Hazugság volt a Lopcsány megtámadásáról szóló hír is 2008-04-25. 03:45
Többször is megtámadták a kormányfőt - terjedt el a múlt héten a médiában, amit a Kuruc.info annyira nevetségesnek tartott, hogy be sem számolt róla. Közben kiderült, ez sem igaz. Már megint a szegény Gyurcsány Ferencért kellett volna aggódnunk, akit a zoom.hu nevű, (2 milliárd forintos(!), adófizetői pénzből lopott tőkéből alapított) kormánypropaganda-portál szerint ötször támadtak meg a közelmúltban, és csak a Köztársasági Őrezred tagjainak köszönheti, hogy nem esett baja. Kormányzati források szerint a híreknek a fele sem igaz. A zoom-nak olvasók kellenének, El Qró meg nyilván sajnáltatni akarta magát.
Az elmúlt másfél évben ötször támadták meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - állította a szocionista "hírportál". Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek pénteken azt mondta, soha nem nyilatkoznak a kormányfő biztonsági ügyeiről.
Az első eset az álhír szerint 2006 őszén történt Tihanyban, amikor Gyurcsány Ferenc egy közeli ismerősét látogatta meg, és a villa kapuján kilépve egy öt főből álló, botokkal felfegyverzett csoport állta el az utat. Rövid szóváltás, majd dulakodás kezdődött - folytatódik a hazugság - és a randalírozó csoport csak akkor szaladt szét, amikor az egyik testőr elővette a fegyverét. A miniszterelnök az őt védő testőröknek megtiltotta, hogy az esetről elöljáróiknak jelentést tegyenek - állítja a ballib agitpropoldal.
Az MTI a kormányzati körökből úgy értesült, Gyurcsány Ferenc a kormány vendégházában töltött hétvégén futni indult Alsóörsre, és miután többen felismerték, kisebb demonstrációt szerveztek ellene. Botok azonban nem voltak a tüntetőknél, és született jelentés az ügyről - közölték az MTI-vel.
A zoom szerint a második eset tavaly április elején a Puskin moziban történt, ahol a miniszterelnököt egy csoport várta, vezetőjük pedig felszólította társait, hogy a közeli íjászboltban "igaz magyar módra" fegyverkezzenek fel, és támadják meg Gyurcsány Ferencet. A fenyegetést komolyan vevő biztonságiak azonban kivitték a kormányfőt a moziból.
Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök a feleségével ment moziba aznap, és miután korábban értek oda, a környéken sétáltak. Ennek hatására egy, a Semmelweis utcai Magyarok Háza felől érkező ember kezdett szervezkedni: ismerősöket toborozni, tojást vásárolni. Mivel ezt a köztársasági őrezred is észlelte, azt tanácsolták a kormányfőnek, hogy az előadás vége előtt menjenek el a moziból - közölték kormányzati forrásból a távirati irodával.
A portál harmadik esetként a tavalyi holokauszt emléknapot említi, amikor Gyurcsány Ferenc úgy döntött, beszél a tiltakozókkal. Párszáz méteres "tempós séta" után, tojás, szendvics és üdítős doboz záporban az őrezred további néhány tagja segítségével jutott be a kormányfő az Országházba.
A távirati irodának ezt határozottan cáfolták kormánykörökből: állításuk szerint nem ment oda a tiltakozókhoz, és kimenekítés sem történt.
A negyedik támadás - a zoom.hu szerint - tavaly december 19-én volt, amikor a Margit-híd pesti oldalán kapott tojászáport a miniszterelnöki konvoj.
Az ötödik eset ismét a Margit-hídon történt: ökölnyi kő találta el a miniszterelnöki konvoj második autójának anyósülés felőli ablakát. A testőr a szétrobbanó ablak szilánkjaitól könnyebb sérüléseket szenvedett - olvasható a portálon. Az MTI-nek kormányzati források erről az esetről azt mondták a kocsi szélvédőjét valóban eltalálták, de a sofőr felőli oldalon. Az ablak pókhálósan berepedt, de az autó nem állt meg, továbbhajtott és a testőr sem sérült meg - tájékoztatták nem hivatalosan az MTI-t.
A "terrorkártyát" már a legutóbbi országgyűlési választások előtt, a 2006. március 15-i ünnepségek kapcsán is kijátszotta a kormány, miután attól tartott, hogy kormányellenes tüntetők megzavarják a rendezvényeket. A miniszterelnök nem is bízott semmit a véletlenre, fekete csuklyás kommandósai ellepték a Nemzeti Múzeum körüli háztetőket, a kormányfő pedig, minden eshetőségre felkészülve, gyerekekkel vette körül magát a múzeum lépcsőjén, nehogy az állítólagos randalírozók kárt tehessenek benne.
Két hét múlva a Népszabadság arról írt, hogy "szlovák bűnözői csoportok a választási kampány megzavarására készülnek". Gyurcsány a hír hallatán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a döbbenetes hírt: a szlovák alvilág a magyarországi politikai helyzet destabilizálásának szándékával robbantásokat kíván elkövetni a pártok nagygyűléseinek helyszínein. Hogy mi is volt a szlovák bűnözők konkrét célja, azt sem ekkor, sem később nem tudtuk meg.
(Barikád - HavariaPress nyomán) |