Autókat rongált a debreceni környezetvédő

Elfogták azt a férfit, aki Debrecenben a Nagyerdőn csaknem ötven autót rongált meg. Vallomása szerint csak olyan autókat karcolt össze, amelyek szerinte olyan helyen parkoltak, ahol károsították a természeti értékeket.

Az éjszakai figyelőszolgálatot ellátó nyomozók kedd hajnalban vették észre a Nagyerdőn, hogy az általuk keresett férfi, kerékpárjával hirtelen autójuk mellett terem, s elkezdi karcolni a motorháztetőt - közölte Juhászné Kiss Katalin, a Debreceni Rendőrkapitányság hivatalvezetője. A férfi megpróbált elmenekülni, de a nyomozók elfogták, és előállították.

A 42 éves büntetlen előéletű debreceni férfi beismerő vallomása során azt mondta, hogy figyelmeztetésül jelölte meg azokat az autókat, akik a nagyerdei övezetben, illetve zöld területen parkolnak, hisz a természetet a károsítások ellen védeni kell. Ezért akarta a bokrok között parkoló szolgálati rendőrautót is megjelölni.

A férfit eddig 16 bűncselekménnyel gyanúsították, de beismerő vallomása, illetve a bizonyítékok alapján összesen 48 cselekménnyel gyanúsítható az elmúlt három hónapban.

A férfi jelenleg őrizetben van, a rendőrség a Debreceni Városi Ügyészségnél kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését - tudatta a hivatalvezető.

(zsIndex)

Kuruc.info: hát nem agyrém? Ezért simán bevarrják előzetesbe a 42 évesen (mivel gádzsó, így) büntetlen előéletű(!) környezetvédő aktivistát. Ha cigány lett volna, akkor még akkor se biztosan tették volna meg ezt vele, ha éppenséggel gyilkolt volna (lásd pl. Kozák Rajmund-ügy vagy az Olaszliszka-per; egyéb, a gádzsók kárára kettős mércére példák ITT, lent, a megjegyzésben). Ez egész egyszerűen felháborító!