Háromszor is pénzjutalomban részesítette saját barátnőjét Bencze József új országos rendőrfőkapitány. Bencze nem tagadott, de szerinte nincs az esetben semmi kivetnivaló. A Világbank elnöke viszont hasonló eset miatt mondott le.

Háromszor is pénzjutalmat kapott néhány hónapon belül Bencze József új országos rendőrfőkapitány barátnője, aki a Vám- és Pénzügyőrségnél annak a rendészeti főigazgatóságnak volt a főrevizora, amelyet rendőrfőkapitányi kinevezéséig Bencze irányított – számolt be az esetről az Index. A főkapitány az internetes portál megkeresésére azt közölte, hogy a jutalmazásnak szakmai okai voltak, és amikor a kapcsolat komolyra fordult, az asszony munkahelyet változtatott.

Bencze József vezérőrnagy, az új országos rendőrfőkapitány még előző munkahelyén, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán 2005. decemberében, illetve 2006. májusában és júliusában részesítette jutalomban barátnőjét – írja az Index. A portál kérdésére Bencze József azt mondta, nem lát kivetnivalót ebben, barátnője egyszerűen csak nem maradt ki a jutalmazottak közül az évi 3-4 rendes jutalmazás alkalmával. Bencze az nyilatkozta, hogy a jutalmazások idején még nem voltak élettársak, amikor pedig több, mint egy évvel ezelőtt kapcsolatuk komolyra fordult, barátnője elhagyta a VPOP-t. Az Index felvetésére, hogy közös gyermekük fél éves, az asszony pedig még júliusban is kapott jutalmat a főkapitány úgy reagált: „akkor 11 hónapja nem dolgozik a testületnél”.

Az Index úgy tudja, hogy Sipos Jenőnek, a VPOP szóvivőjének ki kellett költöznie szolgálati lakásából, hogy Bencze József és barátnője beköltözhessen. Bencze megerősítette, hogy ebben a lakásban élnek, de ő is, és a szóvivő is cáfolták, hogy Sipos Jenőnek emiatt kellett onnan kiköltöznie.

Az Index értesülése szerint Bencze József tervei között szerepel egy rendőrségi etikai kódex megalkotása is, a dokumentum a hasonló helyzetek kezelésével is foglalkozna. Bencze a hírportál kérdésére közölte, ő jelentette kapcsolatát hivatali elöljárójának, Veres János pénzügyminiszternek. A miniszter az Index megkeresésére csak annyit mondott: Bencze József mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.

Az Index megkereste Nagy Jánost, a Vám és Pénzügyőrség országos parancsnokát is, aki azt mondta: nem foglalkozik munkatársai magánügyeivel, az ügy esetleges etikai vonatkozásait pedig nem kívánta kommentálni.

A verselő finánc

Bencze József június 1-től tölti be az országos rendőrfőkapitányi posztot. Ismert: a rendőri törvényszegések miatt mennie kellett a miniszternek és a főkapitányonak is. Bencze a VPOP-tól igazolt át a rendőrséghez.

Szombaton szintén az Index cikkezet arról, hogy az új országos rendőrfőkapitány a rímfaragásban is jeleskedik, sőt már önálló verseskötete is megjelent; magánkiadásban. Ebben olvasható többek között az a költemény, amelyet volt VPOP-és főnöke 50. születésnapjára írt.

                                                         ***

Paul Wolfowitznak, a Világbank nemrég lemondott elnökének hasonló ügy miatt kellett távoznia. Wolfowitz abba bukott bele, hogy előléptette szeretőjét, akinek így fizetése is emelkedett. A botrány végül odáig fajult, hogy a diplomáciai szinten is követelték Wolfowitz menesztését (a Világbank nemzetközi szervezet, bár székhelye az Egyesült Államokban van), így a Fehét Ház kénytelen volt kihátrálni mögüle. Pedig Paul Wolfowitz Bush elnök bizalmasaként kapta meg a posztot.

(Index, MNO)