Bejegyeztette magát szombaton Hamdín Szabáhi, az egyiptomi baloldal egyik vezető személyisége az elnökválasztás jelöltjeként - közölte a politikus szóvivője.
Szabáhi - aki már hetekkel ezelőtt bejelentette indulási szándékát - ezzel Abdel-Fattáh esz-Szíszi, a hadsereg nemrégiben leköszönt főparancsnoka eddigi egyetlen riválisaként száll versenybe.
Az elnökválasztásra vonatkozó törvények előírják, hogy az indulóknak legkevesebb 25 ezer aláírást kell összegyűjteniük az ország legalább tizenöt tartományából, mielőtt jelöltethetik magukat. A leadási határidő április 20., vasárnap.
Szabáhi a választási bizottságnál 31 ezer támogatói aláírást nyújtott be, amelyek - a szóvivő szerint - Egyiptom tizenhét tartományából származnak. A nasszerista politikus - aki az észak-afrikai arab ország több börtönét is megjárta mind Hoszni Mubarak exelnök, mind elődje, Anvar Szadat alatt - 2012-ben, Egyiptom első demokratikus elnökválasztásán a harmadik helyen végzett.
Mindemellett továbbra is az iszlamista Mohamed Murszit elnöki tisztségéből tavaly július 3-án elmozdító Szíszi számít messze esélyesebbnek, amit az általa összegyűjtött - az állami al-Ahrám napilap szerinti - mintegy 500 ezer aláírás is mutat. Az egyiptomiak többsége tőle, az ország jelenlegi erős emberétől reméli a múlt nyár óta tartó közbiztonsági válság orvoslását.
Szíszi húsvét alkalmából látogatást tett szombaton II. Tavadrosz kopt ortodox pápánál, ami az első nyilvános megjelenése volt azóta, hogy a héten korábban hivatalosította indulási szándékát. Az iszlamista kormány megbuktatása óta jelentősen javult a viszony az ország vezetői és a lakosság mintegy tíz százalékát kitevő keresztények között, akik túlnyomó többsége Szíszit támogatja.
Visszavonta ugyanakkor indulási szándékát Mortada Manszúr, a mezőny legvitatottabb figurája, ugyanis - állítása szerint - egyenesen istentől értesült arról, hogy Szíszi lesz a következő elnök.
A szókimondó jogász egyebek mellett azzal a bejelentésével hívta fel magára a figyelmet, hogy megválasztása esetén háborút indít Etiópia ellen, amennyiben ott folytatják a Nílusra tervezett hatalmas duzzasztógát építését, amely - egyiptomi aggodalmak szerint - csökkentené a hozzájuk jutó víz mennyiségét.
(MTI)