A buzeranciát az eddiginél szigorúbban büntető törvény hatályon kívül helyezésére szólította Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kedden Ugandát.
Mint szóvivője, Martin Nesirky New Yorkban közölte, a főtitkár attól tart, hogy a jogszabály fokozhatja az előítéleteket a homoszexuálisokkal szemben, és növekvő zaklatásukhoz vezethet. Ezért azt kérte, hogy az első adandó alkalommal vonják vissza vagy vizsgálják felül.
Ban Ki Mun Uganda ENSZ-nagykövetét, Richard Nduhuurát személyesen tájékoztatta aggodalmairól.
Yoweri Kaguta Museveni ugandai elnök hétfőn írta alá a jogszabályt, amelynek alapján a "sorozatos bűnelkövetők" akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak. A törvény már a homoszexualitás nyilvános támogatását is szankcionálja.
Az ENSZ-főtitkár emlékeztetett arra, hogy az ENSZ alapokmánya, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata és az ugandai alkotmány is kimondja, hogy mindenkit ugyanazok az alapjogok illetnek meg, és mindenkinek joga van a hátrányos megkülönböztetéstől mentes életet élni.
A törvény aláírását követően, kedden Ugandában egy bulvárlap közzétette az ország "200 legismertebb" buzijának listáját. Egy hasonló lista kiadását követően, 2011-ben meggyilkolták David Kató ismert köcsögjogi aktivistát.
(MTI nyomán)