Olvasónk be kívánja perelni a magyar nyelvet és szótárt hamisító cionistákat az NJA segítségével 2008-05-18. 23:43
Törekvését támogatjuk, hiszen ilyen fokú hamisítás még a Rákosi-rezsim alatt kiadott szótárakban sem fordult elő. Angol-magyar szótárban precíz fordítás helyett balliberális politikai vélemény (rágalom), közpénzen. Igen, a gyarmatosítók már ezt is meg merik tenni.
Kedves Kurucok!
Az Árpád-sáv szó jelentésének meggyalázása és tudatos meghamisítása miatt levelet írtam a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak, melyben kértem az ELTE és a két "kiváló tudós"-idegenszívű ellen peres eljárás kezdeményezését - egy perfelhívás megfogalmazásával -, hogy a keresetlevelet minél több igaz magyar ember aláírhassa. Ezt most tőletek is szeretném kérni,mert úgy gondolom ezt a gyalázatos cselekedetet nem szabad tűrni, fordított esetben ők már a fél világot telekürtölték volna a sirámaikkal.
A per megindítását az NJA-val közösen is el tudom képzelni, remélve azt, hogy erre hajlandóság részükről és részetekről is lesz. Természetesen külön-külön is indítható, a lényeg az,hogy a keresetlevelet minél többen aláírhassák. Az egyetem rektorának is lehetne egy tiltakozó levelet írni, követelni, hogy határolódjon el a két aljas, magyarellenes gazembertől és egyúttal mint az ifjúság tanítására és nevelésére alkalmatlan személyeknek, szüntesse meg a munkaviszonyát.
Az alábbiakban közlöm az NJA-nak megküldött levelem másolatát. Ha alkalmasnak találjátok arra, hogy az olvasók megismerhessék, kérem, tegyétek közzé!
Tisztelettel és üdvözlettel: H. I.
Tisztelt Nemzeti Jogvédő Alapítvány!
Megdöbbenve olvastam a Kuruc infón, hogy az ELTE által kiadott, új angol-magyar szótárban az Árpád-sáv jelentése=magyar fasiszta nyilaskereszt jelvény. Elképesztőnek és megengedhetetlennek tartom az egyik nemzeti jelképünk (számomra a történelmi zászlósor az) elleni durva támadást, a nyelv- és történelemhamisítást, mellyel véleményem szerint az idegenszívűek egyrészt a magyar népet sértik, másrészt tudatosan, szándékos rosszindulattal az ezt a szótárt olvasó külföldiek tudatába az Árpád-sávot mint fasiszta jelvényt szeretnék becsempészni.
Ez a durva, magyarellenes magatartás megengedhetetlen! Kérem az NJA-t, hogy kezdeményezze az ELTE szótár további árusításának a betiltását, a már megvásároltak ingyenes visszacserélésének a lehetőségét, a még meglévő szótárak bezúzását, a szerkesztők törvény előtti felelősségének a megállapítását, beleértve az anyagi felelősséget is. Ha az ELTE és a szerkesztők elleni pert jobb lenne, ha polgári személyek kezdeményeznék, a jogi segitségen túl természetesen "pertoborzó" felhívás kibocsátását is szükségesnek tartanám, amit természetesen én aláírok, illetve vállalok olyan feladatot, vagy feladatokat, melyek megoldását Önök szükségesnek tartanák, a lehetőségeimet pedig nem haladják meg.
Tudom, hogy nehéz az idegenszívűek és kiszolgáló lakájaik ellen harcolni, de összefogással a harcot meg lehet eredményesen vívni. Magyarországon egyelőre még mi, magyarok vagyunk többségben és tenni kell azért, hogy ez így is maradjon! Minden támadást vissza kell verni ami nemzeti, állami jelképeink, történelmünk, hagyományaink, szokásaink, kultúránk ellen irányul, nem szabad megengedni a jelképeinken való gúnyolódást, azok sárba tiprását (Szent korona, XII.kerületi Turul, Árpád-sáv stb). Az állami és nemzeti jelképek védelmében, illetve azok megsértőivel szemben büntető szankciót is szükségesnek tartanék a Btk.-ba beiktatni (van védelem, bár nem mindegyikre és azt sem tartják be - a szerk.)
Mégiscsak furcsa, hogy a "magyar" rendőr a nemzeti zászlót büntetlenül megtaposhatja, az izraeli zászló nyilvános elégetése viszont bűncselekmény (Végül a bátor fiatalembereket a meghurcoltatás ellenére felmentették, amúgy a zsidó zászló nem védett jelkép hazánkban - a szerk.). Hogy is van ez?
Ez a jelenlegi ügy a nemzeti jelképünk elleni támadás, illetve meghamisítása ellen a közös fellépés legyen egy próba!
Tisztelettel kérem az NJA-t,hogy ebben vállaljon kezdeményező szerepet.
Tisztelettel: H. I. |