Egy ukrán milliárdos fejdíjat tűzött ki az állítólagos orosz kémekre. Egy kormányépület "felszabadításáért" 200 ezer dollárt fizet.
Pénzt ajánlott fel Igor Kolomoszkij, az ukrajnai Dnyipropetrovszk dúsgazdag kormányzója csütörtökön azoknak, akik az ukrán hatóságok kezére juttatják az ország keleti részén tevékenykedő orosz ügynököket. Minden egyes elfogott és a biztonsági erőknek átadott ügynök után 10 ezer dolláros (mintegy 2,2 millió forint), míg az elfoglalt kormányépületek felszabadításáért 200 ezer dolláros (mintegy 44 millió forint) jutalmat ígért a milliárdos - közölte Borisz Filatov, Kolomoszkij képviselője csütörtökön a Facebook internetes közösségi portálon. Hozzátette, hogy fegyverek és gránátvetők leadásáért további jutalom üti a beszolgáltatók markát.
Filatov Facebook-bejegyzésében úgy vélte, hogy Kelet-Ukrajnában kitört "a szegénység forradalma". A jelenlegi események "a megfáradt, kétségbeesett és a kormányzat által meg nem hallgatott emberek lázadása" – fejtette ki az ukrán milliárdos képviselője. Kolomoszkij a felajánlással kívánja erősíteni az oroszbarát szeparatisták elleni ukrán küzdelmet.
(MTI nyomán)
Frissítés: vajon mennyire ukrán ez a milliárdos, akinek ilyen fontos az új, zsidó vezetés védelme?
Nos, az angol nyelvű Wikipédia első mondata: "Ihor Valeriyovych Kolomoyskyi is an Ukrainian-Israeli business oligarch of Jewish descent and the current Governor of Dnipropetrovsk Oblast." (Ugyanezt írja a Wiki német változata is.)
Azaz zsidó származású. Magyarul zsidó, de csak zsidót írni túlságosan nyers, ezért manapság "származású"-zni illik.
Hogy mennyire zsidó, azt külön szócikk bizonyítja ugyanott:
Kolomyski and Jewish politics
Kolomoyski is a prominent supporter of Ukraine's Jewish community and the president of the United Jewish Community of Ukraine. In 2010 he was appointed as the president of the European Council of Jewish Communities after promising the outgoing president he would donate $14 million, with his appointment being described as a "putsch" and a "Soviet-style takeover" by other EJCJ board members. After several EJCJ board members resigned in protest, Kolomyski quit the EJCJ and, together with fellow Ukrainian oligarch Vadim Rabinovich, founded the European Jewish Union.
Tehát nemcsak az ukrajnai zsidóság egyik pénzelője, hanem az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség elnöke is. 2010-ben a Zsidó Közösségek Európai Tanácsának elnöke lett, méghozzá úgy, hogy a távozó elnöknek megígérte, hogy 14 millió dollárt fog adományozni a szervezetnek. Ez a választmány többi tagjának nem tetszett (talán az ő zsebükbe nem tett eleget), és tiltakozásul többen lemondtak, puccsnak és szovjet stílusú hatalomátvételnek nevezve Kolomoszkij "hatalomra jutását". Ennek következtében maga a törtető is kilépett, és egy másik zsidó oligarchával közösen létrehozott egy új szervezetet, az Európai Zsidók Unióját.
Ennyire ukrán tehát az oroszbarát erők ellen küzdő Kolomoszkij...
(Kuruc.info)