A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Jobbik politikai megrendelésére indított nyomozást a szervezet támogatási pénzének ügyében.

Makai a Caramel fedőnevű cigánnyal színészkedik
Makai István pénteki, a rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "a mai Magyarországon egy szélsőjobboldali párt minden megalapozott tényt nélkülöző felvetésére, a Fővárosi Közgyűlés ezzel ellentétes határozata ellenére a rendőrség nyomozást indított".
Hangsúlyozta: a létfenntartásáért küzdő Fővárosi Cigány Önkormányzat, melynek tagjai 200 ezer fős "roma" lakosságot képviselnek, semmilyen tiszteletdíjat nem vettek fel munkájukért az elmúlt két évben. Szerinte a Jobbik vádjai alaptalanok, s külön kitért arra, hogy nem is indult hivatalból büntetőeljárás az ügyben, csak a párt feljelentése alapján, arról is csak a Jobbik sajtótájékoztatásából értesültek.
A Jobbik még április végén tett feljelentést, a párt múlt heti tájékoztatása szerint az ügyben a BRFK jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz. A Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly 7,334 millió forint költségvetési támogatást és 2 millió forint pályázati forrást kapott, novemberben pedig további négymillió forintot kért a fővárostól működésre és irodája fenntartására. Az ügy a Fővárosi Közgyűlés előtt is szerepelt volna április végén, de levették a napirendről Csomós Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztését, hogy bontsák fel a cigány önkormányzattal megkötött, tavaly év végi támogatási szerződést, mert az FCÖ nem számolt el megfelelően a számukra biztosított összeggel.
Makai István azonban úgy látja: az FCÖ működése átlátható, nyilvános és a jogszabályi keretek közt működik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a támogatásuk nyolcadára, 48 millió forintról 8,3 millióra zsugorodott, s ebből kell folytatniuk a fajtársaik "felzárkóztatását" elősegítő programokat.
Makai István a rendőrség épülete előtt jelképesen letépett egy doboz tetejéről egy "lemossuk a gyalázatot" feliratot. A dobozban egy köteg dokumentum van, amelyet az elnök a rendőrség épülete előtt hagyott. Mint mondta, ezek az iratok, elszámolások, amelyek az interneten 2 hónapja elérhetőek, segítség a rendőrségnek, hogy "a Jobbik által megrendelt politikai gyalázatot lemoshassa magáról" - zárta a cigányosan teátrális előadást az FCÖ elnöke.
(MTI nyomán)
Frissítve: Jobbik: Az FCÖ is előhúzta a rasszista kártyát
A fővárosban tizenegy kisebbségi önkormányzat kap támogatást, köztük a Fővárosi Cigány Önkormányzat. Utóbbi plusz támogatást is igényelt a városvezetéstől, amit a Jobbik elutasítása ellenére meg is kapott. A támogatásokkal határidőre nem tudott elszámolni, majd a kétszeri felszólítás után bemutatott dokumentumok alapján kiderült, hogy a kapott összegeket nem a kijelölt célokra fordították. A fővárosi Jobbik ezek után tett feljelentést, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya pedig nyomozást rendelt el a Fővárosi Cigány Önkormányzatnál jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt.
Makai István, az FCÖ vezetője mai sajtótájékoztatóján azzal vádolta a Jobbikot, hogy politikai befolyással élt a rendőrség irányába, és csupán ezért folyik ellenük nyomozás. A Jobbik semmilyen ráhatással nincs a rendőrségre, az FCÖ-t és vezetőit pedig felszólítja, hogy ne presszionálja a hatóságokat kitalált rasszista vádakkal, és hagyja, hogy végezzék a munkájukat.
A Fővárosi Cigány Önkormányzat által követett retorikát már jól ismerjük Magyarországon, hiszen ezzel élt éveken keresztül Kolompár Orbán is. Az egykori cigány vezető többször jelentette ki nagy nyilvánosság előtt, hogy minden pénzzel, amit a cigány kisebbség felzárkóztatására kapott, el tud számolni, noha jelenleg különféle pénzügyi visszaélések miatt folynak ellene eljárások.
Felháborítónak tartjuk, hogy amikor cigány szervezetek ellen nyomozást indítanak, akkor ezek az egyesületek és vezetőik mintegy pajzsként használva azonnal előhúzzák a rasszista kártyát, és különböző, valótlan sérelmekre hivatkozva próbálják elterelni a büntetőeljárásról a figyelmet.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom június 12-én részt vett a többi párt fővárosi frakciójának képviselőivel együtt azon a megbeszélésen, melyet a Cigány Önkormányzat szervezett. Az FCÖ előzetes ígérete ellenére az egyeztetésen nem tudták bizonyítani, hogy a támogatást a meghatározott célokra használták fel. Ellenben többször fenyegették meg burkoltan a jelenlévőket, hogy amennyiben nem fogadják el az elszámolásukat, és nem kapnak újabb támogatást, akkor az általuk kétszázezer főre becsült fővárosi cigánysággal kell majd a pártoknak szembenézniük, mert ők nem tudják majd őket féken tartani.
A fővárosi Jobbik vérlázítónak tartja, hogy a cigány kisebbség képviselői kizárólag a jogaikra tudnak hivatkozni, azokról a kötelezettségekről viszont, amelyeket a többségi társadalom betart, ők a rasszizmus kártyája mögé bújva nem vesznek tudomást. A nekik megítélt támogatások az adófizetők pénzéből származnak, így kötelességük azzal a legutolsó forintig elszámolni, ahogy minden más kisebbségi önkormányzat teszi - írja közleményében Szilágyi György országgyűlési képviselő, a Jobbik budapesti elnöke.
Kapcsolódó: