2012. február 10., péntek, Elvira napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Cigánybűnözés, Antimagyarizmus :: 2009-05-22. 17:51

Magyaroknak pofonért 2,5 év letöltendő, cigánynak életveszélyes késelésért felfüggesztett

1,5-től 2,5 évig tartó, letöltendő börtönbüntetést kaptak azok a barcsi fiatalok áprilisban, akik két éve Szigetváron megpofoztak egy cigány nőt. Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az életveszélyesen késelő füstös viszont természetesen szabadlábon. Cionista, magyarellenes faji diktatúra.
A Magyar Nemzet mai, általunk szkennelt cikke következik a nagykanizsai életveszélyes késelésért kiosztott "büntetés" ügyében.
Az írásból iderül, hogy a késelő cigány részegen (amikor, ugye, még agresszívabak, méginkább azt hiszik, övék a világ) támadt először védekezni, majd menekülni próbáló, azaz, még csak véletlenül sem támadó áldozatára. (Ez utóbbi – az események időbeli rekonstrukciója – kapcsán ajánljuk eredeti cikkünk frissítését.) Az is egyértelműsíttetik, hogy a cigányok csoportja kötött bele a gádzsókba, és nem fordítva – szemben egyes, a (védhetetlen) ítéletet körömszakadtáig védő-magyarázó fajvédők sugalmazásaival.
Gyilkossági kísétletért felfüggesztett
Jogerős végzésében felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a napokban a Zala Megyei Bíróság azt a cigány fiatalembert, aki tavaly egy verekedésben kilencszer szúrt meg késével egy pogányszentpéteri fiút Nagykanizsán —  értesült a sonline.hu. Az áldozat a mentők érkezéséig kivérzett, sokkos állapotba került, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
Az esetkor alig 15 éves zákányfalui H. Attila nagyobb, romákból álló társasággal érkezett a megyeszékhelyre, ahol a fiatalok leittasodtak. Egy szórakozóhelyre betérve belekötöttek egy másik csoportba, mert azok a zenegépen a Kárpátia együttes dalait hallgatták, s énekelték is azokat. A két társaság között szóváltás, majd dulakodás alakult ki. H. Attila egy nála erősebb és idősebb pogányszentpéteri fiúval verekedett, s először elvesztette a csatát. Mikor másodszor összecsaptak, elővette 12 centiméteres kését, és kilenc helyen — csuklóján, al- és felkarján, hasán, mellkasán, majd a lapockája alatt — szúrta meg az áldozatot. H. Attila az eset után elmenekült, kését, véres ruházatát eldobta. A Gergye Tamás vezette tanács emberölés kísérletében találta bűnösnek és két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte H. Attilát, aki az eljárás alatt szabadlábon védekezett.
1,5-től 2,5 évig tartó, letöltendő börtönbüntetést kaptak azok a barcsi fiatalok áprilisban, akik két éve Szigetváron megpofoztak egy cigány nőt. Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
(MN)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready