Összesen 59 embert állítottak elő a robotzsaruk a péntek esti megmozdulások kapcsán, öt embert még keresnek – tájékoztatta Tafferner Éva, a Budapesti Terror-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Elmondta: közülük a legtöbbet – 53 embert – "jogszerű" intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt vezettek elő. További két ember szerintük rendzavarást követett el, hárman pedig közbiztonságra veszélyes eszközt birtokoltak – tette hozzá. 
A szóvivő közölte, az előállítottak közül egy ember követett el bűncselekményt, akit garázdaság miatt állítottak elő. Mint mondta, a szovjet emlékművet megrongáló hatfős társaságból – ezen a férfin kívül – öt embert még keresnek.
Ismeretes: a Kuruc.info által a taxisblokád évfordulójára, 2007. október 26-ára szervezett hídzár kapcsán 82 embert állítottak elő, még nagyobb számra 2006. október 23. óta nem volt példa. Sokba fog ez kerülni az ÁVH-nak...
(MNO / MTI, Kuruc.info)