A horvát államadósság az idei év végére elérheti a GDP 85 százalékát az EU módszertana szerint - írta a Jutarnji list szombati számában.
A lap kiemeli, hogy az elmúlt öt évben az EU-ban egyedül Magyarországon és Svédországban nem nőtt az államadósság. A mostani számítások szerint a horvát államadósság ugyan 64 százalék, de ebbe ezidáig nem számították bele az autópályákra és az állami horvát fejlesztési bank számára felvett hiteleket.
A Jutarnji list megszólaltat egy szakembert, aki emlékeztet, hogy a korábbi költségvetésekben a befektetések három és négy százalékkal jelentkeztek, most ez az arány egy százalék alatt van. Éveken át az állam autópálya-építésekre vett fel drága, hosszú lejáratú kölcsönöket, ma pedig a hiteleket a puszta túlélésre fordítja - véli a szakember.
A Horvátországban működő bankok szerint a horvát hazai össztermék (GDP) csupán 0,1 százalékkal nő 2014-ben. Ezzel szemben a horvát jegybank 0,7 százalék, a zágrábi gazdaságkutató intézet 1 százalék, az Európai Bizottság 0,5 százalék növekedéssel számol az idén. A horvát gazdaság 0,6 százalékkal zsugorodott 2013 harmadik negyedévében éves összevetésben. Ez megszakítás nélkül a nyolcadik negyedév, amelyben visszaesést mértek.
Tavaly az első kilenc hónapban 0,9 százalékkal csökkent a GDP éves bázison. A horvát gazdaság teljesítménye összesen mintegy 11 százalékot zuhant 2008 óta. Az államháztartási hiány várhatóan a GDP 5,5 százaléka lesz idén, és a bankok szerint jövőre is igen magas, 5,4 százalék marad.
(MTI)