Ma reggel sztrájkba léptek az izraeli légiforgalmi társaságok dolgozói, mert attól tartanak, hogy az európai versenytársak megjelenése után veszélybe kerülnek a munkahelyeik és a közismerten jó fizetésük. A munkabeszüntetés miatt komoly káosz alakult ki a Lodi Ben Gurion Nemzetközi Légikikötő termináljaiban, miközben a reptéri dolgozók a jeruzsálemi kormányzati negyedben tüntetnek - jelentik a Megafon és más izraeli lapok hírportáljai.

Várakozó utasok az izraeli repülőtéren
A Lodi Ben Gurion Nemzetközi Légikikötő vezetősége a várható káosz csökkentésére igyekezett már tegnap estére és az éjszakai órákra előrehozni a ma reggel öt óra, a sztrájk kezdete utáni járatok indítását, ám a terminálokban mostanra így is sok utas zsúfolódott össze. A Máárív című lap hírportálja szerint a légiforgalmi társaságok dolgozói már pénteken is tüntettek Jáír Lápid (a néhai magyargyűlölő, Joszéf Lápid fia - H. J.) pénzügyminiszter és Jiszráél Katz közlekedési miniszter háza előtt. Ma pedig ezekben az órákban is heves tüntetés zajlik a jeruzsálemi a kormányzati negyedben.
Az izraeli légiforgalmi társaságok dolgozói tiltakoznak az Európai Unió légiforgalmi társaságainak jövőbeni fokozott szentföldi tevékenysége, pontosabban az izraeli dolgozókra nézve ebből fakadóan várható hátrány, azaz a leépítések és a bércsökkenés ellen. Az EU légiforgalmi társaságai (Magyarországé nem, mert a Fidesz által alaposan elszámoltatott személyek azt már régebben elkótyavetyélték - H. J.) a zsidó állammal nemsokára aláírandó egyezmény értelmében korlátozás nélkül landolhatnak majd az izraeli reptereken. A verseny következtében csökkennének a viteldíjak és ezzel együtt az izraeli dolgozók fizetése.
Zoom
Reptéri dolgozók a jeruzsálemi kormányhivatal előtt
Szombaton este az egyik izraeli tévécsatorna kiszivárogtatta, hogy a közlekedési minisztérium belső dokumentuma szerint az európai légiforgalmi társaságokkal kötendő szerződés az izraeli EL Al és az Árkia nevű társaságok csődbejutását, több ezer dolgozó utcára kerülését, illetve a fizetések csökkenését eredményezheti.
Az El Al izraeli légiforgalmi társaság dolgozói ma délelőtt Jeruzsálembe, a kormányülés helyszíne elé vonultak, ahol jelenleg is heves, autógumi-égetéssel és letartóztatásokkal tarkított tüntetés zajlik. A tiltakozók lezárták a kormányülésre vezető utakat, s így Jáír Lápid pénzügyminiszter, a Jés Átíd párt elnöke is csak gyalogosan, a a dühös tüntetők gyűrőjén átvergődve volt csak képes tovább haladni.
Zoom
Jáír Lápid a tüntetők gyűrűjében
Közben röviddel ezelőtt az izraeli kormány a tiltakozók jelenléte ellenére is jóváhagyta a "Nyílt égboltnak" keresztelt, az európai légiforgalmi társaságok izraeli tevékenységét megnövelő nemzetközi egyezmény aláírását.
Hering József - Kuruc.info