Az alábbi olvasói levél háttereként érdemes például EZT, EZT és EZT az iskolai cigányterrorhoz kapcsolódó cikkünket elolvasni.

Tisztelt Kuruc.info!

Az "agyagba döngölték Gaudiék az Oktatási Hivatal antimagyar vezetőjét" című videóból is egyértelműen kiderül, hogy az MSZP-kormány alá tartozó Oktatási Hivatal el akarja lehetetleníteni, hogy az iskolák hatékonyan lépjenek fel az oktatást ellehetetlenítő, deviáns cigánygyerekekkel szemben. Zanzásítva a videón látható eseményeket: a kerepesi iskolára azért szabták ki az ilyen esetekben alkalmazható bírság maximumát, mert tizenegy speciális nevelési igényű, vagyis az oktatást lehetetlenné tevő cigánygyereket magántanulóvá nyilvánítottak, hogy legalább a többiek nyugodtan tanulhassanak. Az iskolába egyébként több, mint száz roma származású tanuló járt, ebből mindössze a 11 legproblémásabbat emelték ki. A Hivatal ezt minősítette diszkriminációnak és a tőle telhető legmagasabb bírsággal szankcionálta azt. A bíróság (a bíró világnézete mindig számít! ) szintén megerősítette ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi döntésével ellentétes határozatot.

Ezzel a gyakorlattal (és az erőltetett deszegregációval) a magyar kormány tehát igyekszik ellehetetleníteni a cigányfertőzött vidékeken működő iskolákat, hiszen ahol nagyobb számú problémás roma gyerek jelenik meg, ott színvonaltalanná válik az oktatás, nem is beszélve a mindennapi inzultusokról. A kormány pedig minden esetben megakadályozza az iskola vezetését, hogy akár csak a legproblémásabb gyerekeket eltávolíthassák a többiek érdekében, ha az illető cigány származású.

De vajon mi lehet az oka ennek a gyakorlatnak? Miért akarja a szoci kormány ellehetetleníteni a vidéki iskolákat? Persze tény, hogy a ballib politikusokat nem érinti a cigánybűnözés: ők gazdag zsidónegyedekben élnek és hiába prédikálnak állandóan az integrált oktatás előnyeiről, együk sem íratta még a gyerekét mondjuk egy józsefvárosi általános iskolába, hogy demonstrálja: a cigányokkal igenis együtt lehet tanulni! Ehelyett cigánymentes, jó környéken levő, legtöbbször magániskolában tanulnak a bibsi vezető gyerekei. Ám ez még nem lenne ok arra, hogy a szerencsétlen vidéki magyarságot ilyen reménytelen helyzetbe hozzák. Mi lehet tehát a háttérben?

Szerintem ezek az események is illeszkednek a posta és iskolabezárások sorába, aminek célja a vidéki, főként kis falvakban élő emberek életének lehetetlenné tétele. Céljuk, hogy minél többen kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására, életformájuk feladására, és földjük értékesítésére. Hiszen, ha valaki azt akarja, hogy a gyereke színvonalas oktatásban részesüljön, az nem lehetséges egy elcigányosodott iskolában és a falvakban (jobb esetben) csak egy iskola van. A településen már posta sincsen, orvosért is messzire kell menni (Kuruc.info: az orvosok is menekülnek – lásd EZT), földjének termését szintén cigány tolvajok rabolják le. (Kuruc.info: ez utóbbival kapcsolatban ajánljuk EZT a friss cikkünket) Mi tartaná hát ott a tisztességes magyar parasztembert a lakóhelyén?

Két célja lehet a magyarországi zsidó kormányzatnak a falusi lakosság elüldözésével: a föld árának lenyomása, hiszen, ha tömegével árulják a termőföldet a parasztok, az lenyomja az árakat, amit így a földvásárlási moratórium jövő évi lejárta után olcsón felvásárolhatnak majd a hazai zsidóink külföldi fajtársai. A másik pedig a lakosság városokban történő koncentrálása, hiszen a vidéki emberek többségükben a jobboldali pártokat támogatták, az SZDSZ-re pl. nulla százalék szavazott 2006-ban a falusi lakosság körében.

Remélem a kormányváltás változást hoz ezen a területen is! (Kuruc.info: hááát… az MSZP-t és az SZDSZ-t volt „szerencsénk” megtapasztalni. A Fidesztől sem várható semmi jó. Példának okáért azt a vércionista Lázár Jánost akarják belügy- vagy rendészeti miniszternek tenni, aki amúgy az SZDSZ-es Mohácsi Viktória nagy-nagy kedvence [lásd EZT], és mélyen kussol kedvenc kisebbségének helyi önmerényletének valódi elkövetőiről. Lázár ténykedése, nagy-nagy barátsága az SZDSZ-szel és az orkokkal is azt bizonyítja, hogy cseberből vederbe kerülünk, ha a Fidesz alakít kormányt, és a világon semmi, de semmi változás nem lesz.)

Szebb jövőt!