A Szudáni Köztársaság az afrikai kontinens legnagyobb kiterjedésű országa volt az 1956-os kikiáltásától kezdve egészen addig, míg a főleg afrikai néger, részben keresztény, részben pogány vallású törzsszövetségek és az északi, főleg arab etnikumú, muszlim vallású népesség lakta országrész útjai 2011 nyarán népszavazás eredményeként elváltak egymástól. A háborúskodás azonban nem ért véget Dél-Szudán megalakulásával s az újonnan létrejött állam egyik legnagyobb fegyverszállítója Izrael lett.
A 2011-ben meghúzott, nemzetközileg elismert szudáni - dél-szudáni államhatárok mentén a két ország között rövidebb-hosszabb szünetekkel tovább folytatódik a háború. Főleg az új állam, a Szudánról levált, igen gazdag színskálájú vallási és etnikai összetételű, mintegy 12 milliós Dél-szudáni Köztársaság nem tartja tiszteletben a hadviselés nemzetközileg elfogadott szabályait. A Szudáni Köztársaság és a Dél-szudáni Köztársaság középső határvidékén helyezkedik el az eddig jobbára kiaknázatlan, ám kőolaj- és földgázkincsben igen gazdag Abjej (angolosan írva: Abyei - H. J.) körzet. A 2005-ös békeegyezmény értelmében a határvidéken, pontosabban az észak-szudáni Dél-Kordofán kormányzóság, illetve a dél-szudáni Észak-Báher el-Gázáll kormányzóság területén fekvő Abjej körzet közös ellenőrzés alatt marad, s ezért a vitatott területről 2011-ben mindkét ország kivonta a katonaságát, s helyükre etióp békefenntartók érkeztek. A kőolaj és a földgáz birtoklásának vágya és az egymás területén az új országhatárvonal meghúzásával elszakított népcsoportok léte (nem csak Abjej vidékén) a jövőben hosszan tartó háborúskodásra enged következtetni.

A háborúskodás egyik kiváltója: az Abjej körzet
A zsidó állam, mint a világ egyik legnagyobb fegyvergyártója gátlástalanul ki is használja az Afrika szívében keletkezett új konfliktust. Az izraeli fegyverkereskedőket az sem érdekli, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok a rendkívül kegyetlen, eddig is sok ember életét követelő, nők tömeges megerőszakolásával, gyermekek legyilkolásával, emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével is járó, a térségben nyomort és éhínséget előidéző harcok miatt fegyverembargó bevezetéséről döntött a Dél-szudáni Köztársasára vonatkozóan. Dél-Szudánban nem csak Abjej körzet hovatartozása miatt, hanem az újonnan létesült országon belül 2012 óta több helyütt is gyilkos belharcok, polgárháborúk dúlnak. A nemzetközi fegyverembergót Dél-Szudánra azért is el kellett rendelni, mert ebben az országban 12 ezer erőszakkal besorozott katonagyermek is harcol a különböző alakulatokban.

Salva Kiir dél-szudáni elnök hanukijját kap a felvásárlótól
Izrael azonban a nemzetközi rosszallás ellenére is Dél-Szudán egyik legnagyobb fegyverszállítója, az ottani fegyveres erők harcosai izraeli harcászati kiképzésben részesülnek. Támár Zándberg, a baloldali Merec párt parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében fölszólítja Bogi Já'álon izraeli hadügyminisztert, hogy rendelje el a Dél-Szudánba irányuló izraeli fegyverszállítmányok leállítását, illetve a dél-szudáni harci alakulatok kiképzését. A politikus emlékeztette a zsidó hadügyminisztert arra, hogy miközben a nyugati világ embargót léptetett életbe Dzsubával (angolosan: Jouba, Dél-Szudán fővárosa - H. J.) szemben, Izrael a tavalyelőttihez képest 2014-ben 40 százalékkel megnövelte a Dél-Szudánba irányuló fegyverszállítást.

Izraeli kínálat az egyik korábbi biztonsági expón (Fotó: ISDEF)
Tel-Avivban ma nyílt meg a VII. Nemzetközi Védelmi és Biztonsági Expo (ISDEF), amelynek egyik díszvendége, legnagyobb bevásárlója a dél-szudáni katonai küldöttség. A Hádás nevű baloldali tömörülés az expo helyszínére ma délután magyar idő szerint 15 órára tüntetést hirdetett meg a dél-szudáni küldöttség jelenléte ellen. A világhálón közzétett közlemény szerint a Hádás aktivistái tiltakozásként igyekeznek behatolni a kiállítócsarnokokba. A Má'árív című lap világhálós kiadása szerint a a kiállítócsarnokok környékén máris élénk biztonsági készültség észlelhető.
Zoom
A VII. Nemzetközi Védelmi és Biztonsági Expo Izraelben
Hering J. - Kuruc.info