a drótkerítés miatt nem tudtak. Ekkor megpróbáltak átmászni azon, ám csörömpölésükkel felhívták magukra a figyelmet, így dolgavégezetlenül távoztak.

Abban a beszélgetésünk helyszínén jelen lévők egyetértettek, a bűnözöknek megvan a maga stratégiájuk. A falutól távolabb teszik le autójukat, vagy Püspöki felől a kerteken keresztül jönnek, hogy ne legyenek annyira feltűnőek. Ennek azonban úgy tűnik alighanem vége, mivel a törökszentmiklósi önkormányzat, valamint a rendőrség segítségével szeretnének pályázni riasztórendszer kiépítésére, valamint az ingatlanokat mozgásérzékelővel látnak majd el a hasonló akciók kivédése ellen. Emellett ígéretet kaptak egy lakossági fórumon, hogy a miklósi rendőrök a polgárőrséggel közösen próbálják rendszeresebbé tenni a jelenlétüket a település térségben. A helyiek azonban addig sem bíznak semmit a véletlenre, éjszakai figyelőszolgálatot szerveztek. Esténként körbejárják a települést, hogy tapasztalnak-e valamilyen gyanús mozgást.

— Jelenleg ezekben az ügyekben a feltérképezés és a nyomozás folyik — tudtuk meg Czinege László alezredestől, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság vezetőjétől. — Egy csapatot már elfogtunk, a lopásokkal gyanusítható elkövetői kört nagyjából már sikerült behatárolnunk. Mindent megteszünk azért, hogy Óballa békés kistelepülés maradjon."
boon; vannak kommentek. Az egyik legjobb: A Petrovics Gusztavzon klán a tettes (Kuruc.info: gy.k. nem így hívják cigóinkat; ez csak utalás ugyanarra, amiért mi is előszeretettel használjuk a "svéd" jelzőt).Ha lenyomsz egy sallert az orknak,rád rothad a lakat.Ők agyonvernek egy embert,másnap szabadlábon védekezik.Ez az igazi megkülönböztetés.