“"Kemény egy világ ez, nekem elhiheti, van úgy, hogy belevágják az emberbe a baltát" - állítja egy testes, bajuszos, középkorú nő a Szabó Ervin téri lomhegy melletti padon, egy méretes műpálma árnyékában ülve. Tapasztalatból beszél, idestova évtizede lomizásból él, tudja, mitől döglik a légy. "A vidékről feljövő cigányok alaposan bezavartak a képbe. Őelőttük tisztességesen meg lehetett élni ebből. Volt becsülete a lomisnak, ha valaki lefoglalt egy standot, a többiek békén hagyták. Ma már szabad rablás van. Idejönnek a cigányok, és kiveszik a kezedből, ami a tiéd" - folytatódik a panaszáradat. Mint mondja, ma már a szakmabelieknek csak a tizede magyar és hozzáértő, a többség főleg fémhulladékban utazó csóró cigány.”

Értsd: az interjúalany által nevesítetten cigány elkövetők vágják bele a baltát az emberbe. Vagy, éppenséggel, ahogy a cikk címében is szerepel, megölik. Ehhez nem kell sok kommentár…

A teljes cikk:

"Vannak itt ölések is!" - Lomtalanítás a Józsefvárosban
Már csütörtökön elkezdődött a szokásos tavaszi lomtalanítási hullám külső- és belső-Józsefvárosban, bár rossznyelvek szerint a kerület közterületeinek egy része többnyire úgy fest, mintha ott folyamatosak lennének az ilyen akciók. Ezúttal a STOP riportere is elvegyült a lomizók között.

Már ahol engedték. Érdeklődve szemlélni az utcára kitett tárgyakat mindenkinek szabad, kézbe vétel esetén már hallani a morgást a hulladékkupac mellett strázsáló(k) torkából, ha pedig az ember tesz néhány tétova lépést mondjuk egy gyertyatartót markolva, jobb esetben elállják az útját, rosszabban pofon is csattanhat. A fényképezőgéppel szemben megosztottak a lomizók. Egyeseket nem zavar, sőt, pózolnak is a gép előtt, mások, mint az egyik cigányasszony a József körúton, káromkodva követelik a kép törlését, aminek célszerű nyomban eleget tenni.

"Kemény egy világ ez, nekem elhiheti, van úgy, hogy belevágják az emberbe a baltát" - állítja egy testes, bajuszos, középkorú nő a Szabó Ervin téri lomhegy melletti padon, egy méretes műpálma árnyékában ülve. Tapasztalatból beszél, idestova évtizede lomizásból él, tudja, mitől döglik a légy. "A vidékről feljövő cigányok alaposan bezavartak a képbe. Őelőttük tisztességesen meg lehetett élni ebből. Volt becsülete a lomisnak, ha valaki lefoglalt egy standot, a többiek békén hagyták. Ma már szabad rablás van. Idejönnek a cigányok, és kiveszik a kezedből, ami a tiéd" - folytatódik a panaszáradat. Mint mondja, ma már a szakmabelieknek csak a tizede magyar és hozzáértő, a többség főleg fémhulladékban utazó csóró cigány.

  Társa, fülbevalós ötvenes férfi erősen bólogat egy lestrapált széken ülve, hozzátéve, ő lassan húsz éve él ebből a tevékenységből. "Jó buli volt ez úgy a kilencvenes évek közepéig. Akkor volt olyan fogásunk a haverral, hogy lecsaptunk egy komplett hagyatékra, amiből fejenként egymilliót vittünk haza. Csupa antik holmi... Ma már nincs ilyen" - sóhajt szomorúan a férfi, és belekortyol műanyagpoharából gőzölgő kávéjába. Az előbbi nő kiegészíti mindezt azzal, hogy az igazi lomizók felismerik, mi az értékes, mi a gagyi, legyen az festmény vagy teáskészlet, de most már az Ecserin sem fizetnek annyit egy Zsolnayért vagy Herendiért, mint régen.

Sokan azt gondolják, a lomizók, különösen a kiültetett asszonyok és gyerekek a felhalmozott ócskaságokat őrzik, holott ez csak részben igaz. A valóban értékes tárgyakat a lehető leggyorsabban elszállítják a többiek, merthogy ez jól szervezett csapatmunka, a maradók pedig arra várnak, hogy hozzájuk lép egy módosabb lakó, aki egyenesen nekik kínálja fel a nagy értékű, de fölöslegessé vált ingaórát vagy intarziás szekrényt. Ilyenkor kezdődik a harc, hisz a zsákmányra egy szempillantás alatt odagyűlnek a szomszéd kupacok őrzői. A Reviczky utcában heverő kibelezett tévékészülékek mellett dekkoló roma házaspár kamaszfia futva érkezik a Mikszáth tér felől, ahol megpróbált lecsapni egy asztali lámpára, ám az arra vigyázó cigányember éber volt, és hangos kurvaanyázások közepette elhajtotta a szarkát.

Viszonylag gyakran bukkannak fel a turkálók között egyetemisták, értelmiségiek vagy kisnyugdíjasok. Előbbiek főleg könyvekben, kottákban, kisplasztikákban érdekeltek, mint a Bródy Sándor utcai Olasz Kulturális Intézet melletti kupac közönségének egy része, utóbbiak még használható ruhadarabokat, edényeket válogatnak, mint a Krúdy Gyula utca népe, persze, amíg hagyják őket. Amíg le nem csap az egész területre a "lomis maffia", mint a tősgyökeres szakmabeliek mondják, akik az utolsó szegig mindent letarolnak. A megszólítottak egybehangzóan állítják, hogy lomtalanítási szempontból nincs sok különbség a menőnek és az aljának tartott budapesti kerületek között, egyikük szerint "az ötker az egyik legnagyobb szutyok" a kirakott holmik tekintetében.

Merthogy az életvitelszerűen lomizók nem válogatnak a városrészek között, lomtalanítás hírére már indulnak is az előörsök, általában a megjelölt kezdőnap előestéjén, hogy még háborúskodás nélkül megkaparinthassanak valami értékesíthető bútordarabot, háztartási gépet, műtárgyat. Előre gondoskodnak a logisztikáról, a strázsálók élelmezéséről, a folyamatos kapcsolattartásról. Ha milliós bevétel ritkán esik is le manapság, a lomizásból még mindig sokan megélnek Budapesten.

(STOP)