A tudományban, a művészetekben és a közösségi médiában történt változások 85 százaléka az ott dolgozó zsidóknak tudható be – fogalmazott Joe Biden amerikai alelnök egy kedd esti rendezvényen. Sokak szerint a beszédet szóról szóra idézik majd, mint bizonyítékot a zsidó összeesküvésre.

Joseph Robinette "Joe" Biden, az Egyesült Államok alelnöke
"A médiában dolgozó zsidóknak kiemelt szerepük van abban, hogy Amerikában lehetővé vált a melegházasság" – fogalmazott Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke kedden este a Demokrata Párt havonta megrendezett fogadásán, amelyet idén májusban a zsidóságnak szenteltek a szervezők.
Joe Biden rövid beszédében kifejtette, szerinte "ami a leginkább befolyásolja az amerikai (buzijogi) mozgalmakat, illetve az amerikai hozzáállást, az a művészetek és a kultúra". Ennek kapcsán említette a közösségi médiát, valamint a Will és Grace néven ismert népszerű amerikai sorozatot, amelyben "kiemelkedő szerepe volt a zsidóknak".
"Lefogadom, hogy a Hollywoodban, valamint a közösségi médiában történt változások 85 százaléka az iparágban dolgozó zsidó vezetőknek tudható be" – fogalmazott az amerikai alelnök, majd hozzátette, bár a "befolyásuk tényleg hatalmas, ez csak és kizárólag a jó ügyet szolgálja".
A 70 éves politikus előadásában ezután a zsidók hozzájárulását méltatta a tudományokhoz, a bevándorlási törvény megreformálásához, a polgárjogi mozgalmakhoz, a művészetekhez, a jogtudományhoz, valamint a feminizmushoz.
"Azt gondolom, hogy még a jelenlévők többsége is alábecsüli azt a hatást, amelyet ennek a nemzetnek a gyarapodásához hozzátettek" – mondta Biden. Megjegyezte: "egy nagyszerű ország vagyunk, részben az önök hozzájárulása, részben pedig a zsidó vallási és kulturális örökségnek köszönhetően, amit magukkal hoztak".
A beszédet követően Jonathan Chait, a New York Magazine főmunkatársa úgy fogalmazott, Biden előadása sokszor már annyira túláradó volt, hogy az "szinte aggasztó". Az újságíró úgy vélte, hogy az amerikai alelnök felszólalást az "antiszemiták" "szóról szóra idézik" majd, mint bizonyítékot a zsidó összeesküvésre.
(HVG nyomán)