A Lomnici vezette vérbíróság viszont nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság azt a rendőrbűnözőt, akinél a hét végén nagyobb mennyiségű, engedély nélküli lőszert találtak Budapesten.
Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a bíróság hétfőn megszüntette a férfi őrizetét, és nem rendelt el előzetes letartóztatást vele szemben. Mint a hírügynökség korábban megírta, a BRFK központi állományának egyik rendőrétől a hét végi igazoltatásakor mintegy száz lőszer került elő.
Bár az eset után az ügyészség kezdeményezte az időközben felfüggesztett egyenruhás előzetes letartóztatását, a férfi a bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet.
(Stop korrigálva)





