Mégiscsak vezet a rendőrség cigánystatisztikát, s most 1300, színesek által elkövetett erőszakos bűncselekmény aktáját vették elő - derül ki az alábbi cikkből.  (Részletesebb kommentárunk az írás alatt!)
„Tévútra viheti a nyomozást a profilalkotás” (+videó)

A kislétaival együtt nyolc támadásból álló sorozat nyomozócsoportja 1300 olyan korábbi erőszakos bűncselekmény aktáit vette elő, amelyeket romák követtek el. A rendőrség ugyanis nem zárja ki, hogy a tetteseket a bosszúvágy hajtja. A gyilkosok személyiségrajzát az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI segítségével próbálja meghatározni a magyar rendőrség. A kriminológus azonban óvatosságra int a sokat emlegetett profilalkotással kapcsolatban. Münnich Iván agressziókutató pedig úgy nyilatkozott, hogy a korábbi, 50 millió forintos nyomravezetői díj megduplázása a bizonytalanság jele.


A kislétai gyilkosság helyszínén ugyanúgy találtak sörétes fegyverből származó töltényhüvelyeket, mint Tatárszentgyörgyön. A fővárosban vizsgálják őket, de szakértők szerint a konkrét fegyverhez vagy fegyverekhez nem vezetnek el.

A Nemzeti Nyomozó Iroda már a tatárszentgyörgyi eset után tartott februári sajtótájékoztatón jelezte, hogy a cigányok elleni támadásokhoz több fegyvert használtak az elkövetők. A fegyverek pontos számát, típusát, helyszínenkénti megoszlását és a leadott lövések számát akkor sem közölték, ahogy a kislétai gyilkosság után sem árult el részleteket az országos rendőrfőkapitány. Bencze József szóhasználata alapján a rendőrség továbbra is több elkövetőt keres. A magányos gyilkos teóriájában a kriminológus sem hisz.

„A hidegvérűsége nem a profizmussal függ össze, hanem azzal az etikai nyomorúsággal, amiről árulkodik” – mondta Finszter Géza. A szakember úgy látja: az áldozatok kiválasztása tudatos. Mint mondta, példás életvezetésű romákat gyilkolnak, olyan helyszínen, ahol az áldozat nem számíthat segítségre. A kriminológus biztos abban, hogy az elkövetők előzetesen terepszemlét tartanak. Hivatalosan nem megerősített sajtóértesülések szerint Kislétára egy dűlőúton érkeztek és azon is távoztak a tettesek. A házat a szántás felől nem védte kerítés.

Sem bűnszervezet, sem magányos elkövető

A több személyre kiterjedő bűnszervezet és a magányos elkövető között valahol középtájon kell megkeresni a lehetséges elkövetői létszámot – állítja a kriminológus. Finszter Géza szerint, ha egy kiterjedtebb bűnszervezet követné el a gyilkosságokat, az segítené a rendőrök munkáját, de a jelek arra utalnak, hogy nincs ilyen szervezettség. Viszont a magányos elkövető lehetőségét is kizárja a szakember.

A támadássorozat indítéka nem ismert, ám a szakember szerint világnézeti üzenete van a gyilkosságoknak. Úgy fogalmazott, a vadászpuska használata arra utal, az elkövetők nem embernek, sokkal inkább állatnak tekintik áldozataikat. Feltételezi, hogy a gyilkosoknak nincs a bűnügyi nyilvántartásban.

„Óvatosan a profilalkotással”

A kriminológus óvatosságra int az úgynevezett profilalkotással, az elkövetők lehetséges személyiségrajzának elkészítésével kapcsolatban, mert könnyen tévútra vihet egy elhibázott rendőri tézis. A nyomozócsoport 1300 olyan korábbi erőszakos bűncselekmény aktáit vette elő, amelyeket romák követtek el. A rendőrség nem zárja ugyanis ki, hogy a tetteseket a bosszúvágy hajtja.

Ingyenes hívható zöldszám

A rendőrség ingyenesen hívható zöld számon várja a romák elleni támadásokkal kapcsolatos bejelentéseket. A 06-80/201-303-as vonalat kifejezetten ennek a bűncselekmény-sorozatnak a felderítésére hozták létre. Azt ígérik, minden ide érkező információt ellenőriznek.

(hírTV, FH)
Kuruc.info / A.S.: Nofene.

1.)    Most mégiscsak kiderült, hogy a rendőrség igenis vezet (szabad vezetnie) cigány-nyilvántartást. Esetleg most csak és kizárólag azokat az eseteket nézik át, ahol az elkövetők magukat cigánynak vallották? Az legalábbis ellentmondana a nyomozás érdekeinek, hiszen rengeteg potenciális gyilkosnak nem akadnának a nyomára (azon esetekben, amikor cigány volt a visszavágás oka, viszont az illető(k) magát(ukat) nem vallották annak).

Idézzük például a fenti cikkben is megszólaltatott Finszter Gézát, az ELTE Állam és Jogtudományi Karának docensét, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársát (eredeti riport ITT) a nevezetes Pásztor-ügy kapcsán: "A magyar rendőrség statisztikáiban a rendszerváltás előtt szerepeltek az úgynevezett cigánybűnözésre vonatkozó adatok, a rendszerváltás után szakmai és politikai konszenzus mellett szüntették meg ezt a gyakorlatot. Szerintem jól tették, hiszen ez ugyanúgy nem releváns a kriminalisztika szempontjából, mint mondjuk az illető vallási meggyőződése … egy ilyen nyilvántartás csak az indulatok szítására lenne jó". Finszter úr! Tessék mondani – ezt az 1300 bűncselekményt mi alapján keresték vissza? Önbevallás alapján? Ugye, hogy nem? Akkor meg, tessék mondani, miért “meszelték el” Pásztor Albertet, miért kötöttek bele abba, hogy hogy merészeli számontartani az elkövetők származását?! Ezért egy demokráciában minimum le kéne mondania, Drazsé / Bencze úr!
2.)    Ugye, hogy “bejött”, amit ITT mondtunk: azt, hogy ha nem titkosszolgálatok / uzsorások / szerelemféltők akciója a dolog, akkor olyasvalakié, akinek a rokonát, családtagját, barátját cigányok ölték / nyomorították meg, és így áll bosszút, de semmiképp a balliberális média által sugallt Jobbiké vagy Magyar Gárdáé? Tegnap ezt megírtuk; mára már azt a hírt kapjuk, hogy a rendőrség is ezen a nyomon indult el. Ráhibáztunk, na.
3.)    Ízlelgessük magunkban ezt az 1300-at. Ha feltesszük, hogy ez nem származás-önbevalláson alapuló szám (ami, ez esetben, a fajvédőknek kedvez), akkor is durván magas, ha összehasonlítjuk az ellenkező irányban (fehér támad cigányra) nyögvenyelősen összehozott öt-hattal. Ha meg, ugye, az elkövetők származásának saját akaratból történő bevallásán alapulnak, akkor megkérdeznénk: mekkora lehet a valódi mennyiség? Hány elkövetőre jut egyetlen olyan, aki tollba mondja cigányságát? Tízre? Húszra? Ugye, akkor meg felszorozhatjuk ezt az 1300-at tízzel-hússzal?
Azt sem árt hangsúlyozni, hogy 1300 olyan esetről beszélünk, amikor olyan súlyos sérelem érte az áldozatot, hogy a szélsőséges bosszú indokoltnak tűnhet. Már maga a hír is tartalmazta azt, hogy ezek erőszakos, valószínűleg komoly, maradandó sérülésekkel (vagy éppen halállal) végződő bűncselekmények, és nem csupán lopások. Még egyszer megkérdezzük: visszirányban hány erőszakos “fehér vert / késelt / gyilkolt cigányt” esetet tudnak felmutatni a fajvédők? Ott vannak a barcsi cigány-felpofozók (pár órán belül gyógyuló sérülések); aztán, ott van Pátka, Fényeslitke és Fony (linkek ITT). Ez utóbbiak egyike sem rasszista. Mi, hány van még? Egy sem?

Igen, ezzel a bejelentéssel a rendőrség és a cigányfajvédők tarkónlőtték saját magukat. Egyszerűen nem mászhatnak ki az ügyből jól, mert

a.    Az kiderült, hogy a cigány bűnelkövetőjű, magyarok ellen irányuló esetekből nagyságrendekkel több van, mint az ellenkező irányban
b.    Az is egyértelmű, hogy a rendőrség igenis vezet származási alapú nyilvántartást, és hogy ez több, mint valószínű, nem önbevalláson alapul (még egyszer: ha csak azokat az eseteket néznék, akkor egy csomó “rászístá” gyilkoshoz egyszerűen nem juthatnának el). Akkor meg miért nyilatkozzák ennek az ellenkezőjét, és, legfőképp, miért támadták be pont emiatt Pásztort?