Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának fölszólítását figyelmen kívül hagyva ma is elutasította a tűzszüneti javaslatot, mire a korábbi vállveregetéses politika után Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár röviddel ezelőtt erélyesen bírálta a Gázai övezetben véghez vitt pusztítást, s azonnal tűzszünetre szólította föl a harcban álló feleket. Izraelben közben ezekben a percekben komoly veszteséget okozó rakétabecsapódás volt.
Zoom
Ban Ki Mun - végre bekeményített a legerkölcsösebbeknek
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a korábbi kedélyeskedés és Izrael önvédelmi jogának hangsúlyozása után nem sokkal ezelőtt (végre!) azt tette, amit már húsz nappal ezelőtt tennie kellett volna: erélyesen bírálta Izraelt, amiért nem hajlandó beszüntetni a tüzet. Az egyelőre fölmérhetetlenül nagy anyagi pusztítás, illetve a halálos áldozatok és a sebesültek magas száma "kérdéseket vet föl Izrael agresszív politikájával kapcsolatban", jelentette ki Ban Ki Mun a New York-i ENSZ-központban.

Közben a Gázai övezetben meg csak temetnek
Az ENSZ-főtitkár elmondta még, hogy a legutóbbi "humanitárius tűzszünet" alkalmat adott az izraeli hadsereg okozta károk nagyságának fölmérésére. "Több mint 173 ezer Gázai övezetbeli lakos, a térség lakosságának tíz százaléka az állandó menedékkeresés állapotában van, mert egyszerűen nincs hová menekülniük", hangsúlyozta Ban Ki Mun, majd azonnali tűzszünetre szólította föl a feleket. S végül mondott még olyan tényt is, amelyet a cionista propaganda hatására már szinte elfelejtenek az emberek: "Véget kell vetni a fél évszázada tartó megszállásnak", s béke érdekében komolyan el kell kezdeni a tárgyalásokat.
Zoom
Az önvédelem legújabb áldozatai a Gázai övezetben
H. J. - Kuruc.info