Az Independent cikke nyomán egyre nagyobb botrány érlelődik illegálisan működő ultraortodox zsidó iskolák körül London egyik negyedében. Az iskolákban gyerekek eshettek szexuális bántalmazás áldozatául, és elképzelhető, hogy nagy vonalakban erről még a brit Oktatási Minisztérium is tudott.
Zoom
Az Independent cikke szerint London egyik önkormányzati tanácsának oktatási intézményeket felügyelő szerve eltüntette azokat a bizonyítékokat, amelyek a fővárosban illegálisan működő vallásos zsidó iskolákról szólnak. Sőt, a lap azt is állítja, hogy az Oktatási Minisztérium tudott arról, hogy 2010 óta megpróbálják vigyázó szemek elől eltakarni ezeknek a nem regisztrált intézményeknek a működését, a tárca mégsem tett semmilyen lépéseket az ügyben.
Pedig a dolog elég komolynak tűnik. A lap ugyanis kiderítette, hogy több mint ezer gyerek hiányzik a kerületi iskolák nyilvántartásából, és ezek a diákok vélhetően az illegálisan működő vallásos zsidó intézményekbe járnak. Az ultraortodox iskolákba 13 éves koruk után kerülnek a fiúk, ahol állítólag a vallási szövegeken kívül semmi mást nem tanulnak. A lap szerint a legtöbben úgy kerülnek ki innen, hogy alig vagy egyáltalán nem tudnak angolul beszélni, mivel csak jiddisül lehet az iskolákban kommunikálni, és szinte semmilyen olyan készséget nem sajátítanak el, amellyel aztán a munka világában érvényesülni lehetne.
Zoom
Ennél is súlyosabb azonban az a vád, amellyel a korábbi diákok és a lap egyéb szivárogtatói illetik a több mint 40 éve működő intézményeket: a falakon belül a diákok szexuális erőszaknak, egyéb fizikai bántalmazásoknak vannak kitéve. A fiúkat a 18. életévük betöltése után házasságra kötelezik.
Az Independent szerint London Hackney kerületének tanalapítványa hat éve figyeli ezeket az iskolákat. Bár a civil szervezetnek hivatalosan az a feladata, hogy a kerület városi tanácsában egyfajta oktatási hatóságként működjön, úgy látszik, az illegális iskolákról szóló bizonyítékokat igyekeztek konzekvens módon eltüntetni. Erről a nem éppen legális eljárásról pedig vélhetően az Oktatási Minisztérium is tud, mind ez idáig mégsem kérték számon a tanalapot – így értesült a lap. Holott még a kormány felmérése szerint is hiányzik több mint ezeregyszáz gyerek a kerületi iskolai rendszerből.
Azok a szülők ugyanis, akik Hackney-ben ultraortodox zsidó neveltetést akarnak a fiuknak, több esetben a gyereket 13 éves kora körül kiveszik a normális általános iskolából. A lap sejtése szerint a legtöbben a nyári szünet alatt íratják ki a fiúkat az intézményekből, mert így kevésbé feltűnő a váltás, mint tanév közben.
Zoom
Mivel a lányok továbbra is a helyi iskolákban folytatják tanulmányaikat, valószínűtlen, hogy a szülők azért íratnák ki a fiúkat, mert esetleg a család elköltözik.
Zoom
Az Independent forrása szerint bár egy nyílt titokról van szó, elképzelhető, hogy a városi tanács vagy az oktatási tárca azért nem tett eddig semmit a nem regisztrált iskolák ellen, mert tartanak attól, hogy azonnal antiszemitizmussal vádolnák meg őket.
(The Independent - VS nyomán)