Tüntetők és tojások várták Lopcsányt Szekszárdon - az ÁVO két hazafit brutálisan megbilincselt 2007-10-11. 20:20
Szekszárdon 150-200 tüntető várta a fórumra érkező Gyurcsányt, akit tojással próbálták megdobálni. Négy hazafit előállítottak. Az ÁVH-t nem izgatta, hogy már az ügyészség is hónapokkal ezelőtt kimondta: tojást dobálni lehet, demokráciákban bevett tiltakozási formaként. Ha a főgenyót nem is, az adófizetőktől lopott pénzen fenntartott autóját és egy testőrét sikerült eltalálni.
Az Árpád-sávos zászlókat lengető derék hazafiak közül többen tojásokat dobáltak Lopcsány felé, a biztonsági emberek közben esernyőkkel védték a szarházit. Négy kormányellenes tüntetőt, köztük nőket állítottak elő Szekszárdon, ahol mintegy 200 demonstráló fogadta a településre érkező Gyurcsányt. A tüntetők közül többen tojásokat dobáltak a mocsadék felé. A kormányfő a rendőrök beavatkozása után megtartotta az MSZP "Nagy Párbeszéd" című rendezvénysorozatának szekszárdi fórumát pár kivénhedt és megszűrt kommunista trotli jelenlétében.
A rohamrendőrök megpróbálták kiszorítani demonstrálókat, többeket a földre tepertek, megbilincseltek, és el is szállítottak. Öt perccel később megjött Gyurcsány Ferenc is, akit tojással dobáltak meg, ezért a miniszterelnököt esernyővel kísérték be a terembe.
A rendőrség közölte: a demonstrálók nem kértek engedélyt a tüntetésre, de nem is kaphattak volna, mivel a sportcsarnok és környéke magánterület. A tüntetők viszont azt mondták, ez nem egy szervezett demonstráció, hanem egyénileg érkeztek a helyszínre.
 A bátor fakabátok - Görényi és El Qró meg szabadlábon |
(MTI, hírTV nyomán) |