Több mint százezer palesztin kényszerült elmenekülni lakhelyéről és az ENSZ-től segítséget kérni a gázai konfliktus két héttel ezelőtti kitörése óta - közölte hétfőn a világszervezet.
Az ENSZ tudomása szerint meghaladta a százezret azoknak a száma, akik a világszervezet palesztin menekültekért felelős testületénél (UNRWA) kerestek menedéket.
"Ez fordulópontot jelent az UNRWA számára, mivel a szervezetünknél menedéket keresők száma már kétszer akkora, mint a legutóbbi konfliktus idején, 2009-ben volt" - mondta az UNRWA szóvivője, Christopher Gunness.
A szóvivő azt is bejelentette, hogy az UNRWA a menekültáradat miatt 69 új menhelyet nyitott Gázában.
A két hete tartó izraeli offenzívában eddig több mint 570 palesztin vesztette életét és 3350-en megsebesültek. Korábban a palesztin hatóságok kétszázezer menekültről beszéltek.
(MTI)