A Jobbik szereplése az EP választásokon nyilván összefügg a cigánykérdéssel. Az elmúlt 20 évben nem történt semmi, az integrációra szánt milliárdok hatástalanul felszívódtak valahol. Miskolc többször vezetőhírként szerepelt az országos médiákban, de nyilván nem az a sztori, hogy nálunk van a térség legjelentősebb Operafesztiválja.
És az is csak nekünk fáj, hogy Miskolc helyett Pécs lesz - ha lesz egyáltalán- Európa kulturális fővárosa. Miskolc top helyei az országos sajtó szerint az Avasi lakótelep, a Bábonyibérc, Számozott utcák, Lyukóbánya és még sorolhatnánk azokat a városrészeket, ahol nagy számban él kisebbség. Dr. Pásztor Albert, a rendőrkapitány –a pesti „liberálisoknak” is köszönhetően - majdnem belebukott, amiért kimondta a kimondhatatlant, miszerint az adott időszakban az utcai rablásokat kivétel nélkül cigány származású emberek követték el. A városban a Mohácsi testvérek iskola perei hagyományosnak számítottak, pedig ahol nagy számban élnek roma gyerekek, nyilván nagy számban lesznek jelen a helyi iskolában is. A Jobbik nagyot kaszált a társadalmi elégedetlenségből, ők azt állítják, csendőrséggel a segélyosztó rendszer felszámolásával rövidre zárnák a cigánykérdést. Helyi politikusokkal beszélgettünk a cigánykérdésről, olyanokkal, akik a problémás övezetben élnek, videó felvéteülünkön a vajda és a Jobbik megyei vezetője is megszólal.

Fodor Zoltán, az avasi városrész mszp-s önkormányzati képviselője úgy látja, csak a nyomortelepekről betelepült romák okozzák körzetében a feszültséget, de ezeket a családokat hamarosan ki fogják telepíteni, mert csalássorozat eredményeként jutottak lakáshoz. Sebestyén László, Fideszes képviselő is csak, az újonnan jött, a borsodi falvakból Miskolcra özönlő romákat teszi felelőssé a Bábonyibércen kialakult embertelen állapotokért. Mindkét képviselő úgy látja kemény, szigorú, igazságos rendszert kell kidolgozni annak érdekében, hogy a segély és a gyermekek után járó támogatások ne a kocsmában és a játék automatákban landoljanak. Gyakorlati ötletekből nincs hiány csak kérdés, mit szólna hozzá Pest és az Ombudsman?
(MIKOM; az eredeti cikkből számtalan fényképet is hivatkoztak)