A történelem a dél-libanoni Kána nevű faluban valóban megismételte önmagát. Ez az a falu, melyben az izraeliek tíz éven belül 2 mészárlást is elkövettek a civil lakosság ellen.
1996-ban Izrael offenzívát indított Libanon ellen. Az emberek észak felé menekültek. Mivel azonban a zsidók az utakat is lőtték, sokan a biztosnak vélt kánai ENSZ menekülttábort választották menedékül. Április 18-án délután két órakor ezt a menekülttábort az izraeli hadsereg szétlőtte, megölve 106 civilt és megsebesítve 116 másikat. A halottak és a sebesültek között is sok volt a gyerekáldozat. 4 ENSZ katona is meghalt.
2006-ban a helyzet hasonló volt. Izrael még a segélyszállítmányozó kamionokat is bombázta. Az Emirátusok által felajánlott és leszállított 25 mentőautót is megsemmisítette légierejével.
Kána faluban pedig egy légicsapás során eltalált lakóépületben 28 ember lelte halálát, köztük 17 volt gyerek. Az ENSZ ebben a konfliktusban is négy embert vesztett, mikor júlus 25-én izraeli légitámadás érte egyik épületét.

![]() Veszélyt jelentett Izraelre... |