A szervezők szerint 12 ezren vettek részt szombat este Zágrábban, az ún. Meleg Büszkeség Napján azon a tüntetésen, amelynek fő követelése az azonos neműek házasodásának legalizálása volt. Előzménye, hogy konzervatív szervezetek pénteken petíciót nyújtottak be ennek a gyalázatnak az alkotmányban való kizárásáról.
"Meg kell mutatnunk, hogy szeretjük Horvátországot, de az országnak is meg kell mutatnia, hogy szereti minden állampolgárát" - jelentette ki az esemény egyik szónoka, Marko Juricic a főváros központjában, miután az egy óra hosszáig tartó menet már megállt. A rendezők szerint a 2002 óta minden évben megrendezett buzifelvonulásokon még soha nem volt ennyi résztvevő.
A pénteken a parlamentnek benyújtott petícióban azt követeli a 3,7 millió horvát szavazópolgár egyötöde (ennyi kell ahhoz, hogy referendumot lehessen kiírni), hogy vegyék bele az alkotmányba: házasság csak egy férfi és egy nő között lehetséges.
(MTI nyomán)





