Egyik nagy balliberális kedvencünk (lásd EZT), Tóth Ákos megint kitett magáért. A Magyar Hírlap mai cikke következik, majd, utána, Tóth eredeti írása. Ezt kékkel szedtük, hogy a harmadikként idézett, a Gárdáról írt Tóth-cikktől azonnal meg lehessen különböztetni, így ez utóbbit gyorsan megtalálni és azonosítani.
Sarkosan fogalmazva
Mindig meglepődöm, amikor a két kormányzati napilap cikkeit olvasom, mert nehéz elhinni, hogy komolyan gondolják, amit írnak, ha pedig tényleg, annál rosszabb. Persze tudom, a Népszabadság teljesen független, talán csak a Szabad Nép volt függetlenebb, de Arctalanok című vezércikke Tóth Ákos tollából (december 27.) a számukra legszebb időket is felülmúlta. "Arca lett az Istennek – emlékeztetett János evangéliumára ünnepi szentmiséjében Bölcskei Gusztáv református püspök, hozzátéve: hát mi el ne veszítsük ezt az arcot." Ez a cikk első mondata. A nyalonc aligha vallási szakértő, máskülönben tudná, hogy a reformátusoknál istentisztelet van, nem szentmise, de a cikk csapásának fő iránya arra mutat, hogy a püspök "…merész fordulattal bírálta a kormányt, arcátlannak minősítve azokat, akik az adományokat megadóztatják. Így lettek arcátlanok az arctalanok. Arcot adott az arctalanságnak, arcátlannak minősítve az arcot: a kormányét." Aztán persze jön, hogy "Jézus arculcsapása az a gőg, amely ezekből a mondatokból árad", meg hogy kirekesztő, majd megdicséri Erdő Pétert, aki bezzeg nem az, mert "Isten a szívet nézi, nem az arcot. És ha nézné is, azt semmiképpen nem tenné ennyire arcátlanul." A cikkből áradó elképesztő ostobaság és rosszindulat a különböző internetes fórumokon, álnéven még el is menne, de ez egy büszke, kormánypárti nyalonc sajtótörténetileg is kiemelkedő és megjegyzendő írása, akárcsak ugyanebben a lapban Czene Gábor december 12-i cikke Prohászka Ottokárról (A szent életű püspök antiszemitizmusa). Rákosi örül a pokolban. Vannak követői.
Szentmihályi Szabó Péter
Az eredeti Néphazi-cikk (eredeti ITT - van jópár olvasói kommentár, ami alaposan helyreteszi Tóth urat):
Arctalanok
Szentmihályi Szabó Péter
Az eredeti Néphazi-cikk (eredeti ITT - van jópár olvasói kommentár, ami alaposan helyreteszi Tóth urat):
Arctalanok
Arca lett az Istennek - emlékeztetett János evangéliumára ünnepi szentmiséjében (sic! Tóth műveletlenségéről és tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot az is, hogy ez a szerencsétlen nincs tisztában azzal, hogy a reformátusok nem szentmisét, hanem istentiszteletet tartanak. - a szerk.) Bölcskei Gusztáv református püspök, hozzátéve: hát mi el ne veszítsük ezt az arcot.
Mi is azt kívánjuk, ne veszítsük. Ne veszítsék azok, akik Istenben keresik önnön arcukat, ne veszítsék azok, akik önmagukban, ne veszítsék azok, akik hiába fürösztik önmagukban, csak másban moshatják tisztára. Ne veszítse senki. Őrizze olyannak, amilyennek neki rendeltetett vagy amilyennek rendeltetni vágyja.
Bölcskei Gusztáv Nagy Lászlót idézte, aki annak idején így üzent a jövő nemzedékének: "ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket". Bölcskei szerint egyre kevesebben őrzik ezt az emberi arcot, hiszen sokakat tesz egyre inkább arctalanná a szegénység, a kilátástalanság, a jövőtlenség, a kiábrándultság. És "arctalanok azok az emberek is, akik a "maguk hatalmának megtartása érdekében orruknál és hasuknál fogva vezetnek másokat". Majd merész fordulattal bírálta a kormányt, arcátlannak minősítve azokat, akik az adományokat megadóztatják. Így lettek arcátlanok az arctalanok. Arcot adott az arctalanságnak, arcátlannak minősítve az arcot: a kormányét.
Szónoki bravúr? Nyilván. Mindenesetre Bölcskei Gusztáv egyetlen jól sikerült stílbravúrral egybemosta az istenteleneket az arcátlanokkal, saját politikai credóját a lelkiével. Lelke rajta, de ez azért még sincs talán rendben, és hagyjuk is e ponton a karácsonynak, a szeretet ünnepének fölemlegetését, vagy azt, hogy a megarcult Isten, Jézus arculcsapása az a gőg, amely ezekből a mondatokból árad.
Maradjunk csak a kirekesztésnél. Bölcskei Gusztáv ugyanis nem nagyon szereti az arctalanokat. A szegényeket, a jövőtleneket, a kiábrándultakat, hogy őt idézzük. Nem szereti a megtévedt bárányokat, és mivel nem szereti őket, így önnön arcát föladva nem is tartja céljának, hogy küzdjön értük. Holott, ha úgy tetszik, Isten is a megtévedt bárányokért küzd, folyamatosan, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ha Bölcskein múlik, kevesebbel, mert Isten ugyanúgy, sőt jobban szerette a megtévedt bárányokat, mint azokat, akik már befogadták az Ő arcát.
Kirekesztése annál erőteljesebb, ha szavait összevetjük a szentmisét tartó Erdő Péter bíboros, prímás mondandójának lényegével, aki arról beszélt, hogy a hívőknek mozgósítani kell testük és lelkük minden erejét, hogy "segítsék azokat, akik körülöttük élnek". Mert, bár meglehet, "szegényesek az ajándékok, amit a pásztorok adni tudnak, de Isten a szívet nézi".
És ha Bölcskei Gusztáv Nagy Lászlóhoz fordult, szeretnénk fölhívni a figyelmét a költő egyik versére, a Balassi Bálint lázbeszéde címűre, amely így kezdődik: "Ördög már veletek, ti álszent hivatalok, csipkegallérban, csuhában, kik arcomat dongva a kárt örvenditek rajtam. Dongók, a szentlélek dühödt pirosa kitilt." A vers utolsó mondata pedig így hangzik: "nem esem hanyatt, se orrlag, angyalaim karolnak égbe, s majd krónika csácsog: címere hárfa - hungarus volt, istentelen."
Nagy László Balassija, Bölcskei mai értelmezése szerint, az arctalanok, netán az arcátlanok sokaságát gyarapította volna. Mi inkább Erdő Péterrel osztjuk: Isten a szívet nézi, nem az arcot. És ha nézné is, azt semmiképpen nem tenné ennyire arcátlanul.
Mi is azt kívánjuk, ne veszítsük. Ne veszítsék azok, akik Istenben keresik önnön arcukat, ne veszítsék azok, akik önmagukban, ne veszítsék azok, akik hiába fürösztik önmagukban, csak másban moshatják tisztára. Ne veszítse senki. Őrizze olyannak, amilyennek neki rendeltetett vagy amilyennek rendeltetni vágyja.
Bölcskei Gusztáv Nagy Lászlót idézte, aki annak idején így üzent a jövő nemzedékének: "ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket". Bölcskei szerint egyre kevesebben őrzik ezt az emberi arcot, hiszen sokakat tesz egyre inkább arctalanná a szegénység, a kilátástalanság, a jövőtlenség, a kiábrándultság. És "arctalanok azok az emberek is, akik a "maguk hatalmának megtartása érdekében orruknál és hasuknál fogva vezetnek másokat". Majd merész fordulattal bírálta a kormányt, arcátlannak minősítve azokat, akik az adományokat megadóztatják. Így lettek arcátlanok az arctalanok. Arcot adott az arctalanságnak, arcátlannak minősítve az arcot: a kormányét.
Szónoki bravúr? Nyilván. Mindenesetre Bölcskei Gusztáv egyetlen jól sikerült stílbravúrral egybemosta az istenteleneket az arcátlanokkal, saját politikai credóját a lelkiével. Lelke rajta, de ez azért még sincs talán rendben, és hagyjuk is e ponton a karácsonynak, a szeretet ünnepének fölemlegetését, vagy azt, hogy a megarcult Isten, Jézus arculcsapása az a gőg, amely ezekből a mondatokból árad.
Maradjunk csak a kirekesztésnél. Bölcskei Gusztáv ugyanis nem nagyon szereti az arctalanokat. A szegényeket, a jövőtleneket, a kiábrándultakat, hogy őt idézzük. Nem szereti a megtévedt bárányokat, és mivel nem szereti őket, így önnön arcát föladva nem is tartja céljának, hogy küzdjön értük. Holott, ha úgy tetszik, Isten is a megtévedt bárányokért küzd, folyamatosan, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ha Bölcskein múlik, kevesebbel, mert Isten ugyanúgy, sőt jobban szerette a megtévedt bárányokat, mint azokat, akik már befogadták az Ő arcát.
Kirekesztése annál erőteljesebb, ha szavait összevetjük a szentmisét tartó Erdő Péter bíboros, prímás mondandójának lényegével, aki arról beszélt, hogy a hívőknek mozgósítani kell testük és lelkük minden erejét, hogy "segítsék azokat, akik körülöttük élnek". Mert, bár meglehet, "szegényesek az ajándékok, amit a pásztorok adni tudnak, de Isten a szívet nézi".
És ha Bölcskei Gusztáv Nagy Lászlóhoz fordult, szeretnénk fölhívni a figyelmét a költő egyik versére, a Balassi Bálint lázbeszéde címűre, amely így kezdődik: "Ördög már veletek, ti álszent hivatalok, csipkegallérban, csuhában, kik arcomat dongva a kárt örvenditek rajtam. Dongók, a szentlélek dühödt pirosa kitilt." A vers utolsó mondata pedig így hangzik: "nem esem hanyatt, se orrlag, angyalaim karolnak égbe, s majd krónika csácsog: címere hárfa - hungarus volt, istentelen."
Nagy László Balassija, Bölcskei mai értelmezése szerint, az arctalanok, netán az arcátlanok sokaságát gyarapította volna. Mi inkább Erdő Péterrel osztjuk: Isten a szívet nézi, nem az arcot. És ha nézné is, azt semmiképpen nem tenné ennyire arcátlanul.
Végül Tóth a Gárdáról a következőt hazudozta a 24-i számban (eredeti ITT; bőségesen vannak kommentárok itt is):
Hangos társak
A Magyar Gárdát alapító, szélsőjobbos eszméket valló Jobbik a Szonda Ipsos legutóbbi fölmérése szerint népszerűbb, mint a farkas-gondolatok ellen konokul és szívósan föllépő rendszerváltó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége.
A dolgok állása szerint tehát a Jobbiknak több esélye van arra, hogy 2010-ben a parlamentbe kerüljön, oda, ahol a rendszerváltozás óta eltelt időszakban már volt szélsőjobbos párt, a MIÉP, az akkori kormányzóerő, a kikacsintós Fidesz csendestársaként. A Fidesztől egyébként sem áll távol, hogy fölszívja a magyar társadalom (leg)jobbjait: a parlamentbe vitt, bázis nélküli KDNP-nek más célja-feladata sincs, helyi szinten meg ott van az önkormányzati szövetséges és országgyűlési aspiráns, a Jobbik, amelynek bázisa növekvő, és nem kell túl nagy jóstehetség annak belátásához, hogy nem állnak meg a biztos pártválasztó szavazók között most mért három százalékon.
A helyzet - nincs rá jobb szó - dermesztő. Csurka Istvánék annak idején sokan voltak ugyan, de ahhoz sosem elegen, hogy valóban számolni kelljen velük, mert Fidesz-partnerség ide vagy oda, valahogy mindig érezni lehetett, hogy a többi párt pontosan behatárolta a MIÉP-et. Csurka, a maga monumentalitásában, egészen pontosan kitapintotta a magyar társadalom nyavalyáit, finoman érzékelte a vidéken élők helyzetét, sajátos problémáit, de a problémákra adott "világ-összeesküvéses" válaszai fantazmagóriák voltak, csak elméletet adott, gyakorlati megoldást nem. Szét is esett mára a párt, és a Hősök terére szervezett nagygyűléseire legfeljebb csak kíváncsiskodni megy oda néhány fiatal, hogy megnézze Pista bácsit, de aztán hamarosan átsietnek a Jobbikhoz, ott az ő helyük.
A Jobbik ugyanis nem fantazmagóriákban hisz - és van gyakorlati válasza, például a gárda. A vidéken élők helyzetét még nem a zsidókon akarja leverni. Valóban ismeri a vidéket. Emberei odavalók. Tudják, mi az, hogy falu. Tudják, milyen egy kisbolt, tudják, kik vásárolnak hitelbe, tudják, ki tör be a másikhoz, tudják, hogy milyen egy valódi kocsma hangulata. Olyan ellenségképet kerestek, amely találkozik a valódi igényekkel, közeli és érthető. Megtalálták - adta magát - a cigányságot. (Kuruc.info: biztosan ok nélkül pont a cigányokat pécézték ki maguknak, és nem mondjuk a svábokat… vajon miért?) Amelyre aztán szívós munkával ráhúzták annak az embernek a sablonját, aki segélyen él, gyereket nemz még több segélyért, nem dolgozik, a lábát lóbálja, csak ingyenpénzért megy a hivatalhoz, hogy aztán eligya, amije van.
A Fidesz már nem csak helyi szinten kínál partnerséget a Jobbiknak, hiszen legbefolyásosabb politikusai, Orbán Viktor és Kövér László is arról beszélnek, hogy tenni kell a "megélhetési bűnözés" ellen, és ennél is brutálisabb nyíltsággal beszél az eddig mérsékeltnek gondolt Navracsics Tibor, aki egy interjúban azt mondta, hogy "a Fidesz az aktív, a munkából élő, nem kiszolgáltatott, saját magát ellátni képes embert szereti". És ha valaki nem aktív? Nem tud vagy képes dolgozni? Ha kiszolgáltatott, ha nem képes magát ellátni? (Kuruc.info: most, bármennyire nehezünkre esik, Fideszt fogunk védeni: tessék mondani, hol van mindebben a cigányozás? Hiszen az előző bekezdésben pont azt állította Tóth úr, hogy nem minden bűnöző vagy élősködő cigány…)
A Jobbik jelenleg népszerűbb az SZDSZ-nél, a Fidesztől tudjuk, mire számíthatunk, az MSZP pedig minderre válaszul olyan munkaprogramot kínál, amely nem enyhíti, sokkal inkább élezi a helyi ellentéteket. A magyar társadalom immunhiányát jelzi, hogy hajlamos elejteni az SZDSZ-t, miközben felemeli a Jobbikot. Meglehet, a politikai sokk csak akkor rázza helyre az állapotokat, amikor kiderül, hogy a Jobbik egyáltalán nem csendes társ. (Kuruc.info: a szokásos “lesz itt új Auschwitz”, “belelövik a cigányokat, majd a zsidókat a Dunába”-duma. Mintha a Jobbiknak ne lenne cigányprogramja, ami nagy vonalakban ugyanaz, mint a miénk, ill. Detonátoré. Szó sincs benne cigányirtásról, csupán a remekül bevált szlovák példa lemásolásáról: a rendőrség megerősítéséről, a lakosság számára a birtokvédelem engedélyezéséről, akár fegyverrel – ne feledjük, a nálunk 2010-ben bevezetni tervezett törvény nem engedélyezi a kizárólag birtokvédelemre szolgáló fegyvertartást! –, a börtön-férőhelyek bővítését, az amerikai “három strigula” elvének átvételét stb. Hol van ebben népirtás? Miért gondolná bárki is, hogy a Jobbik cigányt akarna irtani, miközben mindenki jól látja, hogy a szlovák / amerikai példa lemásolása elegendő lenne?!)
Hangos társak
A Magyar Gárdát alapító, szélsőjobbos eszméket valló Jobbik a Szonda Ipsos legutóbbi fölmérése szerint népszerűbb, mint a farkas-gondolatok ellen konokul és szívósan föllépő rendszerváltó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége.
A dolgok állása szerint tehát a Jobbiknak több esélye van arra, hogy 2010-ben a parlamentbe kerüljön, oda, ahol a rendszerváltozás óta eltelt időszakban már volt szélsőjobbos párt, a MIÉP, az akkori kormányzóerő, a kikacsintós Fidesz csendestársaként. A Fidesztől egyébként sem áll távol, hogy fölszívja a magyar társadalom (leg)jobbjait: a parlamentbe vitt, bázis nélküli KDNP-nek más célja-feladata sincs, helyi szinten meg ott van az önkormányzati szövetséges és országgyűlési aspiráns, a Jobbik, amelynek bázisa növekvő, és nem kell túl nagy jóstehetség annak belátásához, hogy nem állnak meg a biztos pártválasztó szavazók között most mért három százalékon.
A helyzet - nincs rá jobb szó - dermesztő. Csurka Istvánék annak idején sokan voltak ugyan, de ahhoz sosem elegen, hogy valóban számolni kelljen velük, mert Fidesz-partnerség ide vagy oda, valahogy mindig érezni lehetett, hogy a többi párt pontosan behatárolta a MIÉP-et. Csurka, a maga monumentalitásában, egészen pontosan kitapintotta a magyar társadalom nyavalyáit, finoman érzékelte a vidéken élők helyzetét, sajátos problémáit, de a problémákra adott "világ-összeesküvéses" válaszai fantazmagóriák voltak, csak elméletet adott, gyakorlati megoldást nem. Szét is esett mára a párt, és a Hősök terére szervezett nagygyűléseire legfeljebb csak kíváncsiskodni megy oda néhány fiatal, hogy megnézze Pista bácsit, de aztán hamarosan átsietnek a Jobbikhoz, ott az ő helyük.
A Jobbik ugyanis nem fantazmagóriákban hisz - és van gyakorlati válasza, például a gárda. A vidéken élők helyzetét még nem a zsidókon akarja leverni. Valóban ismeri a vidéket. Emberei odavalók. Tudják, mi az, hogy falu. Tudják, milyen egy kisbolt, tudják, kik vásárolnak hitelbe, tudják, ki tör be a másikhoz, tudják, hogy milyen egy valódi kocsma hangulata. Olyan ellenségképet kerestek, amely találkozik a valódi igényekkel, közeli és érthető. Megtalálták - adta magát - a cigányságot. (Kuruc.info: biztosan ok nélkül pont a cigányokat pécézték ki maguknak, és nem mondjuk a svábokat… vajon miért?) Amelyre aztán szívós munkával ráhúzták annak az embernek a sablonját, aki segélyen él, gyereket nemz még több segélyért, nem dolgozik, a lábát lóbálja, csak ingyenpénzért megy a hivatalhoz, hogy aztán eligya, amije van.
A Fidesz már nem csak helyi szinten kínál partnerséget a Jobbiknak, hiszen legbefolyásosabb politikusai, Orbán Viktor és Kövér László is arról beszélnek, hogy tenni kell a "megélhetési bűnözés" ellen, és ennél is brutálisabb nyíltsággal beszél az eddig mérsékeltnek gondolt Navracsics Tibor, aki egy interjúban azt mondta, hogy "a Fidesz az aktív, a munkából élő, nem kiszolgáltatott, saját magát ellátni képes embert szereti". És ha valaki nem aktív? Nem tud vagy képes dolgozni? Ha kiszolgáltatott, ha nem képes magát ellátni? (Kuruc.info: most, bármennyire nehezünkre esik, Fideszt fogunk védeni: tessék mondani, hol van mindebben a cigányozás? Hiszen az előző bekezdésben pont azt állította Tóth úr, hogy nem minden bűnöző vagy élősködő cigány…)
A Jobbik jelenleg népszerűbb az SZDSZ-nél, a Fidesztől tudjuk, mire számíthatunk, az MSZP pedig minderre válaszul olyan munkaprogramot kínál, amely nem enyhíti, sokkal inkább élezi a helyi ellentéteket. A magyar társadalom immunhiányát jelzi, hogy hajlamos elejteni az SZDSZ-t, miközben felemeli a Jobbikot. Meglehet, a politikai sokk csak akkor rázza helyre az állapotokat, amikor kiderül, hogy a Jobbik egyáltalán nem csendes társ. (Kuruc.info: a szokásos “lesz itt új Auschwitz”, “belelövik a cigányokat, majd a zsidókat a Dunába”-duma. Mintha a Jobbiknak ne lenne cigányprogramja, ami nagy vonalakban ugyanaz, mint a miénk, ill. Detonátoré. Szó sincs benne cigányirtásról, csupán a remekül bevált szlovák példa lemásolásáról: a rendőrség megerősítéséről, a lakosság számára a birtokvédelem engedélyezéséről, akár fegyverrel – ne feledjük, a nálunk 2010-ben bevezetni tervezett törvény nem engedélyezi a kizárólag birtokvédelemre szolgáló fegyvertartást! –, a börtön-férőhelyek bővítését, az amerikai “három strigula” elvének átvételét stb. Hol van ebben népirtás? Miért gondolná bárki is, hogy a Jobbik cigányt akarna irtani, miközben mindenki jól látja, hogy a szlovák / amerikai példa lemásolása elegendő lenne?!)
