Hatékony amerikai páncéltörő rakétákhoz jutottak a szíriai "felkelők" – közölte kedden az egyik tisztjük, aki nem kívánta megnevezni magát.
"A Hazm mozgalomhoz tartozó, jól szervezett, mérsékelt irányvonalat követő harcosok most először több mint 20 TOW rakétát kaptak nyugati forrásból" – mondta a francia hírügynökségnek a tiszt, de nem árulta el, konkrétan melyik országból.
A Hazm mozgalom a Szabad Szíriai Hadsereghez tartozik, tagjai jórészt egykori katonák, akik elszöktek a szíriai kormányerőktől, és csatlakoztak a "felkelőkhöz".
A tiszt elmondta, hogy több tucat emberüket "nemzetközi segítséggel" kiképezték a fegyver használatára, és már be is vetették az olyan "forró" pontokon, mint Aleppó, Idlíb és Latakia.
A Maszarat médiahálózat bemutatott egy amatőr videofelvételt, amelyen a "felkelők" ilyen rakétákat lőnek ki egy közelebbről meg nem jelölt vidéken. A célpontok többsége harckocsi, és a tiszt állítása szerint a rakétából "húszat vetettek be, százszázalékos sikerrel, mert mindegyik talált".
A TOW egy amerikai fejlesztésű páncéltörő rakéta, melyet 1970-től gyárt a Hughes Aircraft Company. Egyike a legszélesebb körben alkalmazott irányított páncéltörő rakétáknak. A betűszó jelentése: "csőből indított, optikailag rávezetett, huzalvezérlésű rakéta”.
(MTI nyomán)