Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela, a Dél-Afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke, aki 27 évet ült börtönben apartheid-ellenes tevékenysége miatt, és a "faji megkülönböztetés elleni harc" jelképévé vált világszerte.
A Nobel-békedíjjal kitüntetett politikus halálhírét Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be az állami tévében a nemzethez intézett üzenetében.
Közölte, hogy Mandela johannesburgi otthonában halt meg, békében távozott az élők sorából.
Hozzátette, hogy állami temetésen helyezik végső nyugalomra, és egyben elrendelte, hogy országszerte eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: