Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint semmi sem akadályozza az országa és a Nyugat között az ukrán válság miatt elmérgesedett kapcsolatának normalizálódását. Szerinte ez leginkább Oroszország partnerein múlik. Minderről a szombat este adásba kerülő, Rossszija tévének adott interjújában beszélt.
Az orosz elnök úgy látja, semmi akadálya sincsen, hogy a Nyugat és Oroszország között rendeződjön a viszony, amely az ukrán válság miatt vált feszültté. „Ez nem rajtunk, vagyis nem csak rajtunk múlik, hanem a partnereinken is” - fogalmazott. A Nyugattól elvárt konkrét lépésekről nem beszélt. Szóvivője azonban pénteken azt mondta, miután Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett, hogy a Nyugat nem tiszteli Oroszországot, és úgy bánik vele, mint „egy iskolás fiúval”.
Putyin azt mondta a NATO októberben hivatalba lépő új főtitkáráról, Jens Stoltenberg, korábbi norvég kormányfőről, hogy személyes és jó kapcsolatokat ápol vele, és szerinte ez javulást hozhat a szövetség és Oroszország viszonyában. „Stoltenberg egy nagyon komoly, megbízható ember, meg fogjuk látni, hogy az új pozíciójában hogyan javítja majd a kapcsolatunkat”.
Míg a jövendőbeli NATO-vezérről pozitívan nyilatkozott, addig a szövetséget jelenleg vezető Anders Fogh Rasmussent tovább bírálta. Putyin még mindig fenntartja azokat a vádjait, mely szerint a dán exminiszterelnök titokban rögzítette és kiszivárogtatta kettejük négyszemközti tanácskozásait. Rasmussen ezt a mai napig tagadja.
Az orosz államfő az interjúban elmondta, „természetesen lesznek kitüntetések”, ezeket majd azok a katonák kapják, akik részt vettek a Krím félszigeti hadműveletben. Ezzel együtt visszautasította a Nyugat bírálatait, szerinte szabályos volt a népszavazás, amelyben a félsziget döntött az Ororszországhoz való csatlakozásról. Szerinte kellő bizonyíték, hogy a jogosultak 83 százaléka ment el szavazni.
Putyin megerősítette: adtak még egy hónap haladékot Ukrajnának, hogy rendezze a gázvásárlásból származó adósságát, mert nem akarják romba dönteni az ukrán gazdaságot. Ezzel együtt felszólította az európai országokat, hogy dolgozzanak ki egy tervet az ukrán költségvetés finanszírozására.
Azt nem tisztázta az orosz államfő, hogy milyen lépéseket tervez tenni Moszkva a héten kötött genfi megállapodás betartatására. Ugyanis oroszpárti szeparatista fegyveresek még mindig megszállás alatt tartanak több épületet Kelet-Ukrajnában.
(VS)