Nem indulhat a három hét múlva esedékes iráni elnökválasztáson Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt államfő, az ellenzék de facto vezetője - derült ki az iráni állami média jelentéséből.
Az állami tv és a Fars hírügynökség kedd este közzétette annak a nyolc jelöltnek a listáját, akiknek az indulását az Őrök Tanácsa engedélyezte.
Ebből kiderült, hogy a testület kizárta az indulók közül a 78 éves Rafszandzsánit, illetve a jelenlegi államfő, Mahmúd Ahmadinezsád bizalmasát, az 52 éves Eszfandijár Rahím Masaje korábbi elnöki tanácsadót.
Már sejteni lehetett, hogy a mérsékelt Rafszandzsáni nem indulhat a június 14-i elnökválasztáson, mert az Őrök Tanácsa korábban közölte: nem fogják engedélyezni azoknak az elnökjelöltségét, akiknek "korlátozottak a fizikai képességeik", "naponta csak néhány órát képesek dolgozni".
Az Őrök Tanácsa konzervatív hitszónokokból és jogtudósokból álló befolyásos testület, amely a parlamenti döntések felett is vétójoggal bír. A tanács 12 tagját Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, a 73 éves Ali Hamenei ajatolláh nevezi ki.
A belügyminisztérium által közzétett lista szerint szerdán az alábbi nyolc jelölt kezdheti meg az elnökválasztási kampányt: Szaid Dzsalili, aki az iráni atomprogramról folytatott nemzetközi tárgyalásokon képviseli Teheránt, Ali Akbar Velajati volt külügyminiszter, továbbá Mohammed Bakir-Kalibaf teheráni főpolgármester, Golam-Ali Haddád-Ádel parlamenti képviselő, Mohszen Rezaje korábbi magas rangú katonai parancsnok, Haszan Ruhani volt nukleáris főtárgyaló, Mohammed Garazi volt olajipari miniszter és Mohammed-Reza Aref, aki alelnök volt Mohammed Hatami reformista politikus elnöksége idején.
Az iráni sajtó értesülése szerint a nyolcból hárman - Haddád-Ádel, Velajati és Kalibaf - az ajatollah bizalmasai, s közülük ketten vissza fognak lépni a legesélyesebbnek bizonyuló harmadik javára. Két jelöltet - Ruhanit és Arefet - a mérsékelt táborba sorolnak.
(MTI)