Miközben a kisembert néhány tízezer forintért, is ízekre szedi a politikai rendőrség ágaként funkcionáló APEH, sőt azt is ellenőrizhetik, van-e nálunk számla a boltban vásárolt kenyérről, a törvénytipró bagázs nem indít eljárást Kapolyi László köztörvényes milliárdos, MSZP-s politikus ellen, noha az BEVALLOTTAN zsebből-zsebbe fizetett a magánnyomozóknak. És nem tíz fillért. Így mûködik a kormányzati "zéró tolerancia". A teljesen nyilvánvaló bûnügyben a sunyi, kollaboráns Fidesz sem tett feljelentést. Vajon miért? Mert ők is bûzlenek és zsarolhatóak más ügyekkel.
Zéró tolerancia, kis kivétellel. Politikailag kényes ügyekkel hivatalból nem foglalkozik az APEH, így nem vizsgálja a Kapolyi–Keller lehallgatási botrányt sem – ezt a törvényre nyíltan köpő az adóhatóság szóvivője mondta a hírTV-nek, miközben kutyakötelességük volna kivizsgálni a több tízmilliós csalást.
Talán célszerû volna több millióan aláírni egy közleményt: "számla nélkül vásároltam, politikailag kényes, az APEH nem foglalkozhat vele".
Pedig az Orbán Viktor és körének levadászására vállalkozó magánnyomozó cég feltehetően számla nélkül kapott több millió forintot Kapolyi Lászlótól. A tb-tartozókkal szemben már nem ennyire elnéző az APEH: 80 ezer potyautast számoltatnak el napokon belül.
Amiatt, hogy zsebből zsebbe fizetett a magánnyomozóknak Kapolyi László, nincs feljelentés – így a mentelmi bizottság ülésén sem kellett dönteni arról, hogy kiadják-e a szocialista politikust. A milliárdos vállalkozó továbbra is tagadja, hogy Orbán Viktor és körének megfigyelésére valaha megbízást adott volna – a felvételen azt viszont elismeri, hogy „Keller harapófogójában vergődik”.
A hangfelvétel egy másik részletéből kiderül, a szocialista milliárdos ragaszkodik ahhoz, hogy adómentesen, számla nélkül, zsebbe fizethessen a Finder Bt.-nek. A felvételeket másfél hete hozta nyilvánosságra a hírTV, az adóhatóság mégsem indít hivatalból eljárást.
Az APEH is néz híradót és olvas újságot
„Igen, mi is nézünk híradót, olvasunk újságot, de ettől még nem indulnak vizsgálatok az adóhatóságnál” – fogalmazott Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. „Miért indulna automatikusan bármilyen vizsgálat egy politikai felhanggal megszületett bármilyen ügyre?” – tette hozzá. A szóvivő azt is elmondta: az adóhatósághoz a konkrét üggyel kapcsolatban nem érkezett bejelentés. (Magyarán a sunyi, kollaboráns Fidesz sem tett feljelentést, vajon miért? - a szerk.)
A kancellária viszont már le is zárta a vizsgálatot. Ahogy az várható volt, nem találtak Keller Lászlóra terhelő dokumentumot, pedig a felvételen Kapolyi többször is utal arra, hogy az adatgyûjtést az egykori közpénzügyi államtitkár rendelte meg. A Miniszterelnöki Hivatal honlapjára feltett – mindössze kétoldalas – jelentés szerint csak a központi irattár dokumentumait, tehát azokat a szerződéseket, amelyeket a Keller vezette titkárság kötött a Medgyessy-kormány hatalomra kerülése után. A Magyar Nemzet és hírTV által közölt leleplező titkos hanganyagot nem vizsgálta az ellenőrzési főosztály.
A kormányszóvivő is azzal érvelt, hogy Kapolyi cégével soha nem állt szerződéses viszonyban a közpénzügyi államtitkárság. A kabinet vizsgálata azonban nem is találhatott ilyen dokumentumot, hiszen a megrendelőnek nem Kapolyi úr cégére, hanem a pénzére volt szükség – épp azért, hogy hivatalosan ne legyen nyoma annak, hogy a titkos adatgyûjtésre Keller közpénzügyi államtitkárként adta a megbízást.
(hírTV nyomán)