Az olasz hatóságok letartóztattak kedden hat román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten különös kegyetlenséggel megerőszakoltak egy fiatal olasz nőt. Az eset miatt a római kormány katonák tovább ezreit akarja az utcákra küldeni közbiztonsági feladattal.
A letartóztatottakat a feldühödött, gyalázkodó tömeg megpróbálta megverni és megrugdosni, amikor elvezették őket. Marco Bolzoni, a csendőrség szóvivője közölte, hogy a gyanúsítottakat az előző éjszaka fogták el. Négyet közülük nemi erőszakkal, a másik kettőt pedig bűnrészességgel gyanúsítank.
A bűntény múlt hét csütörtökén történt Guidonia településen, Róma környékén. Egy húszas éveiben lévő párt a támadók kirángattak gépkocsijából, a férfit megverték, és a csomagtartóba zárták, a nőt pedig csoportosan megerőszakolták.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szombaton bejelentette: február elejétől a tízszeresére emelik "a bűnözés megfékezése végett" a városok utcáin szolgálatot teljesítő katonák számát. Tavaly augusztus óta a hadseregnek mintegy 3000 tagja járőrözik a nagyobb városokban. (Kuruc.info: 3000 szorozva tízzel: harmincezer. Ennyi katonát vezényelnek ki…)

(STOP)
Kuruc.info: Fontos: Még nem tudjuk (annyira friss a hír, hogy nem tudtunk mindent átolvasni, plusz még biztosan jelennek meg a témával foglalkozó, egyértelműbb írások, amikből egyértelműen kiderül az illetők származása), cigányokról van-e szó. Az olasz sajtóra amúgy jellemző, hogy (itt-ott) megírja, "elhinti" a bűnözők származását. Nem ugyanerről az esetről, de mégis viszonylag újról (26-i) szól EZ a cikk: már a címében is (!!!) romákról beszél (“arrestati tre nomadi”)

Igen, a lányok már autóban közlekedve férfikísérettel sincsenek biztonságban ezektől az állatoktól. Nem csoda, hogy bekeményítenek az olaszok a bűnözők ellen... tessék mondani, ha az olaszoknak be szabad vetnie 30 ezer (!!!) katonát, akkor nekünk miért nem?!
Ráadásul EZEN cikk tanúsága szerint annyira ostobák voltak, hogy úgy vezették nyomra saját maguk a zsandárokat, hogy a lánytól ellopott mobiltelefonról indítottak hívást...
A cikkekhez megjegyzéseket fűzők többek között fizikai, nyilvános kasztrációt követelnek - és persze bevándorlás-stopot. Az egyik állatvédő kommentelő azt írta, hogy megmentené a laboratóriumokból a kísérleti nyulakat, kicserélné az ilyen bűnözőkre (SALVIAMO GLI ANIMALI - I 4 rumeni io li userei come cavie da laboratorio, cosi salveremo tanti animali innocenti e condanneremo tanti animali colpevoli).
Kapcsolódó, olasz nyelvű cikk:
Guidonia lakói: ki a cigányokkal, vagy háború lesz (Abitanti Guidonia: via i nomadi o sarà guerra)