A konferenciát az Európai Zsidó Unió, az Európai Zsidó Parlament és az Európai Zsidó Jogászok Szövetsége rendezte. A hatalmas áttörést jelentő bejelentést pedig nem más, mint Tomer Orni tette meg, aki az Európai Zsidó Unió elnöke. Mint mondta, a „zsidóknak Európában mindig is szembesülniük kellett az antiszemitizmussal”, amely „része Európa DNS-ének”. A megoldás pedig a zsidó vezető szerint a „vezetőkön, a jogszabályokon, valamint az oktatáson múlik”.

Nagy örömmel fogadták a rendezvényen az Európai Unióhoz akkreditált új izraeli nagykövetet, David Walzer-t, aki egy teljesen eredeti szemszögből közelítette meg korunk kiemelten legfontosabb problémáját: “Mi tesz egy antiszemitát Izrael-ellenessé”? – tette fel a kérdést. De hogy senkinek se legyenek kétségei, a választ is megadta: mivel az antiszemitizmus „politikailag nem korrekt”, ezért a zsidóság ellenségei „anticionistának állítják be magukat, és Izrael állam tetteit bírálják”. „Nagy különbség van egy zsinagóga felgyújtása és egy izraeli nagykövetség előtt rendezett tüntetés között” - elmélkedett tovább a nagykövet. Csakhogy a sok ostoba goj képtelen megérteni az ilyesfajta eltéréseket. „Sok zsidó él Izraelen kívül, de az emberek nem különböztetik meg őket azoktól, akik a zsidó államban élnek. Nem lehet egyenlőségjelet tenni egy vallásos zsidó elleni támadás és Izrael bírálata között” – nagylelkűsködött a diplomata.

Arra az egyre gyakrabban hallható palesztin felvetésre reagálva, mely szerint Izraelnek a palesztinok és a zsidók közös államának kellene lennie, David Walzer a következő mélyreható bölcsességgel felelt: „Miért van rendben az, hogy oly sok állam kereszténynek nevezi magát, de a zsidóktól rossz néven veszik, ha Izraelt a zsidók országának nyilvánítják?” Különös párhuzam, tekintettel arra, hogy a zsidóság egy nép is egyúttal. Mit szólnának vajon a zsidók, ha például mi magyarok kimondanánk végre (nagyon ideje lenne), és az alkotmányba is belefoglalnánk, hogy hazánk kizárólag a magyarok országa?

Az Európai Zsidó Parlament elnökhelyettese, Joel Rubinfeld felszólalásában arról értekezett, hogy Európának megoldást kell találnia az antiszemitizmus évezredes problémájára. Ami persze nem lesz egyszerű, ha egyszer az európaiak „genetikailag kódoltan antiszemiták”. Rubinfeld kiadta a jelszót: „a Soha többé Európájának diadalmaskodnia kell!” „A zsidóság európai jövője a tét, de Európa egészének sorsa is kockán forog” – nyilatkoztatta ki az ismert zsidó tételt, mely szerint az európaiság, sőt az emberség legfőbb ismérve a zsidóság szeretete és szolgálata.

Az értekezleten súlyos szavakkal ítélték el Bosznia-Hercegovinát, melynek alkotmánya állítólag lehetetlenné teszi zsidó származású személyek számára, hogy az államelnöki pozícióra pályázzanak. Vesko Garcevic, az EU tagságra pályázó Montenegró belgiumi nagykövete országának a „vallásos csoportok iránti megbecsülését” méltatta, nem felejtve el emlékeztetni hallgatóságát arra, hogy a „holokauszt idején is menekülő zsidók sokasága talált biztonságos menedéket Montenegró területén”. A balkáni államban idén februárban a judaizmust az ország negyedik hivatalos vallásává nyilvánították, és megindult a zsidó élet reneszánsza is, amit az a tény is mutat, hogy Podgoricában rövidesen megnyílik majd az új zsinagóga – dicsekedett a megjelentek előtt a montenegrói diplomata, aki azt a mélyenszántó gondolatát sem felejtette el megosztani, mely szerint a „béke csakis a tolerancia és a kölcsönös megértés révén teremthető meg”. Hogy az Irán elleni háborúra készülődő és a palesztinokat évtizedek óta terrorizáló zsidók Vesko Garcevic szavait megfontolják-e, egyelőre a jövő titka.

Rettenetes nagy baj viszont, hogy sok EU-tagországban „nincsen olyan adatgyűjtő mechanizmus”, amelynek alapján „az antiszemitizmus ellen eredményesen fel lehetne lépni” – kesergett Henri Nickels, az Európai Unió keretei között működő bécsi székhelyű „emberjogi” intézmény „programmenedzsere”. Nickels „komoly gondnak” nevezte az antiszemitizmust, és arról is meg van győződve, hogy „ami Izraelben történik, az kapcsolatban van az európai antiszemita incidensekkel”. Michal Kaminski, az Európai Parlament egyik lengyel (?) képviselője felszólalásában Izraelt és a zsidó nemzetet az „európai örökség részének” nevezte, sőt odáig ment a zsidók előtti alázkodásban, hogy kijelentette: „Az izraeli katonák nem csupán Izraelt védik a terrorizmustól, hanem Európát is”. „Izrael és a zsidóság értékei az EU értékei is egyúttal” – jelentette ki Kaminski, aki a továbbiakban biztosította a zsidókat arról is, hogy „habár Izrael elég erős ahhoz, hogy önmagát megvédje, sok barátja van az Unión és az Európai Parlamenten belül, akik a segítségére sietnek”. A lengyelországi európai parlamenti képviselő annak a véleményének is hangot adott, hogy az Unió túlságosan is engedékeny Iránnal szemben, pedig az elvetemült perzsa állam egy „új holokausztot akar”, és „Irán számára az első lépés Izrael (eltüntetése), ugyanúgy, ahogyan Hitler számára a zsidóság (kiirtása) volt az első lépés” – fejtegette a formailag Lengyelországot képviselő európai parlamenti honatya.

Egy Andre Gatman nevű flamand politikus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az „anticionizmus az antiszemitizmus újjáélesztéséhez vezet”. De mintha mindez a sok veszedelem nem lenne elég, feltűnt a színen egy újabb is, mégpedig „az „Auschwitzot eltüntetni akaró új mosószer”, ami nem más, mint a holokauszt-revizionizmus – mutatott rá az ördögi ellenség újabb összeesküvésére Andre Gatman.

Az „antiszemitizmus genetikai meghatározottsága” mellett egyes felszólalók olyan mély összefüggésekről is fellebbentették a fátylat, mint például hogy Nyugat-Európában az antiszemitizmus az „Izraelben kialakult helyzettel” magyarázható, míg a kontinens keleti felén sokkal inkább „tradicionális” okokból nem kedvelik a zsidókat. Claude Moniquet, az Európai Stratégiai Hírszerzési és Biztonsági Központ elnöke az egykori kommunista államokban tapasztalható antiszemitizmusról értekezett, hangsúlyozva, hogy főleg 1967 után a Szovjetunióban a zsidóellenesség a „kormányzati politika részévé vált”.

A konferencia résztvevői mélységes felháborodásuknak adtak hangot, amiért létezik egy Izrael ellen bojkottot hirdető mozgalom (Boycott, Divestment, and Sanctions). Hiszen teljesen nyilvánvaló és logikus, hogy bojkottot hirdetni, gazdasági eszközökkel nemzeteket térdere kényszeríteni csakis a cionistáknak van joguk. Joel Rubinfeld nem kevesebbet állított, mint hogy az Izrael elszigetelését sürgető erők „ki akarják űzni a zsidókat a nemzetközi közösségből, és le akarják törölni Izraelt a térképről”. De vajon mit akar cselekedni Izrael a kezdeményezésére gazdasági embargó alá helyezett Iránnal és a szinte teljes blokád alatt álló Gázai övezettel?

Meglepő módon szót kapott az Izrael elleni bojkott mozgalom egyik aktivistája, Eric David jogászprofesszor, aki azzal mentegetőzött, hogy egyáltalán nem antiszemiták azok, akik gazdasági büntetőintézkedéseket követelnek Izraellel szemben. „A szerveződésünk válasz a nemzetközi jog Izrael részéről történt megsértésére, a palesztin területek megszállására, illetve arra, ahogyan igyekeznek a háborús bűntetteiket tisztára mosni” – fejtegette a professzor, akinek szavait a jelen lévők súlyos ellenérzésekkel fogadták. Hasonlóképpen értetlenség fogadta Christophe Goossens belga jogász véleményét, aki szerint „Izraelnek akkor van erkölcsi joga a létezéshez, ha visszavonul az 1967-es határok mögé”.

A Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Shimon Samuels a „zsidó önazonosság elrablásáról” beszélt annak kapcsán, hogy egyesek „a holokausztot és a szovjet genocídiumot” egymás mellé merészelik állítani, más elvetemült antiszemiták pedig olyan pofátlanok, hogy „apartheidnek” nevezik az Izraelben fennálló rendszert. Márpedig hogy mi volt a legszörnyűbb népirtás, és mi apartheid és mi nem, azt csakis a zsidóknak van joguk eldönteni. A nácivadász központ vezetője szerint a „nemzetközi közösség” azért is bűnös, mert nem ítélte el kellő hatékonysággal az „iráni rezsimnek Izrael ellen intézett fenyegetéseit” (!), melyek célja pedig szerinte éppen az „EU gyávasága mértékének tesztelése volt”. A Simon Wiesenthal Központ igazgatója egy új szókapcsolatot alkotott, amikor is az Európai Uniónak az iráni-izraeli konfliktusban elfoglalt álláspontjával kapcsolatban a „közömbösség antiszemitizmusa” kifejezést használta. Tehát immár ott tartunk, hogy antiszemitának minősül az is, aki nem támogatja aktívan és lelkesen a zsidókat.

De az abszurditások sorozata nem ért véget, ugyanis a magát „liberális-konzervatívnak” nevező belgiumi Néppárt elnöke, Mischael Modrikamen felszólalásában élesen elítélte az EU-t, mondván, Izrael magatartásának helyenkénti bírálatával is „gerjesztik az antiszemitizmust”. Cefi Kamhi, az Európai Zsidó Parlament külügyi bizottságának elnökhelyettese pedig arra figyelmeztetett, hogy a zsidók bizonyos köreiben tapasztalható „közömbösség, tudatlanság és érdektelenség” is megnehezíti az antiszemitizmus elleni eredményes harcot.

Számos előadó sürgette olyan törvények életbe léptetését, amelyek alapján el lehetne intézni a zsidók uralmába ellen szervezkedő személyeket. Gordon Hausmann brit európai parlamenti képviselő hangsúlyozta a legnyomatékosabban, hogy „törvényes fellépés csakis akkor képzelhető el, ha megszületnek a megfelelő törvények”. Egyelőre azonban sok EU-tagállamban nincsenek meg azok a jogszabályok, melyek alapján büntetőeljárást lehetne indítani a gaz antiszemiták ellen – kesergett a brit (?) honatya, aki másokkal együtt azon is fel volt háborodva, hogy egyes európai államokban nem nézik jó szemmel a körülmetélkedést és bizonyos zsidó étkezési szokásokat.

Perge Ottó - RJPress nyomán