Stefan Löfven svéd szociáldemokrata kormányfő Budapesten a "bevándorlásban rejlő lehetőségekről" beszélt, és azzal indokolta ennek "szükségességét", hogy "a menekültek nélkül nehéz lenne fenntartani a jóléti rendszert". Eközben a Malmö külvárosában, Jägersróban élő, templomba járó átlagpolgár egyre inkább csak a bűnözés és az erőszak terjedését látja az újonnan érkezőkben. Egyre többen vélik úgy, a bevándorlóknak közük van a hétvégén holtan talált tizenéves lány halálához, és összefüggésbe hozzák őket a szervkereskedelemmel és a bűnbandák közti véres leszámolásokkal is.
"Az erő szerintem azt jelenti, hogy egy svéd a földre borul előttem, és megcsókolja a lábaimat" – idéz egy 15 éves arabot a lundi egyetem szerkesztésében megjelent, Háború a svédek ellen című, a Malmőt rettegésben tartó muzulmán bandákról szóló Petra Akesson-tanulmány. Sokak szerint Svédországban a bevándorlók agresszív viselkedése számos bűncselekmény eredője, és ez rendszeresen be is igazolódik. A Malmö külvárosában, Jägersróban élők körében járva határozottan az az érzésünk, az átlagpolgár egyre inkább csak a bűnözés és az erőszak terjedését látja a bevándorlás hátterében. Nyilván azért, mert oka van rá, és naponta gazdagodik borzalmasabbnál borzalmasabb tapasztalatokkal.
A legutóbb Lisa Holm esete borzolta fel a kedélyeket; a lány egy blombergi kávézóból június 8-án, szombaton este, munka után indult haza, de soha nem érkezett meg. Egy hétig kutatott utána a hatóság és csaknem ezer önkéntes, aprólékosan átfésülve a környéket.

Aztán a hétvégén megtalálták Lisa Holm holttestét. A Lidköping település melletti Blomberg faluból eltűnt 17 éves, szőkésbarna, skövdei lányt a hatóságok mellett több mint 900 önkéntes kereste hét napon át. A rendőrség a múlt hét végén a bűncselekménnyel összefüggésben letartóztatott három embert, két férfit és egy nőt, akikről semmilyen információt nem adnak ki. Azt a széles körben terjedő hírt sem erősítették meg, hogy a lányt halála előtt többször megerőszakolták. Az online közvélemény egy része muzulmán bevándorlókat gyanúsít, abból kiindulva, hogy Svédországban a nemi erőszakért elítélt férfiak több mint 80 százaléka bevándorló, javarészt iszlám országból érkező migráns.

Több mint hétezer, főként fiatalkorú ember tűnik el évente Svédországban, de Lisa Holm esete különösen heves indulatokat kavart fel, és fokozott médiafigyelmet váltott ki. Az Aftonbladet nevű lap azt sugallta, hogy az eltűnésének köze lehet a szervkereskedő bandák svédországi jelenlétéhez. Svédország ugyanis már nemcsak tranzit- és célország, hanem kibocsátó ország is a nemzetközi ember- és szervkereskedelem területén.
Míg korábban Oroszországból, Nigériából, Albániából, Tanzániából és Thaiföldről érkezett a nagyjából évi 600 fős, főleg szexuálisan kizsákmányolt nőkből álló, egyirányú "tranzit", mostanában sokat hallani Svédországból eltűnt fiatalokról és kisebb gyerekekről, akiket soha nem találtak meg. A legtöbb svéd lassan már - világnézetre való tekintet nélkül - mind ismer valakit, akinek gyermekkorú rokona városi legenda ízű körülmények között tűnt el, és soha nem került elő.
– Szerintem a rendőrség sok esetben eltitkolja egy-egy gyerek eltűnését, hogy ne keltsen pánikot – mondja Hakan, aki női felsőruhát árul hétvégenként, mobil módon, autóból kipakolva, különböző Malmö környéki és Smaland tartományi kis- és nagyváros főterén. – Ez ugyanolyan, mint a nemi erőszaktevők esete. Vajon miért most tudjuk meg a 2013-as statisztikákat? Félnek, rettegnek a felháborodástól, a hatóság és a média önmagát cenzúrázza – fogalmaz Hakan, hozzátéve, az elkövetők származását politikailag korrekt módon a sajtó úgy írja le: "nem európai hátterű" bevándorlók.
– Én úgy tudom, az év első felében 1000-1500 nőt erőszakoltak meg a fiatal bevándorlók, az áldozatok harmada 15 év alatti. Valamelyik politikus nemierőszak-dzsihádról beszélt, és igaza van! – jelenti ki a férfi. – Ismerek olyan malmöi lányokat, akik estefelé az utcán eltakarják az arcukat, vagy sötétre festik a hajukat, csak hogy kevésbé keltsék fel a helyi szomáliai vagy szír "fiúk" érdeklődését. Azt ugyanis mindenki tudja, a fiatal lányok is, hogy a nemi erőszak miatt elítélt tettesek 85 százaléka külföldön vagy külföldi szülőktől született, szíriaiak, marokkóiak, algériaiak, tunéziaiak, líbiaiak – fejtegeti dühösen Hakan. – Persze a baloldali kormány védi őket, hiszen az állampolgárrá váló bevándorlók általában a szociáldemokratákra szavaznak – teszi hozzá.
A svédek többsége a híradások nyomán a múlt pénteki, göteborgi robbantást is a bevándorlókkal hozza összefüggésbe. Az autóba rejtett pokolgép a járműben ülő három férfit azonnal megölte, a negyedik utas, egy kislány később a kórházban vesztette életét. Az esetnek feltehetően köze van a Göteborgban élő, külföldi eredetű bandák közti leszámolásokhoz, ahogyan a márciusi lövöldözésnek is, amelyben két gépfegyveres férfi tűz alá vette a Var Krog éttermet, ahol éppen focimeccset néztek a helyi fiatalok. A gólyózáporban ketten meghaltak, és tizenketten megsebesültek. Az esetnek voltak előzményei – közölte Ulla Brehm rendőrségi szóvivő arra utalva, hogy a támadás előtt a göteborgi peremvilághoz tartozó Hisingen-szigeten több erőszakos cselekmény, köztük filmbe illő tűzharc is történt.
(Napi Gazdaság nyomán)
Kapcsolódó: